Tálas László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv 7. (1990)

Bálint Csanád: Régészeti jegyzetek a VI—VII. századi avarok keleti kapcsolatairól

III. KUVRAT SÍRJA AZONOSÍTÁSÁHOZ (Werner, J.: Der Grabfund von Malája Peresőepina und Kuvrat, Kagan der Bulgaren, Bayerische Akademie der Wissenschaften, Philosophisch-Historische Klasse, Abhandlungen, Neue Folge, Heft 91. München 1984, 47 p, 32Taf.) 1912-ben Poltava környékén, Mala Peresőepino (a továbbiakban: MP) falu határán látott napvilágot az eurázsiai sztyeppe és a kora középkori Európa leggazdagabb sírlelete.

188 Az Ermitázsban őrzik, teljes közzététele és részletes feldolgozása még várat magára.

189 A kora középkori a sztyeppe régészetében 1914 óta ismerik,

190 a legtöbb, sztyeppe VII—

VIII. századával foglalkozó munkában hivatkoznak rá a párhuzamok sorában. A jelen könyv a régészeti elemzésen túl, az MP-i sír történeti interpretációját kínálja. A szerző a részletekre kiterjedő feldolgozást nem vállalhatta magára; a leletegyüttes egészének rövid, lényegretörő elemzését végezte el. Már az első közlemények szerzői előtt is világos volt, hogy ez a közel 20 kg-nyi arany- és kisebb részben ezüstékszer, fegyverzet, lószerszám és felszerelési tárgy egy, a VII. sz. középső vagy utolsó harmadában élt, kiemelkedő rangú vezérhez tartozhatott. A történeti értékelést a kormeghatározás bizonytalanságai és az előkerülési helyéből adódó probléma (Id. alább) nehezítették. A sírlelet kora a régészet szokásos módszerei szerint az előkerült bizánci pénzek és a tárgyak párhuzamai alapján állapítható meg. A terminus post quemet II. Constans (641-668) 641-646 között vert

191 solidusai adják meg, ami után a régészeti analógiák már csak be-, ill. elhatároló értékű kormeghatározást kínálhatnak. A zárópénz időpontjára a különböző kutatók nyíltan vállalt vagy titkolt történeti-etnikai értékelésük érdekében, ill. ezzel összhangban - hosszabb vagy rövidebb időszakot számítottak rá, mely a kibocsájtástól a földbe kerülésig telt volna el. így születhettek - főleg a szovjet irodalomban - olyan nézetek, melyek az eltemetést a VI—VIII. sz. fordulójára, a VIII. sz. elejére tették, míg - elsősorban a magyar régészetben - a VII. sz. közepére, második felére való keltezéssel is találkozhatni.

192 E kérdés eldöntésében jutnak szerephez a régészeti analógiák. Mind a VII. sz.-i kora avar emlékanyaggal való egyezések, mind pedig a Kárpát-medencében 670/680 után, talán a VII. sz. végén

193 kezdődő késő avar, a Kazáriában talán ugyanebben az időben, a VII. sz. végén, VIII. sz. elején induló szaltovomajaki kultúrától való teljes eltérések egyértelműen mutatják, hogy az MP-i sír kora a VII. sz. utolsó harmada előttre tehető.

194 Az a tény pedig, hogy a sírból származó, Mauricius Tiberius-szal kezdődő s az őt követő császárok pénzeinek sorozata II. Constans korai vereteivel szakad meg, igen nagyvalószínűséggel mutatja; a belőlük összeállított nyaklánc nem sokkal ezután - a szerző szerint is (p. 18.) - kevéssel 650 után készülhetett. Fejedelmi sírleletek, kincsek feldolgozásakor mindig elkerülhetetlenül merül fel a kérdés: ki lehetett az egykori tulajdonosa? A mindig nehéz válaszadást ez esetben az hátráltatja, hogy e lelet oly korból és oly területről származik, amikor és ahová a bizánci források figyelme (már) nem terjedt ki. (Innen is a Don és a Dnyeszter közti vidék kora középkorával kapcsolatos problémák sokasága és a nézetek sokfélesége.) Az MP-i sírlelet összetétele önmagában kínálja a feldolgozásának azt a szerkezetét, melyet a szerző választott: az együttes korától távol eső régi tárgyak, bizánci és szászánida asztali készletek, a sztyeppéi és a bizánci eredetű tárgyak csoportja. Ezek után a személyi vonatkozású mellékleteket vette sorra. A kormeghatározás és a történeti, etnikai háttér megvilágítása szempontjából csak a sztyeppéi és a bizánci tárgyak jöhetnek számításba, hiszen pl. Paternus, Tomi püspökének (529 körül) és II. Shápur (309-379) ezüsttáljai nyilvánvalóan csak járulékos darabjai a leletegyüttesnek. Szélsőséges teóriáktól eltekintve a nemzetközi régészeti kutatás előtt nyilvánvaló volt: egy kiemelkedően magas rangú sztyeppéi férfi sírjával van dolgunk, aki a VII. sz. közepe táján vagy ezután halt meg, s aki - ennek intenzitását a közelmúltig

195 nem hangsúlyozták kellően - kiváló kapcsolatban állt Bizánccal. E premisszák szinte sugalmazták azt a következtetést, melynek kidolgozását most a szerzőnek köszönhetjük. A sztyeppéi, avar vonatkozások felderítéséhez a magyar régészet eredményein

196 túl nagy segítséget nyújtott számára az 1971 februárjában előkerült, összességében még közöletlen Kunszentmiklós-bábonyi avar kagáni sír.

197 Bár ennek anyaga is részben elkallódott, mégis segít képet alkotni arról, hogy a sztyeppéi arisztokrácia csúcsán állók miként ötvözték saját műveltségük elemeit a Bizáncból kapottakkal, ill. szerzettekkel. Az is tájékoztató értékű, ill. útmutató jellegű lehetett a szerző számára, hogy a kunszentmiklósi lelet - hiányos volta ellenére is - nyilvánvalóan „szegényesebb" volt az MP-inál. Az utóbbi tehát minden valószínűség szerint olyan uralkodóhoz kellett hogy tartozzék, aki legalábbis gazdagabb volt a Baján valamelyik utódjához tartozó kunszentmiklósi sír halottjánál. Az MP-n eltemetett férfi különleges rangjára (és személyére?) figyelmeztet a már korábban feldolgozott,

198 minden kétséget kizáróan a császári ötvösműhelyben készült övgarnitúra - csekély ui. az esélye, hogy ilyenhez pl. rablás útján hozzá lehetett volna jutni. Ugyanerre utal a lelet két túlsúlyos solidusa is; ezek kérdése igen ritkán merül fel a szakirodalomban

199 (az ezt hírül adó közleményre - miként Kropotkin katalógusa - a szerző sem hivatkozik). Nyilvánvaló pedig, hogy a 11,13 és 11,19 gr súlyú Heracleios - Heracleios-Constantinus solidusokat egyedi alkalomra verték - súlyuk a szokványosakénak harmadfélszerese. Szintén a történeti következtetés irányába mutat, hogy a szerzőnek sikerült valószínűsíteni: a szóbanforgó főember keresztény volt (p. 40.) Tegyük ehhez hozzá: ezt gondolhatjuk a szovjet, a magyar szakirodalom és most a szerző által is az MP-i sír körébe vont Kelegie-i lelet

200 tulajdonosáról is. Az éppenséggel a Kuvrat-fiak szétvándorlásával és egyikük Pannoniába költözésével kapcsolatba hozott mezőszilas-tótipusztai fejedelmi család bizánci kapcsolatai és valószínű keresztény volta

201 ugyancsak említést érdemelt volna mindezek megtárgyalásakor. 102