Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

S. Püski Anikó: Mezőgazdasági (gyümölcstermesztési) eljárások feljegyzése egy kéziratos könyvben

S. PÜSKI ANIKÓ: MEZŐGAZDASÁGI (GYÜMÖLCSTERMESZTÉSI) ELJÁRÁSOK FELJEGYZÉSE EGY KÉZIRATOS KÖNYVBEN A tiszaföldvári Tiszazugi Földrajzi Múzeum feldolgozatlan könyvtári anyagából került elő a következő könyvecske: Oktatás a gyümölcs és eperfatenyésztésben. Vezérfonalul a nép és népiskolák számára. A cs. kir. földmívelési és bányaügyi magas ministerium által jutalmazott pályamunka. Készítette Gönczy Pál, fiúnevelő intézet tulajdonos, a magyar kir. természettudományi és magyarhoni földtanitársulat rendes tagja. Pest, Heckenast Gusztáv sajátja. 1856. A könyvvel egykoron egy hasonló méretű füzetet is összefűztek, amelynek 54 számozott oldalán a gyümölcstermesztésről és a kertészetről olvashatunk kéziratos bejegyzéseket. A könyv címlapjának belső oldalán a kéziratos feljegyzésekkel azonos tintával és írással a következő szöveg olvasható: Vetetett: 856. Popovics László sajátja. A feljegyzések készítőjéről, aki azonos Popovics Lászlóval, sajnos a legszorgosabb kutatások ellenére sem sikerült bővebbet megtudnunk. Ezért elemzésünkben csupán Gönczy Pál munkájának és a hozzáfűzött kéziratos könyvnek kommentálására szorítkozhatunk. A könyv szerzője, Gönczy Pál, 1817. december 26án született Hajdúszoboszlón. A debreceni kollégiumban 1834-től bölcsészetet tanult. 1838-tól tanító, illetve nevelő. 1844-ben Svájcban járt tanulmányúton. Az 1845-től 1849-ig fennállott zeleméri árvagyermek-nevelő intézet egyik megszervezője volt. 1850-52 között Szőnyi Pál pesti nevelőintézetében tanított. 1852-ben magánintézetet alapított nemesi gyermekek számára, amelyet 1859-ben, amikor a pesti református gimnáziumot megalapították, átadott az egyháznak. 1858-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Az 1859-ben megalakult gimnáziumot egészen 1867-ig igazgatta. 1867-től 1889-ig a Vallás és a Közoktatásügyi Minisztériumban működött mint osztálytanácsos, végül mint államtitkár. Jelentős szerepet játszott az 1868-i népiskolai törvény végrehajtásában. 1892-ben halt meg Karácsondon.

1 Gönczy egyik képviselője volt az 1840-es, 50-es években a közvéleményben is széles körben gyökeret vert felfogásnak, miszerint a népnél, közelebbről a parasztságnál tapasztalható elmaradottságnak, elvaduitságnak, a magántulajdon tisztelete hiányának, a lustaságnak az iskolázás elhanyagolása az oka. Hű és megbízható állampolgárok, dolgos, a saját és idegen tulajdont megbecsülő gazdák és cselédek nevelésére a vallásos és gyakorlati oktatásnak kell párosulnia. Ebből a célból minél jobb karba kell helyezni az iskolákat, faluhelyeken az elemi ismeretek tanítása mellett a szívet és lelket nemesítő, a fáradtságos munka megbecsülését elősegítő gyümölcsfatenyésztés és kertészkedés oktatása erre igen alkalmas eszköz.

2 Gönczy 1856-ban kiadott munkája, a cs. k. földmívelési és bányaügyi ministeriumnak 1852. június 22-én meghirdetett pályázatán első díjat nyert munka, egyenes következménye a fentebb vázolt törekvéseknek. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület 1863ban a helytartótanács elé terjesztett javaslatában továbbra is fontosnak tartotta, hogy a népiskolák mellett faiskolákat is létesítsenek. Nemcsak azért, mert ennek közvetlen eredményeként az ország szegényebb vidékein a gyümölcstermesztés által a parasztság jóléte emelkednék, hanem azért is, mert a gyümölcsfatermesztés és gondozás azt eredményezi, „hogy a kertgazdaság hasznaival a növendék gazdák már zsenge ifjú korukban megismerkedvén, azt megkedvelvén, az általok előteremtett tulajdont becsülni is tudják."

3 A gyakorlati oktatásnak tehát ilyen erkölcsi haszna is lenne. Minthogy a faiskoláktól nemcsak gyakorlati, de erkölcsi eredményeket is vártak, a központi kormányhatóságok a földesúri és jobbágyföldnek elkülönítésével párhuzamosan az 1850-es évek eleje óta évről évre kiadott rendelkezésekkel próbáltak faiskolák számára községenként egy-két holdnyi területet biztosítani. A helytartótanács 1862-ben világos képet akart kapni a gyümölcsfanemesítés állapotáról, s jelentéstételre hívta fel a megyék főispánjait, az egyházmegyék püspökeit és adminisztrátorait. A jelentésekből kiderült, hogy az 1848 előtt végbement tagosztályú helyeken már nincs is lehetőség faiskolák létesítésére. Igen sok helyen az 1850 után végrehajtott tagosztály során a rendelkezések ellenére sem gondoskodtak területről. Néhol hagytak ugyan erre a célra földet, de rossz és alkalmatlan helyen, máshol be is ültették, de aztán sorsára hagyták, s végül sok községben még nem is ment végbe a tagosítás. A jelentések az eredménytelenség okát abban látták, hogy legtöbb helyen nem volt gyümölcsfanemesítéshez értő kertész. „A községi faiskolák legtöbbnyire az iskolamesterek kezelése alatt állanak, azoktul pedig, kik a reájuk bizott tárgy ismeretével nem bírnak, lehetetlen még csak a legkisebb eredményt is várni." Balog István szerint a helytartótanács akciója semmiféle sikerrel nem járt.

4 Ha az összképen nem is változtat a Tiszaföldvárott előkerült könyvecske, mégis azt mutatja, hogy volt olyan helység is az országban, ahol megpróbálkoztak ezen elképzelés megvalósításával. De legalább is Po371