Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Bánkiné Molnár Erzsébet: A jászkunság szerepe az 1809. évi napóleoni háborúban és az utolsó nemesi felkelésben

Szalay Mihály Kövér István Majsai Imre Agotz Mátyás Varjú Tóth János Ács Mihály A többség részére lényegében befejeződött a háború, bár még gyülekeztek, az elfutok visszatértek, gyakorlatoztak. A jászkunságiak továbbra is tűzvonalban maradtak. A fegyvernyugvásról szóló okmányt Gubtsi kapitány és felderítői vették át - július 1 -jén Ács határában - a francia parlamenterektől. Garnika ezredes csak július 14-én érkezett vissza a bácsiakkal és a nógrádiak egy részével, akikkel a Dunántúlon kisebb csatározásokban vett részt. Ekkorra visszatért a Pestig futott nógrádi csapat is. Július 17-én az ezred Győr blokád alá vételét kapta parancsba, ezért a nógrádi és a bácsi csapat Szabadhegyre, a jászkunok Csanakra mentek. Július 19-én megkötötték a fegyverszünetet, 21-én az előőrsöket visszarendelték. A nógrádi és a bácsi századok visszavonultak Nagyigmándra és Kócsra, a jászkunok azonban augusztus 10-ig Győr alatt maradtak a demarkációs vonal biztosítására. A harc ekkor számukra is befejeződött. Gubtsi kapitányt vitézségéért fő strázsamesterré léptették elő, a kapitányi posztot pedig a szintén előléptetett Endre László másodkapitány vette át. Szeles György főhadnagyi, Varga Vince alhadnagyi rangot kapott. Az insurrectió összes vesztesége Győrnél elenyésző volt. Elesett 7 tiszt, megsebesült 19. A legénységből megsebesült, fogságba került, elesett összesen 765 közvitéz.

23 A Jászkun kerületiek összes vesztesége 8 ember és 23 ló volt a sebesültek nélkül. Október 20-án megtörtént a békekötés. November 19-én a király Székesfehérváron megszemlélte a nemesi felkelők seregét, december 9-én pedig parancs szerint Bicske, Buda, Keresztúr, Sülly útvonalon a két század elindult hazafelé. A május 12től távol levő századok december 15-re értek ismét a kerületek székvárosába, Jászberénybe. A polgári lakosságra háruló háborús terhek A belső bátorság biztosítása: József nádor május 20-án elrendelte, hogy - mivel az ellenség átlépte az országhatárt - a kerületek 4 nap alatt fegyverezzék fel a közbátorságra ügyelő lakosokat. Ezek egy része lovon fegyveresen, egy része gyalog a maguk puskájával vagy kaszákkal felfegyverezve a Dunához közel eső helységekben gyülekezzen. Feladatuk lett volna - szükség esetén - a Duna vonalánál a hadsereggel együtt az ellenség feltartóztatása, valamint a belső rend biztosítása. Az Állandó Comissio azonnal megkezdte a szervezést. Kihirdették, hogy a kiskunságiak a négy kiskun felső helységbe, a nagykunok Karcagra és Kisújszállásra - mint országúiban lévő stationális helyre -, a jászok pedig Jászberénybe, Jászfelsőszentgyörgyre és Jászfényszaruba gyülekezzenek.

24 Élelemről a helységek maguk gondoskodtak. Fegyvert a districtusok fegyvertárából kaptak. Az Állandó Comissio azt is megszabta, hogy a vigyázók lehetőleg egyforma ruhában - kék mándliban és nadrágban, fekete magyar süvegben - jelenjenek meg. A szakaszok élére obsitos katonákat állítottak. A toborzásnál a nemesi felkelés szabályai szerint jártak el, ezért ezt második insurrectiónak is nevezték. Úgy tervezték, ha a körülmények mást nem kívánnak, a vigyázók 14 nap után hazamehetnek, de nem látszott kizártnak a kerületek elhagyásának szükségessége sem. A verbuválás - különösen a Kiskunságban - igen nehezen haladt. Már András kiskun kapitány annak a félelmének is hangot adott, hogy „megtudván a nép mire és hová vitetődik más belső bátortalanságot okozhat".

25 Félelme nem volt alaptalan, hiszen 1809-ben már harmadszor toboroztak. Februárban a Jászkunság az ország által megajánlott 20 000 katonához is kiállított 300 főt. Legnagyobb volt az ellenállás Majsán és Félegyházán, ők semmiképpen sem akarták a kerületet elhagyni. A félegyháziak, amikor a districtusok rendelését előttük kihirdették, „több száz harmintz lovasoknál lovokra föl kapkodván nagy zsibaj és káromkodások között a város becsukott kapuját föl törvén előlünk kinyargaltak"

26 - jelentette Már András. A majsaiak is azt mondták, csak a maguk határában maradnak. Fülöpszálláson viszont önként ajánlotta magát 249 ember. Halason és Dorozsmán szintén zökkenés nélkül zajlott le a vigyázók verbuválása. A Jászságban sokan maguk helyett zsoldosokat fogadtak, ez a többi jelentkezőt is elkedvetlenítette. Jászárokszálláson pedig főleg „meglett és élemedett gazdák jelentkeztek".

27 Ennek ellenére a jászok állították ki elsőnek a rájuk jutó 214 lovast. Melléjük 8 tisztet is jelöltek. A belső bátorságra vigyázó jászok helységenkénti létszáma: Jászberény 60 fő Apáti 28 " Jákóhalma 10 » Mihálytelek 6 » Felsőszentgyörgy 4 » Árokszállás 30 » Ladány 18 » Alsószentgyörgy 18 » Kisér 16 » Fényszaru 16 » Dósa 8 » Összesen: 214 fő A főkapitány megdöbbent a kiskunságiak ellenállásán. Elrendelte a lázadók letartóztatását „meg ne rühesedjen anyájj!"

28 Június 1-re sikerült 614 lovast toborozni, június 2-án azonban megszüntették a készenlétet, s - azzal a kikötéssel, hogy szükség esetén kötelesek előállni - az embereket hazabocsátották.

29 A csapatok helységenként gyakorlatoztak. Az insurrectió veresége után a ná316