Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

egyébként sincsenek jó adataink az avar szügyelők helyreállítására. A hálós farhámot nem ismerték Eurázia népei a VI-VII. században, a kunagotai farhám egyetlen szíjból állott, amely a nagyobb méretű félgömb alakú ezüstveretekkel volt díszítve - nyilván sokkal gazdagabban, mint ahány veret ránkmaradt. A lóhere levél alakú rojtos csüngőveretek a legutóbbi évtizedek pontos és hiteles ásatási megfigyelései szerint mindig a fejkantárt díszítették (Bóna 1980, 60, 14. kép). Számuk 2-4-6 lehet, a kunagotai tehát a díszes kantárzatú lovak közé tartozott. A fejkantáron sorakoztak a kisebb méretű félgömb alakú ezüst veretek, ismét nyilván sokkal több, mint ahány múzeumba jutott (4. t. 24.). Mindezt nehéz itt leírni annak biztos tudatában, hogy egy francia nyelvű nagy monográfiában közzétett szép rekonstrukciós rajz még sok-sok évig meggyőzőbb lesz a valóságnál. Ragyogó és figyelmeztető példa erre a kunagotai lószerszám rekonstrukció legutóbbi újraközlése, együtt és párhuzamban a környei 104. lósír hiteles helyszíni rajzával, amely első pillantásra a rekonstrukció ellenkezőjét igazolja. Egyben talán az eddigi legjobb példa 6 db lóherelevél alakú csüngős veret helyzetére egy lókoponya két oldalán (Salamon-Sós 1980, 410-411 és 77-78. kép). A lószerszámhoz vagy 100 korai avar lósír tanúsága szerint nyilván vas hevedercsatok tartoztak, a ló szájában pedig Ferenczy beszámolója szerint vas zabla volt, de nincs okunk vagy alapunk arra sem, hogy a kengyelpár meglétét kétségbe vonjuk. Kunágotáról egyetlen morzsányi vas sem került múzeumba, a vasak hiányával tehát bajos volna akár pozitív, akár negatív értelemben érvelni. A kehelynek (Leltár 10. tétel) eredetileg sem volt meg a talpa, már Ferenczy sem látta, a naplóban is 1 db tárgyként szerepel a „pohár". Pohár, amely se nem talpas, se nem serleg, csupán kehely alakú, - külön talpról nincs szó a naplóban, de olyan ezüst tárgyról sem, amely eseileg levált talpnak értelmezhető. Pulszky, aki a leletet 1873. óta jól ismerte, következetesen pohárnak nevezi, mi több, így írta le: „Még különösebb a pohár: alakja alul gömbölyű" (Pulszky 1897, 91) (3, t. 13). Leendő „talpával" az Ötvösmű-kiállításon került össze, ezúttal is az annyi bajt okozó XIII. szekrényben. Ott volt kiállítva a 19. számon egy „Tölcsér alakú töredék. Ezüst. Vert munka. Kör alakú. Magyarországi, közelebbről ismeretlen lelhelyről" (Pulszky 1884, 94) amely a jól ismert úton-módon, ekkor csapódott a kunagotai leletekhez. Hampel publikációjában már ugyanazon 2. táblán szerepelnek, felül a „tölcséridomú dísz" (7), a tábla alján pedig a pohár (10), távoleső elhelyezésükkel mintegy hangsúlyozta, hogy nincs közük egymáshoz (Hampel 1894, 55, 51. t. 7a-b). Hampel sejtése nyomán később Fettich Nándor alighanem rájött, mire szolgált ez a tölcsér alakú ezüsttárgy, anélkül persze, hogy kunagotai illetőségét kétségbe vonta volna, (és nyilván verhne saltovoi párhuzamok nyomán) lósörény dísznek, csótárnak határozta meg (Fettich 1924, 6, VIII. t. 3). Csallány Dezső 1940-ben talpnélküli „tölcsér nyakú ezüst pohárként" mutatta be fényképen a kunagotait (Csallány 1940, 131, 18. t. 3) ugyanazon esztendőben viszont László Gyula már megrótta Hampelt, amiért az ezüstkehely és „talpa" összetartozását nem vette észre. Ugyanakkor állást foglalt a tölcsér alakú tárgy lószerszámdísz meghatározása (Hampel 1905, I. 457-458) ellen. Együtt fényképeztette le a kunagotai ezüst poharat az alá helyzett tölcsérszerű díszítménnyel s mint a „kunagotai kehely helyreállított képét" tette közzé (László 1940, 78, 8. j. XIX. t. la, László 1941/2, 111, 14. j.) A tölcsér alakú dísz és az ezüstpohár összetartozását nagy összefoglaló munkájában is megismételte, ugyanott ismét bírálta a csótár elképzelést (László, 1955, 258). Annál meglepőbb, hogy „a kunagotai avar fejedelem sírjának megelevenítése" alkalmából (László 1951/1, 126) ő vagy mások egészen másféle, „semleges" talpat szereltettek a kunagotai pohár alá (Fényképe később megjelent Bóna, ArchÉrt 69, 1962, 248, 2. kép, kiállítási ismertetésében.) A valóság egyszerűbb, mint amilyennek látszik. A kunagotai kehely talpa nyilván még a sírban levált s valószínűleg elmállott vagy elkeveredett. A pohár ezüst anyaga is meglehetősen gyatra, lába, talpa még gyatrább lehetett. Az első, de nem az utolsó ilyen eset volt, később Ozora, Tépe, Igar III., Kiskőrös-Vágóhíd I., SzegedÁtokháza ezüstkelyhei is széthullva, csonkán, majdnem mindig hiányzó lábbal, levált talppal vagy anélkül kerültek elő és múzeumba. Főleg a hengeres lábak készültek silány anyagból, oly annyira, hogy a Tihanyi-téri kelyhek hengeres lábainak vizsgálata nyomán László Gyula csaknem törvényszerűnek látta a hitvány anyagból készült lábak elporladását vagy elkallódását (László 1940, 78). A kunagotai kehely formája eredetileg olyasféle lehetett, mint a bócsai, zalesiei, a László Gyulától rekonstruált tépei (László 1940, XIX. t. 1) valamint a perescepinoi kelyheké. Felépítése, tagolása s a peremét díszítő vízszintesen bordázott pántkerete révén leginkább a bócsaival rokon. A tölcsér alakú ezüst díszítményhez nincs köze, az utóbbi a kehely megmaradt poharánál sokkal jobb és vastagabb ezüst. Kettős tölcsér alakja nem hasonlít az avar korból ránk maradt kehely talpakra, forrasztás, felerősítés nyoma nem figyelhető meg rajta, kehellyel vagy hengeres lábbal soha nem volt összeerősítve. Lelőhelyéről, származásáról mit sem tudunk. A lelet többi része úgy és azokból a felszerelési tárgyakból áll, ahogyan László Gyula hosszú évek munkájával mesterien rekonstruálta.

14 A bócsai és csengelei épségben talált kardok segítségével bravúrosan helyreállított kunagotai kard (László 1950, 30-33, X-XI. t.) veretei darabszámra megyeznek a 2-3-4. leltári tétellel. A Fettich, fentebb már tárgyalt, felismeréséig boglárnak nézett kardfüggesztők a 2. tételen külön szerepelnek. Külön tételen leltározták a díszített bizánci lemezeket, 3. tétel: „Vékonyabb arany lemezek, átvert ékesítésekkel, 16 db". A szétszabdalt figurális lemezek korábbi állapotát, első Kunágotával foglalkozó munkájában, László Gyula rekonstruálta (László 1938, 55-60,

1—III. t.). Végül szintén külön tétel a kard tokjáról lefeszegetett aranylemezek csoportja, 4. tétel: „Nagyobb, kisebb aranylemezek, ékesítések nélkül, 14 db". Mindezekből helyreállt a kard alakja, a kard tehát ép volt a sírban, a lemezeket pedig mind beszolgáltatták.

15 (3. t. 1-6). 96