Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Bálint Csanád: Régészeti jegyzetek a VI—VII. századi avarok keleti kapcsolatairól

hetett az értéke és vallási tartalma Kuvrat kereszténységének is. H.-W. Haussig hallgatólagosan nyilván abból az előfeltételezésből indult ki, hogy egy „jó" keresztény sírjába nem tehettek - szerinte: rablott - egyházi edényeket, s ezáltal máris megcáfoltnak látja az MP-i sírba temetett keresztény voltát.

233 Közbevetőleg jegyezzük meg: mi a biztosíték arra, hogy ezek az edények valóban valamilyen zsákmány termékei s pl. nem a többi, bizánci eredetű tárggyal együtt kerültek az eltemetett tulajdonába? Mivel pedig a rablásból való eredet nem igazolható, így az azonosítással szemben elesik egy érve. Haussig nem számol be a sztyeppéi népek s általában: a keletiek vallási türelmével - külső jelek alapján nem könnyen dönthető el az utóbbiak hitbeli, vallási hovatartozása! E kérdéskörről tekintélyes irodalom áll rendelkezésre, de nekünk elegendő a kelet-európai sztyeppéi népekre fordítani a figyelmünket. Legismertebb természetesen a Kazár kaganátusban érvényben volt vallási türelem. Megemlítem a magyar kutatás előtt közismert adatot: Géza nagyfejedelem a 10. sz. utolsó negyedében megkeresztelkedvén is folytatta a pogány isteneknek való áldozást (Thietmarus VIII. 3.). Hivatkozhatok olyan 11. sz.-i magyar temetőkre, melyek használói a püspökségi székhelytől néhány km-nyi távolságban szemmel láthatólag vallási aggályok nélkül búcsúztatták el halottaikat a pogány kort idéző viseletben és mellékletekkel.

234 Emlékeztethetek még azokra a 13. sz.-i keresztény kun urakra, akik a sírjuknál lóáldozatot végeztettek.

235 Végül - visszatérve a bolgárokhoz - bár a régészetben nemigen látni ennek tárgyi, rítusbeli tükröződését, a Notitia episcopatuum-ban említett onogur püspökség fennállása is történeti tény.

236 A kora középkori kelet-európai sztyeppéi adatok tehát azt a tanulságot sugallják, hogy egyrészt nincs nyomós ok kétségbe vonni: az MP-n talált sírba temetett ember valóban keresztény lett volna, de másrészt számolnunk kell azzal, hogy a régészet csak kevés esetben tudja minden kétséget kizárva bizonyítani a halott igazi keresztény voltát. Ami az elmondottakkal kapcsolatban nehezen érthető, az az MP-i sírba temetett keresztény voltának tagadása. Mi szüksége volt ui. Haussig-nak erre, amikor a leletet egyébként is hadizsákmánynak, kincsnek tartja? Azon kívül, hogy a 6x6 cm-es, sarkain átfúrt aranylemezkék (230 db van meg belőlük

237

) szerinte nem koporsó-, hanem páncéllemezek borítói lettek volna

238 - tovább már nem is foglalkozik a sírleletnek való meghatározás cáfolatával. Számára a sokféle eredetű tárgyak együttese csakis kincs formájában képzelhető el. A leletanyagot 5 csoportra osztja, ezen belül kettőt sorol Közép-Ázsiához és hármat Bizánchoz. A lelet sztyeppéi jellegű tárgytípusait - az eddigi kutatásoktól eltérően egyszerűen a bizánci készítményekhez sorolja: szerinte a pontuszi műhelyek készítették volna azokat a nomád ízlésnek megfelelően. [Az utóbbi koncepció M. Rostowzev és Fettich N. (korai) munkásságához fűződik, félévszázada túlhaladott.] Az avar emlékekkel való, a sztyeppéi régészeti kutatásban közismert analógiák mellőzése egyszerű hiányosságnak fogható föl, de a saját gondolatmenete szempontjából fontos érvtől fosztotta meg magát azzal, hogy nem fordított figyelmet az MP-i leletnek a szovjet régészetben elterjedt kazár eredeztetésére.

239 H.-W. Haussig a leletegyüttes legutolsó tulajdonosát - egy történelmi regénybe illő bekezdésben - kazárnak feltételezi. Eszerint az Asparuh-ot Onglos-ig üldöző kazárok a visszafelé vezető úton a Dnyepert elérvén a Vorskla folyása mentén indultak volna el, nyilván („offenbar") azért, hogy a Don alsó folyásához érkezzenek, ahol a kazárok téli szállása

240 lett volna. A kazárok a nagy zsákmány miatt lassan haladtak s ezért úgy határoztak, hogy egy részt elásnak a Vorskla homokdombjai között. Az erről tudó emberek azonban hamarosan eleshettek valahol, s így a kincs helye feledésbe merült.

241 - E feltételezésekről ítéljen maga az olvasó. A rövid cikkben fölvetett vagy érintett kérdések sorát még hosszan lehetne vitatni, de a fentiek elegendő tájékoztatást nyújtanak H.-W. Haussig gondolatmenetéről és munkamódszeréről. Az általa fölvetett ötletek közül változatlanul egyedül azt látom reális történeti problémának, amit e kérdéskörrel először foglalkozván a Kuvrattal való azonosítás lényeges akadályának láttam: a lelőhelynek Magna Bolgaria-tól való jelentős távolságát. Egyfelől adva van Magna Bolgaria-nak az Azovi tenger mellékére való lokalizálása, mely vitán felül áll. Másfelől az MP-i leletnek Kuvrattal való azonosítása - a monogramos gyűrűk megfejtése révén - szintén bizonyosnak vehető. Következésként a temetkezés helyére mégiscsak a bolgár történelmen és Kuvrat személyes sorsán belül kell magyarázatot keresni. Kuvrat és a vele tartó népe a jelek szerint átmenetileg új hazára talált volna a Közép-Dnyeper bal partján, míglen a kazárok itt újból és végleg el nem érték és legyőzték őket. Ismét eszünkbe juthat a különben igen vitatott hitelű és kazár-zsidó levelezés fent már idézett mondata.

242 - Az ilyen esetekre is gondolok azt állítva, hogy a régészet a kutatás intenzívebbé válásával egyre inkább önálló történeti következtetések levonására is képes lesz. M. Kazanski-nak és J.-P. Sodini-nak J. Werner könyvéről írt cikke egyszerre könyvismertetés, -kritika és a szovjet régészeti kutatás egyfajta szemléje. Figyelmünket természetesen a kritikai megjegyzések kötik le. A szerzőpáros legfontosabb ellenvetése, hogy az MP-i lelet nem sírból, hanem kincsből származnék. (E felfogásuk csak formailag egyezik a Haussig-éval, indítékában és történeti interpretációjában eltér attól.) Ezt alátámasztandó egyik érvük az, hogy a lelet első ismertetésében említett fadarabok egyszerű doboz maradványai is lehetnek.

243 Ezzel kapcsolatban annyit jegyezhetünk meg, hogy Makarenko és Zareckij írásából kiviláglik: e műkedvelőket teljesen elkápráztatta a lelet különleges gazdagsága, így ha ők mégis szót ejtettek a számukra nyilvánvalóan érdektelen fadarabokról, akkor azok száma és mérete talán mégsem egy egyszerű „doboz" jelenlétére utalna, mint ezt a szerzőpáros véli. Emlékeztetni szeretnék még arra, hogy kora középkori eurázsiai sztyeppén a hiung-nu kor óta elterjedt volt a koporsóban való temetés.

244 A szerzőpáros nem tulajdonít jelentőséget annak az adatnak, hogy a föld beomlott a találók lába alatt,

245 a térben és ethnikailag legközelebbi forrásadatot (vö. Ibn Fadlán a ka105 *