Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Örsi Julianna: A Nagykunság mint néprajzi csoport

összetartozás tudatát (a nemzetségi tudat továbbélése), e) A redempcioban való tömeges részvétel azt bizonyítja, hogy az őslakosság kun-tudatát a beköltözők is elfogadták (1760-ban 500 redemptus és 67 irredemptus család szerepel).

65 Kétségtelen, hogy a karcagiak tudatában a redempciós mozgalom, mint egy nagy közös tett, mely sikerrel járt, mély nyomot hagyott. A redempcioban való részvétel földdel történt „jutalmazásának" következménye az lett, hogy a Jászkunság önállóságának legharcosabb védelmezői a redemptusok szószólói lettek. Leginkább az ő gazdasági érdekük e rend megtartása. A 19. század második felében készült a redempcióval foglalkozó helytörténeti munkákban a réteg szemlélete jelentkezik fokozottan. Ezek a munkák nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a karcagiak történeti tudatában megerősödött a redemptus öntudat. Tálasi István szerint a Jászkunságban a redempcioban „szükség volt arra, hogy igazolják a folyamatosságot, hogy utódai a régi kunoknak, egyszersmind jogi helyzetüket lélektanilag alátámasszák, mesterséges hagyományokat hoztak létre. Az egész Jászkunság területén az iskolákban kötelező volt a kunság történetének a tanulása..."

66 Bár a redempció és az iskolai szemlélet hatását mi sem tagadjuk, azonban hangsúlyozzuk, hogy a karcagiak történeti tudatában nemcsak „műhagyományok" vannak. A kun-tudatot tükröző elemek elsősorban családtörténetekben őrződtek meg és igen töredékesen őrzi a szájhagyomány. A különbséget jól érzékelhetjük, ha visszagondolunk a török korból származó történetekre és szembeállítunk vele egy visszaemlékezést, amelyből sugárzik az a redemptus szellem, amely áthatotta a város századfordulói hangulatát. „Bézi Imre, a dédapám minden vagyonát ráköltötte a nagy perre. Meg is nyerték a pertudé a visszafizetés elmaradt. Édesapám elmondta, hogy öreg Bézi Imre, neki nagyapja egy plakátot készített és azt kinyomtatva, Karcagon több helyen kiragasztotta. A plakátra Bézi Imre és 17 társa nevüket bátran kinyomtatták és a szövegben a Habsburgokat szószegőknek és csalóknak nevezték. Felségsértési pert indítottak ellenük és még Édes Apám emlékezett rá - 6-7 éves gyerek lehetett akkor -, amikor a nagyapjának be kellett menni Szolnokra, hogy a rászabott büntetést letöltse. Kiszabadulása után taníttatta az unokáját, azzal az elgondolással, hogyha 18 éves lesz, akkor átadja a peres iratokat neki és majd a pert tovább viszi."

67 1745 után a közösséget irányító tanács redemptus érdekeket szolgált. Ez elősegítette, hogy a redempcióval kialakult osztályszerkezet 1945-ig stabil maradjon. E két évszázad alatt a viszonyítási alap mindig a redempcioban való részvétel volt. Ennek arányában történt a tilalmasi földek 1784-ben, a rét 1864-ben és a legelő 1896-ban végbevitt felosztása is. Az egyéni érdekek heves összecsapását már a végeredményt rögzítő ténnyé simította az emlékezet. „Abban az utcában a legelő kiosztásakor mindenki, házsorjába kapott földet. Olajosoknak nem jutott ott (ők voltak a leggazdagabbak), nekik Asszonyszálláson adtak földet (az a legjobb minőségű tilalmasi föld része)." „Az én nagyapám kilencvenhétbe, mikor a legelőföldet osztották elfelé, azt mondta az apámnak: Na, te fiú, mink is kapunk egy darabot! - Kap kend, fenét! Eladta kendnek az őse még a jogát is a főddel együtt! Úgy is vót. Oszt kapott másfél nyilas fődet a kisfődek közt. Ez vót az összes." A város 18. századi történetéből még egy eseményt emelünk ki: a római katolikusok betelepülését. A katolikusok betelepülését egyesek az 1740-es évekre teszik, mások - évszám nélkül - Mária Terézia uralkodásával kötik össze. Szentesi Tóth Kálmán adatát veszik át a történetírók, miszerint „a római katolikusok 1749ben jöttek Karcagra Mária Terézia Királynő akaratából."

68 A katolikus betelepülést így mondja el az egyik református adatközlőnk: „Jártak itt katolikus emberek, osztán látták, hogy milyen nagy főd, meg sok főd van itt, oszt milyen kevés ember lakik. Szerettek volna idejönni, itt letelepedni, de nem kaptak rá engedélyt sem a megyétől, sem a karcagiaktól, hanem a királyhoz kellett folyamodniuk, merthát azok is katolikusok vótak meg a király is. így aztán megengedte nekik, írt nekik papírt, hogy adjanak nekik házhelyet. Úgy is lett. Kaptak. Fődet majd akkor kaptak, mikor fődosztás lett, mert hát osztani kellett fődet is. De a katolikusok a tilalmasi fődből nem kaptak, csak a rétből. Na majd ótán annyira ment, vót, aki tilalmasból is vett." Szintén reformátusok úgy tudják, hogy „a katolikusok Hevesből jöttek". Van aki 8, mások 80 családot említenek. „A reformáció terjedése következtében megszűnt plébánia Mária Terézia rendelete folytán 1769-ben ismét felállíttatott. Az alapítás idejekor - a hagyomány szerint - városunkban csak két r. kath. lélek volt: egy kocsis és egy szakácsnő. De 1773-ban számos r. kath. család lett idetelepítve." - olvashatjuk több történeti munkában.

69 A katolikus Kirják család úgy tartja számon, hogy tizenkettedikek voltak a városban. A Benesóczkyak és a Stupinszkyak Lengyelországból származónak tudják elődjüket. A karcagi katolikus családok származáshelyének Jászberényt és Kecskemétet is említik. Különösen a reformátusok tudatában él elevenen a katolikus templom helyének kijelölése. „Mikor betelepítették Karcagra a katolikusokat, kiníztik a templom helyét. Mikor hazajött az öreg Lakatos a tanyáról, idegenek vótak a portáján. - Hát mi van itt? - Mondták, hogy mi lesz. O nem adja a házát. Veszekedtek rajta. Addig-addig, hogy megfogta a keresztet, oszt kilökte az utcára. Káromkodott. Atta-teremtette! Ide osztán nem teszik! Kilökte a keresztet az utcára, de ez nagyon sokba került neki. Majd osztán azt mondták, hogy válasszík, hun akar házat... A Füredi úton azt a portát választotta, ami a leszármazottjuké: B. Kiss Jánoséké lett később. Mikor építették, ott egy nagy gulyakút vót. Az máma is megvan az épület alatt. Bóthajtásra van a fal rakva a kút felett." Mások hasonló történetet Kun Lajos, Kis János névvel mondanak el. Szentesi Tóth Kálmán is mint szájhagyományt írja le hasonlóan a plébánia portájának a kijelölését. Ő Erdélyit említ. Az adatok hitelesítéséül közli a Karcag városi Tanács jegyzőkönyvét is: 1782. május 17.: „Erdélyi Lászlónak ezen házáért bentmaradt 50 rénes forintokért, mely porta rómano katolica parochiához elfoglaltatott, a tanács által adatott földért annyi kvantitásu föld adassék a Geometra Ur által, amennyinek találtatik, mely is a fent írt Sistema szerint a földeihez alkalmas."

70 354