Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

S. Püski Anikó: Mezőgazdasági (gyümölcstermesztési) eljárások feljegyzése egy kéziratos könyvben

pozsonyi udvarában élt, s az ő támogatásával megírta Pozsonyi kert című alapvető művét, amely három rész­ben 1664-ben és 1667-ben jelent meg. 6 Lippay a fák ültetésmódjáról a következőket írja: „Két kiváltképen való formát szabnak az authorok a fáknak rendesen való ültetésekhez, kit a deákok quincunxnak hínak, a másikat quaternio, mintha öt­szegü és négyszegű volna. Mert amabban négy fa között ötödik a középen áll, ebben pedig a lineákban egymás után állanak a fák, mintegy négyszegletre. A harmadik figurában is ötszögü, mert a négy apró fák között közepette áll az ötödik öreg fa. Ezek a rendek közül legalkalmasabb a quincunx, avagy öt­szegü, nemcsak azért, hogy díszesebb és ékesebb a másiknál, mert valahová fordul az ember, minden­felé egyenesen által lát az utakon, aki nem lehet négyszegüben, de azért is, hogy egyaránt éri a nap­fény a fákat és egyik a másiktol el nem fogja a nap­nak sugárit." 7 A Gönczy által az oltásról és nemesítésről elmon­dottak is végső soron Lippayra mennek vissza. 8 Ny­modon biztosan állíthatjuk, hogy Gönczy a XIX. szá­zad közepén, Rapaics véleményét is figyelembe vé­ve, a főúri kertekben a XVI. századtól elterjedt eljárá­sokat ismertet. Ebből viszont az is következik, hogy a népi gyümölcstermesztés gyakorlata még a XIX. szá­zadban is a XVI. századinál archaikusabb eljárásokat őrzött meg. Popovics, mint maga is megjegyzi, az általa össze­gyűjtött eljárásokat, adatokat gazdasági könyvekből veszi, nem egy helyen még a szerző nevét is megem­líti de feljegyzéseinek egy része a szájhagyományon alapul. Ő maga is utal erre, amidőn egy-egy eljárás leí­rását a következő fordulattal kezdi: „azt mondják, hogy". Nem lehet kétséges, hogy néprajzi tanulságok le­vonása céljából sokkal inkább a feltehetően szájha­gyományon alapuló feljegyzések használhatóak fel. Közülük a továbbiakban csupán azokra térünk ki, amelyek elemzéséhez konkrét adatokkal is hozzájá­rulhatunk. Az egyes kertészeti technikai eljárásokat a rene­szánsz tudományossága is hiedelmekkel, babonás képzetekkel vette körül. Pl. az oltás olyan fontos volt akkoriban, hogy éppúgy a csillagokhoz igazították, mint az ember életét. Lippay János többek között azt hangsúlyozta: „...leginkább két dologra kell vi­gyázni, elsőben az időre, másodszor a fáknak ter­mészetire, mert némelyeket egy időben, másokat más időben kell oltani. A közönséges oltásokban vi­gyázni kell az esztendőnek ideire és a csillagok for­gásaira... Mert néha ellenkező idők és csillagok ta­lálkoznak össze, akik egymással nem egyeznek, ha­nem inkább az egyik a másikkal tusalkodik, és igy az oltásnak ártanak, ha abban az időben talál olta­ni." 9 Magunk részéről arra a megfontolásra hajlunk, hogy leszámítva az asztrológiát, a középkor tudományos kertészeti eljárásai közé a hiedelmek sokkal inkább a gyakorlatból kerültek. Ilymódon társadalmi gyökerük nem feltétlenül a „magas műveltségű" uralkodó osz­tályhoz köthető. 380 Popovics feljegyzése szerint: „Fába oltást akarván tenni - vágj hold töltén jóféle termő fának tetejébül vagy közepérül napkelet felül álló oly ágakat, mellyek egy évbeli növések s bimbót mutatnak;... Az oltás tör­ténjék jó reggel holdujság első fertálya táján ... A fák­nak ültetése leghasznosabb Szent András, vagy böjt­más havában." Ez az adat szintén erősíti azt a nézetet, hogy a gyü­mölcstermesztés sok mozzanatához különféle hiedel­mek fűződtek. A legújabb összefoglalás is hangsúlyoz­za, hogy a gyümölcsfák ültetésének és oltásának idő­pontjával kapcsolatban meghatározott előírások és ti­lalmak voltak érvényben, azaz a paraszti gyakorlatban. Általános érvényűnek tartja azt a tilalmat, miszerint új­holdkor kell ültetni vagy metszeni, hogy majd a növő holddal növekedjék a fa. A legjobb faültető nap október 31, de gyümölcsfát inkább kisboldogasszony és nagy­boldogasszony napja között kell ültetni (ami lényegé­ben azonos a Popovics által feljegyzett Szentandrás és böjtmás havával - PA.) 10 Tehát ebben az esetben Popovics minden bizonnyal igen nagy hagyományú el­járást rögzített. Ugyancsak ki kell emelnünk a Popovics által feljegy­zett eljárások közül azt, amely a fák megfogamzását, ill. kiszáradástól való megóvását hivatott elősegíteni. „Tapasztalván, hogy a fa kiszáradásnak indul, ásd meg a tövét köröskörül meglehetős mélyre, - tölts rá pár rocska vért,, keverd össze jól a kihányott földdel, s ismét tömd körül azt: nem sokára diszleni fog szára­dásnak indult fád." A javaslat olvasásakor felmerülhet annak abszurd volta, de az olvasat jó. Erre utal többek között az is, hogy egyik másik hasonló célzatú eljárásban a vért „egy összemarok oltatlan mész" helyettesíti. Való igaz, az eljárásban javasolt gyógymód a paraszti gazdaságokban tulajdonképpen megvalósíthatatlan volt. Legalább egy disznót kellett volna levágni egy gyümölcsfa megmentéséért. Itt Popovics minden bi­zonnyal nagy régiségű hiedelmet jegyzett föl. Ezt a véleményt látszik megerősíteni egy ellentétes irányú példa is. A fentebb leírt eljárásban a vér végső soron felszívódik a fába, s az ettől megújul. Az ellenpélda pedig a következő: Göcsejben azt tartották, hogy a Gyümölcsoltó Boldogasszony napján oltott fát nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyik belőle. Aki ilyen fát levág, megvakul, halála után pedig elkár­hozik. 11 Popovics több, a virágkertészettel kapcsolatos eljá­rást is feljegyzett, pl. hogyan kell a virágoknak minden­féle színeket adni, hogyan lehet a szép piros rózsát hir­telen fehérre változtatni, hogyan kell a virágoknak illa­tát megváltoztatni, két különböző színű rózsát egy ágon termeszteni stb. A feljegyzésekben a következő virágok szerepelnek: rózsa, szegfű, rezeda, szarkaláb, viola, s minden bi­zonnyal azért, mert a falusi kertek díszei voltak. E virá­gok művelődéstörténeti hátterére Rapaics mutatott rá. 12 A Popovics-féle feljegyzések alapján legfontosabb tanulságként nagy valószínűséggel a következőket ál­lapíthatjuk meg:

Next

/
Thumbnails
Contents