Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)
Bálint Csanád: Régészeti jegyzetek a VI—VII. századi avarok keleti kapcsolatairól
zár kagán temetéséről) nem tárgyalják. A lelet sír volta ellen szól másik érvünk: A. K. Ambroznak a,Voznesenke-i komplexumról írott cikke, melyben az MP-i leletről is szó esik. 246 Bár A. K. Ambroz munkásságának általános megítélésében nézeteink csaknem teljesen megegyeznek, a kitűnő szovjet kutató e gondolatára végső érvként mégsem hivatkoznék. A Voznesenke-i lelet mibenlétét ui. időközben a kutatások véglegesen eldöntötték - erre a francia szerzőpáros is hivatkozik. 247 Kiderült, hogy ebben a szokatlan és gazdag leletegyüttesben akadt egy emberi csont is - következésként ez esetben egyfajta hamvasztásos temetkezéssel van dolgunk. A. T. Smilenko mutatott rá, hogy más, olyan sztyeppéi jellegű leletekben is, melyeket a kutatás különben kincsnek határozott (volna) meg, voltak embercsont-töredékek (Voznesenke-n kívül Zaöepilovka-t és Glodosy-t említette). 248 A francia szerzőpáros is tud az utóbbiról, így hát érthetetlen, hogy miért ragaszkodnak Ambroz koncepciójához. Végül, de nem utolsósorban: amit annak idején Makarenko és Zareckij nem tettek meg, megtette közel 50 évvel később A. T. Smilenko. Sikerült beszélnie az MP-i lelet egyik megtalálójával, aki határozottan emlékezett embercsontok (koponya töredékei és egy térdkalács) valamint egy nagytestű állat combcsontja előkerülésére. 249 Az MP-i leletnek - és a hozzá hasonló korú és jellegű sztyeppéi leleteknek sír-voltát egy meghatározott történelmi korszakban kezdték el vitatni. Az alábbi, kutatástörténeti jellegű kitérés - a teljesség igénye nélkül - segíthet megvilágítani a „kincs-koncepció" keletkezésének hátterét. M. Kazanski és J.-P. Sodini kritikájából nem derül ki, hogy a szovjet régészetben nem egyedül Ambroz vélte úgy, hogy az MP-i lelet nem sírból származnék, hanem hogy ez valójában egy magát sokáig tartó koncepciónak volt az egyik eleme. Igaz, a szerzőpáros - miközben a szovjet irodalmat bőségesen idézi - arról a tudományosan és kutatástörténetileg egyaránt kiemelkedő jelentőségű tanulmányról sem tesz említést, mely nélkül az MP-i lelet jellegéről nem lehet értekezni. A szóban forgó mű három évtizede az Ukrajna területén talált leletek „kincs vagy sír" megítélésében - de messze nem kizárólag annak kapcsán - szinte minden cikkben szerepel. G. F. Korzuhina cikkéről van szó, mely az akkor uralkodó felfogással ellentétben kimutatta: az MP-i lelet és más, hasonló korú és jellegű sztyeppéi leletek nem lehetnek elrejtett kincsek, hanem azok nomád vezérek sírmellékletei. 250 A kincsnek való meghatározás gyökerei rendkívül mélyen és valószínűleg a tudományos élet szféráin kívül erednek. Elkerülhetetlen nem gondolnunk arra az oldódó politikai légkörre, mely Korzuhina tanulmánya megjelenése idején (1955) és az azt megelőző másfél évben, azaz feltehetőleg a mű írása idején az országban uralkodott. Az ezt megelőző évek tudományos közéletét a kora középkori sztyeppéi népek kutatásában a nem kortárs külföldi szemlélő számára csak egy újságcikk és az arra adott válasz tudja valamelyest érzékeltetni. 1951. december 25-én a Pravda egy cikke írója a kazár történelem kutatásában azelőtt és azóta is ismeretlen - igen súlyosan marasztalta el M. I. Artamonovot, a volga-doni expedíció, a Őarkel-i ásatások vezetőjét abban, hogy túlértékeli a Kazár kaganatus szerepét a kora középkori Kelet-Európában, ugyanakkor minden tekintetben alábecsüli a szlávok jelentőségét. E kritikára az Állami Ermitázs főigazgatója, a nemzetközi tekintélyű tudós mindent beismerő önkritikával válaszolt. 251 Nehezen tartom elképzelhetőnek, hogy a déloroszországi sztyeppéi gazdag leleteknek, kincseknek, mégpedig a sztyeppéról közelgő veszély elől elrejtett szláv kincseknek való feltüntetése független lett volna a Pravdában kifejtett koncepciótól. Megerősíti gyanúnkat, hogy a kora középkori keleti szláv régészet és történelem egy nagyhatású összegzése - benne a szóban forgó leletek kincsnek való meghatározásával -1949-ben egy sokatmondó alcím alatt jelent meg. 252 A szerzőpáros másik ellenvetése J. Werner munkájával szemben a fentinél jóval kevésbé hangsúlyozott, de módszertanilag éppoly fajsúlyosnak szánt. A monogramos gyűrűk interpretálásának módjáról van szó. Nem epigráfiai kifogásokat emelnek a Kuvratos-olvasat ellen, ami egyrészt tudományos módszer tekintetében az egyetlen megengedhető lenne, másrészt - tekintettel a kutatásnak e tekintetben nyolc évtizedes eredménytelenségére s a monogramok feloldásában rejlő általános nehézségekre - még éppenséggel elképzelhető és megengedhető is lett volna. Ehelyett egy másik - jóval kisebb rangú kazár - vezér sírjára hivatkoznak, melyben egy olyan gyűrűt találtak, mely a pehlevi nyelvű felirata szerint egykoron egy szászánida ügyvédhez tartozott. 253 Ezen az alapon kétségbe vonni a Kuvrattal való azonosítást - hiperkritikus gondolkodásmód. Hasonló módon bármi bizonytalanná tehető, ugyanilyen szkepszissel akár azt is feltételezhetnénk, hogy pl. Nagy Károly ediktumait nem a nagy császár adta ki, hanem azok csak néhány megalomániás szerzetes irományai. Ezzel szemben úgy vélem, hogy ha a lelet kora, az ethnikai-kulturális jellege, a kikövetkeztethető társadalmi rangja, a konkrét politikai kapcsolatra utaló jelei s nem utolsó sorban a fentiekből adódó előfeltételezésekkel összhangban a monogramos gyűrűk feliratai mind egybecsengnek, akkor az azonosításnak nincs akadálya. Végül még két példa arról, hogy a szerzőpáros nem a maga teljességében használta az MP körül létrejött irodalmat, ami nem intézhető el egyszerűen a recenzió terjedelmi korlátaival. Hivatkoztak a sír egyik kulcsát jelentő leletcsoport, a bizánci pénzek kronológiájánál J. Werner könyvére, s nem a kétségtelenül kevéssé ismert, de az e tekintetben A. I. Semenov mellett a másik alapvető megállapítást tevő, időben mindenkit megelőző N. Bauer-féle meghatározásra 254 , nem (az utóbbit különben J. Werner sem ismerte). Másik kifogás az lehet, hogy bár nézetem szerint a sztyeppéi régészeti kutatások döntő hányada a dolog természeténél fogva kétségtelenül a Szovjetunióban folyik, de a kutatások egészét mégsem lehet kizárólag a szovjet munkákra való hivatkozással „letudni". Az avar régészetnek az MP-i lelettel kapcsolatos kisebb-nagyobb megfigyeléseinek jelentőségét természetesen nem a Haussig és Kazanski-Sodini által való mellőzése, hanem sokkal inkább pl. az a tény tükrözi jobban, hogy László Gy.nak a lelet egy részéről készített rekonstrukcióját 255 kö106
