Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

H. Bathó Edit: Adatok a Jászság XVIII-XX. századi táncéletéből

H. BATHÓ EDIT: ADATOK A JÁSZSÁG XVIII-XX. SZÁZADI TÁNCÉLETÉBŐL* A Jászság tánckultúrájára vonatkozó eddigi kutatások meglehetősen hiányosak. A táncanyag feltárását elsősorban a nagykiterjedésű tanyavilág megközelítési nehézsége, valamint a mezővárosi fejlődés következtében eljellegtelenedett tánckultúra gátolta. Ennek következtében valójában nagyon keveset tudunk a Jászság korábbi táncéletéről. A vidék táncanyagának első feltérképezésére csupán az 1950-es években került sor. E nagyjelentőségű gyűjtőmunkában számos jeles tánckutatónk - Falvay Károly, Kaposi Edit, Martin György, Pesovár Ferenc, Vásárhelyi László - vett részt. A gyűjtés film- és szöveges anyagát az MTA Zenetudományi Intézetének filmes adattára őrzi. Az 1970-es évek elején Timár Sándor, Papp Imre és a Jászsági Népi Együttes táncosai tettek újabb kísérletet a még fellelhető jászsági táncanyag összegyűjtésére. A Jászság táncairól és táncos alkalmairól szóló írásos közlés - ismereteink szerint - eddig csak Morvay Péter,

1 Martin György,

2 Pesovár Ferenc

3 és Szabó László

4 tollából jelent meg. Figyelemre méltó a jászsági önkéntes néprajzi gyűjtők, Molnár István iskolaigazgató, Sipos István művelődési ház igazgató, Szikszai Gábor iskolaigazgató, valamint Nagy József főiskolai tanár e témakörben végzett kutatómunkája is. Gyűjtéseik, tanulmányaik - amelyeket a Jász Múzeum Adattára őriz - gazdag tánctörténeti anyagot nyújtanak a kutatók és az utókor számára. Jelen dolgozat nem vállalkozik a vidék táncéletének elemző, rendszerező összefoglalására, csupán vázlatos áttekintését kívánja adni - elsősorban levéltári és egyéb írásos dokumentumok felhasználásával - a Jászság három évszázadot felölelő tánckultúrájának. A dolgozatban a táncalkalmak vizsgálatára helyeztük a hangsúlyt, s a konkrét táncokat hozzájuk kapcsolódva csupán megemlítjük. A jászsági táncok részletes és elemző leírása még további alapos kutatást igényel. A Jászság „fővárosa", gazdasági és kulturális központja a múltban is a nagylélekszámú Jászberény volt, s az napjainkban is. Mellette azonban a XIX. századra a jász településeknek több mint fele önálló mezővárosi rangra emelkedett. (így Apáti 1746 és 1876, Árokszállás 1756 és 1886, Kisér 1818 és 1876, Ladány 1828 és 1876, Alsószentgyörgy 1829 és 1876, Fényszaru pedig 1831 és 1876 között viselte az oppidum rangot.) Városiasabb társadalmat és városias külső képet ennek ellenére csak Jászárokszállás és Jászapáti mutatott.

5 A Jászság jellegzetes paraszt-polgári fejlődése * Jelen dolgozat kutatási munkálataihoz a Debreceni Akadémiai Bizottság anyagi támogatást nyújtott. következtében a hagyományos és a polgári táncalkalmak is több helyen átfedik egymást, összekapcsolódnak (pl. kocsmai, farsangi, szüreti bálok, lakodalom stb.), éppen ezért nem is választhatók szét mereven. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért azonban mégis célszerűbb külön fejezetben - hagyományos és polgári táncalkalmak címszó alatt - vizsgálnunk. Napjainkban a táncos anyag gyűjtése igen nehéz, hiszen az idősebbek közül is már csak kevesen tudják bemutatni a táncmotívumokat, a fiatalok pedig már semmit sem ismernek az egykori, archaikus elemeket őrző jászsági táncokból. Amire a kutatásnál egyedül támaszkodhatunk, a Szolnok Megyei Levéltárban található korabeli okiratok (rendeletek, periratok, büntetőperi és hirdetési jegyzőkönyvek) valamint hajdani újságok ide vonatkozó feljegyzései, híradásai. E régi iratokat böngészve, az elsárgult papírlapokon számtalan adatot találhatunk a Jászság egykori, pezsgő táncéletére vonatkozóan. I. HAGYOMÁNYOS TÁNCALKALMAK a) táncolás kocsmában, csárdában és házimulatságok A tánc mindig fontos szerepet töltött be a falusi ember életében. Át- meg átszőtte ünnepeit, színesebbé tette munkás hétköznapjait. A múltban a tánc volt a városi és a falusi fiatalság egyik legkedveltebb szórakozása. A különböző táncalkalmak nemcsak kikapcsolódásra, önfeledt mulatozásra, de a fiatalok ismerkedésére, s az idősebb emberek társas érintkezésére is lehetőséget nyújtottak. A mezővárosok parasztságának korai polgárosulása jó ideig nem érintette a városok mellett elterülő kisebb falvak, illetve a tanyavilág népét. Ezeken a helyeken a táncmulatság továbbra is a falu szélén vagy közepén lévő kocsmákban, illetve az utak mentén álló csárdákban folyt. S hogy a kocsmákban és a csárdákban minden időben legalább annyit táncoltak, mint amennyit verekedtek, ezt már a XVIII-XIX. század periratai is híven tanúsítják. Csárdában való táncolásról, s az azt követő verekedésről szólnak az 1797-es jákóhalmiperirat tanúvallomásai is. „...némely Berényiek... az Apáthi Szent-lványi Vásárról Haza felé jővén, a' mint úttyokban a' Jákóhalmi Csárdába egy ital bort meg innya be mentek volna, már akkor a' raboskodók a' bor tüzétől és a táncztól fel hevülvén lévén, a' Berényiekbe mindgyárt bele kötni... vakmerősködtek."

6 „Czéfó Mihály Musikus Czigány... a' verekedés okát nem tudja, minthogy ő musikált, és a' nagy sokaság között mindent nem is láthatott, azonkívül őtet is úgymond és társát a' veszekedéskor 419