Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Poroszlai Ildikó: óskori lelőhelyek a Jászság nyugati felén

51. (56) Rókalyuk-dűlő: a szarmatateleptől északnyugatra a pusztamonostori úttal párhuzamos kis dűlőút mellett hamus foltban őskori - neolitikus (I. t. 13.) és későbronzkori (VI. t. 11.) - cserépanyag. (DJM. 68.178. 1-8, 10.) 52. (58) Lucskos-rét: a Zagyva partján, a Rét-dűlő északnyugati részén és a Lucskos-rét határán a Zagyva árterében emelkedő két halmon szkíta leletanyag.(DJM. 68.149. 1-15.) Vastagabb és vékonyabb falú korongolt és kézzel formált oldaltöredékek, behúzott peremű táltöredékek, vízszintesen átfúrt bütyökfüles edénytöredék stb. (VI. t. 3, 5, 6.) 53. (59) Lucskos-rét: az 52. sz. lelőhely előtt kb. 300 m-re hamus foltokban a hatvani kultúrába tartozó leletanyagra bukkantak. (DJM. 68.150. 1-4.) 54. (64) Lucskos-rét: Lőrinckáta határán, az ártéri erdő mögött északnyugatra, az új szőlőknél főleg Árpád-kori cserepek, de a dombhátnak a Zagyva felé lejtő részén jellegtelen őskori és későbronzkori cserepeket gyűjtöttek. (VI. t. 7.) (DJM. 68.154. 1,7-10.) 55. (66.) Zagyva-part: a szentlőrinckátai út és a Zagyva közötti területen, a Lucskos-rét nevű határrésztől délkeletre, az ártérből valamelyest kiemelkedő részen középkori leletanyag között egy jellegtelen durva őskori töredék, egy szürke őskori edény fenekének darabja és egy fekete, seprődíszes kelta fazék oldaltöredéke volt. (IV. t. 9.) (DJM. 68.156. 1,2, 7.) 56. (67) Almási-ér: a Hajtai tanyák Almási-ér-Nagykáta felőli részén, a két híd közötti területen jellegtelen őskori és szarmata cserepek, valamint egy penge. (DJM. 68.157. 1,2,4.) 57. (68) Kőhíd: az előző lelőhelytől 600-700 m-re keletre, a falu felőli oldalon, a 0243 és 0242 hrsz. földeken szarmata cserepek között egy durva falú, sárgásbarna újkőkori cserép és egy kovapenge. (DJM. 68.158.1,5.) 58. (69) Csereföldek: a kerekudvari MÁVAUT megállótól Jászfelsőszentgyörgy felé, az országúttól délre egy nagy kiterjedésű szkíta telep nyomai mutatkoztak. (VI. t. 8, 9,12.) A töredékek közül legtöbb behúzott peremű, simított falú korongolt tálakhoz tartozott. (IV. 1.1, 2.) (DJM. 68.159. 1-21.) PUSZTAMONOSTOR 59. (74) Ficsorhalmi-dűlő: a területnek a Jászfényszaru felé eső legmagasabb pontjának lejtőjén 40-50 méter hosszúságban jellegtelen, díszítetlen őskori (későbronzkori?) cserepek (II. t. 10-11.) és egy orsókarika (VI. t. 10.). (DJM. 68.164. 1-2.) 60. (76) Szele Flór-puszta: az 59. sz. lelőhelytől kb. 1,2 km-re északkeletre, a 12. hrsz. tanya közelében szarmata és őskori cserepek feküdtek. Az őskori cserepek zöme jellegtelen szürkésfekete, díszítetlen oldaltöredék, ezen kívül egy simított edény behúzott peremtöredéke és egy vastagfalú peremes oldaltöredék volt ujjbenyomásos bordadíszítéssel (VI. t. 13.); ezek alapján a lelőhelyet az urnamezős korszakba soroljuk. (DJM. 68.166. 1-8.) 61. (78) Patikus-tanya: a jászfényszaru-jászberényi műút és a szolnok-hatvani vasútvonal közötti részen egy kb. 30x40 m-es területen egy késő bronzkori települést sejthetünk. A telep ÉK-DNy-i irányban terült el. A beszurkált pontokkal kerített bütyökdíszes szürke oldaltöredék, a mélyen vésett vonaldíszes oldaltöredék, a párhuzamos vonalakkal és tűzdeléssel díszített darabok alapján a lelőhelyet a RBD-korszakra, a fiatalabb pilinyi kultúrába keltezhetjük.

51 (III. t. 16, 17, 19-21.) (DJM. 68.168. 1-11.) 62. „Lelőhely nélkül"bejegyzéssel 68.173.1-10. leltárszám alatt a szolnoki múzeum leltárkönyvében szkíta cserepeket találunk. A terepbejárásból származónak véljük és szórványleletként kezeljük. Korongolt szürke behúzott peremű tálak töredékes darabjai, kihajló duzzadt peremtöredékek, jellegzetes felhúzott, kissé árkolt fülű szkíta bögre darabja, durva, kézzel formált kihajló peremtöredékek, bütyök- és seprődíszesoldaltöredékek. (IV. t. 3-8, 10.) A terepbejárásból 47 lelőhely őskori, az azt megelőző és követő munkálatok során 15 lelőhely bizonyult őskorinak. A lelőhelyeket kilenc kivételével sikerült korszakhoz, ill. kultúrához kötni. Az újkőkorból 14 lelőhelyet ismerünk. Megtaláljuk a legkorábbi Körös-kultúrát, majd a vonaldíszes kerámia kultúrájának zselizi és szakáiháti csoportját. A neolitikus cserepek a Zagyva és a Tárna mentén, kis területen, elszórtan jelentkeznek, gyakran más, későbbi korszakok anyagával keverten. Az őskornak ebben a korai szakaszában szórványos, rövid életű folyóparti településekkel számolhatunk. A rézkort területünkön a bodrogkeresztúri kultúra két településnyommal és egy temetővel képviseli, valamint a későrézkori badeni kultúra öt telepnyommal és egy sírral. Mindegyik lelőhely ma is létező vízfolyás, illetve régebbi kiszáradt folyómeder közelében van. A kis számú leletanyag ellenére - mely e népesség legeltető állattartó életmódjának következménye -, a területet a rézkorban intenzívebben betelepültnek tartjuk. A leletanyag alapján a bronzkorban elsőként a hatvani kultúra népessége telepedett itt meg. E kultúra kialakulása már a korai bronzkor második felében megindult a nagyrévi kultúra területétől - a Szolnok-Fegyvernek vonaltól - északra. A középső bronzkor elején megszállta a nagyrévi területeket, sőt továbbhatolva eljutott egészen az Alföld déli, délkeleti részéig, az ÉKDunántúlra, és a mai Szlovákia területére is. A DKEurópából származó többnyomásos gazdálkodás lehetővé tette a hosszú egyhelyben lakást, s kialakultak a több rétegű, ún. teli-telepek. A anyagi kultúra számos déli vonást mutat.

52 Vizsgált területünkön kilenc lelőhely (telep és temető) biztosan a hatvani kultúrát képviseli jellegzetes leletanyagával. Ez a kilenc lelőhely a terület nagyságához képest igen kevés. Ez bizonyára a földrajzi környezettel magyarázható. A terepbejárás során rögzített négy hatvani lelőhely a Zagyva partján szigetszerű kiemelkedésen létesített település volt, valószínűleg nem telljellegű, kisebb nyíltszíni telepekről van szó. A többi bronzkori lelőhely már egy jóval későbbi korszakot képvisel, nevezetesen a későbronzkor középső és befejező szakaszát, mely Reinecke kronológiája 17