Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Kaposvári Gyula: A szolnoki vár kialakulása és helye a város települési képében II. rész: Szolnok város térképes, rajzos ábrázolásai (1810-1910)

Szolnok közlekedési kiteljesedéséhez a múlt század második negyedében érkezik el, amikor a reformkor gazdasági törekvései hozzásegítették a kor forradalmi közlekedési eszközeihez: a gőzhajózáshoz és a gőzvasúthoz, ami Szolnokot erős fejlődésre késztette. A közreadott térképeken és panoráma képeken jól láthatók a Tisza folyása mentén kialakult kereskedelmi, ipari telepek, de megpróbáltuk a 9. képen ennek területi és funkcionális vázlatát is adni. S tegyük elevenebbé a szemtanú Gorove László leírásával: „Egy sóház se hajt az egész országban annyi jövedelmet a Felségnek, mint ez, amely legnagyobb az egész országban... Minden szűk volta mellett a földnek a szolnoki lakosoknak jó és elegendő kereset módjok volna, mert elhallgatván azt, hogy a Tiszán lévő sok malmok, a kézzel való deszkafűrészelések, az átsolások (mert a fenyőfának ottani bőségében ritka paraszt, aki a faragást meg ne tanulná) az emberek egy részének táplálást nyújtanak, elhallgatván azt is, hogy a szerszámok, hordók, oszlopok tsinálására, úgy vályúkra s malmokra alkalmaztatható keményfákkal való kereskedés sokakat boldogít, de a sónak Pestre való felhordásával és a fenyőszálaknak Szegedig, vagy Torontál vármegye szélén fekvő Becséig való levitelével igen kedvező bért kereshetnek..."

61 Gorove Lászlónak van szeme ahhoz is, hogy ne csak a kereseti lehetőséget vegye számba, hanem azt is meglátja, milyen embertelenül nehéz, egészségtelen munka a sóhordás és rakodás: „Legtöbbet nyom azonban a Máramarosból leérkező kősónak a vízről, vagyis a fenyőtutajokról a Tisza parton lévő három nagy sópajtákba való felhordása, mert a serény ember noha tsak fél krajcár fizetődik egy kőnek a felviteléért, mégis ezüstpénzben 36 krajcárig felviheti napszámját, ami több, akik belől a pajtákban a sót öszve rakják és fel garmadázzák, jó igyekezet mellett keresetjeiket naponként kétszer-háromszor annyira is ezüst pénzben felvihetik. Hanem ugyan ezen nagy erőlködés miatt ritka férfiú találtatik a dolgozók közül, aki testében sérelmet ne szenvedne, azért is tele képű vagy piros parasztot látni közöttük nagy ritkaság, beesett, halvány képükön a nagy terhek viselését olvasni lehet."

62 Rendszeres foglalkozást jelentett a tutajkormányosoknak Debrecenbe történő elfuvarozása, hogy onnét Máramarosba hazatérjenek. A legnehezebb és legtöbb munkát nyújtotta a szálfáknak a partra való kivontatása, kivált esős időben: „Egy akár vastag, akár vékony, rövid vagy hosszú fenyőnek a szárazra való kivontatásáért papiros pénzben nyolc krajcár fizetődik, pedig sár idején 12 ökrével sem bírja, kivált a hosszabbakat a szegény ember kirángatni. Maga is a vízben és hínárban úszkál, jármai, láncai, kötelei elszakadoznak, és ezt nekik senki meg nem téríti. - Midőn ezeket az embereket a nehéz fákkal így vesződni látja valaki, a szeretsen raboknak sanyarúságára emlékezők, melyeket azoknak Amerikában és a szigetekben kell szenvedni. - A fenyő szálnak felhempergetéséért és máglyába való öszverakásáért minden különbségtétel nélkül fizetődik papiros pénzben négy krajcár. - Nem tsuda, hogy a szolnokiak igájában szálas és vastag marhát nem igen láthatni, mert a mellett, hogy a fa kivontatással irgalmatlanul kínoztatnak, még rosszul is tartanak, de időnek előtte is jármoltatnak. Ugyan ezt lehet lovaikról mondani."

63 A Szálház környékén folyó életet és munkát Gorove ugyancsak részletezi: „Nem tsekély jótétemény a köröskörül fekvő vidékekre, nevezetesen a Jász és Kun kerületekre, Heves, Pest, Szabolcs, Csongrád és Békés vármegyékre nézve az épületekre igen alkalmatos só alja fenyőfáknak a Szolnoki szálháznál nem drága áron és válogatva lehető megszerzése. A tűzi lágy fa oltsó öleket nem említem. - De az építeni akarók nem tsak kedvek szerént való fedél gerendákat, hanem kész létzeket, deszkákat, sindelyt bővségben kaphatnak ugyan azon szálháznál, mellyet egy szálmester (Ratium Magister), egy ellen dolgozó (Contraagens) egy-két írnok és felvigyázók igazgatnak. - Némely esztendőkben kétszáz ezer s több fenyő szálokat is széljel hordanak a feljebb érdeklett vidékiek, úgy hogy ha a nagy Mgú [Méltóságú] Kamara a sót hajókon szállíttatná Szolnokba, a fa dolgában úgy is szűkölködő szomszéd vármegyék igen sokat szenvednének. - Gorove a jegyzetben megemlíti azt is, hogy: „Sok uraságok a Szolnokba lakó Cameralis Áts mesterrel áltáljába alkusszák a fedelet, aki 50 és több legényeket tartván, de a fenyőfából válogathatván igen hamar öszve átsoltathatja a tetőket. A Pest alatt fekvő Szentlőrintzi puszta legnagyobb két épületjének fedelei is Szolnokba faragtattak. - A munkára való szil, tölgy és tserfát, nemkülönben az erdőháti ölfákat is esztendőnként májusban és júniusban, néha őszkor is a Bereg vármegyei fakereskedők szokták Szolnokba és Szegedre leszállítani, úgy hogy a Tisza partjainál, az Alföldön oltsóbb a fa, mint némely erdők alatt fekvő városokban. - Ide kívánkozik Gorove lábjegyzete: Ugyan azért Szolnokra igen sok vízi hajós, vagy tombászos malmok készíttetnek, s el is adattatnak."

64 Említettük már, hogy a kamarai ácsmester és legényein kívül Szolnok zsellér lakossága is szívesen foglalkozott a fa feldolgozásával és árusításával. Pedig ez a szolnoki tanácsi jegyzőkönyvek szerint tilalmaztatik: „Az ó és budai feő Kormány Hivataltól érkezett és a lakosokat a kereskedésre eddig készített zsindel és létz ezen túli készítésétől eltiltó levél felolvastatván, egy ízben már el volt tiltva a lakosoknak, ugyanonnét a mostani rendelet a kir. Szálhivatalhoz érkezett."

65 Hadd jegyezzük itt meg azt is, hogy a szolnoki múzeum várostörténeti kutatásai során, nagyobb méretű földmunkák alkalmával több helyen ún. fűrészelő gödrök nyomaira bukkantunk. 1952-ben például a Kossuth téri irodaház épületének alapozásakor. Öreg faipari munkások még emlékeztek arra, hogy az egy öl szélességű és mélységű, két-három öl hosszú gödrökre keresztbetett gömbfákra, dorongokra helyezték a hosszú fenyőszálat, s miután csapózsinórral megjelölték hosszában, kezdődött a fűrészelés oly módon, hogy a keresztfűrésszel vagy hasító fűrésszel a gödörben két ember húzta lefelé és felül, a gerendán 250