Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

az alapleletekhez. Leleteink zajos előélete sajnos kezdetkezdetétől fogva kihatott értelmezésükre is, majdpedig az értelmezések értelmezései épültek egymásra. Utólag végigtekintve leleteink történetén, talán kevésbé csodálhatjuk, hogy kutatóink forrásként legalább Hampelig visszanyúltak. Azon viszont csodálkozni lehet, hogy a korábbi időkig nem kíséreltek meg visszanyúlni, - erről szólnak a következők. KUNÁGOTA (A lelet előkerülése idején Csanád megye battonyai járása, ma Békés megye mezőkovácsházi járás.) A sírra a pusztából lassan faluvá fejlődő település belterületén bukkantak rá az 1857. január 19-24. közötti hét valamelyik napján. Kunágota puszta akkoriban egy bécsi bank tulajdona volt, nyilvánvaló tehát, hogy a sír módszeres átkutatására, a leletek összegyűjtésére az intéző vagy ispán jelenlétében került sor, márcsak azért is, mivel a kincs értékének a fele a tulajdonost illette meg. A törvényesen biztosított anyagi érdekeltségnek „köszönhető", hogy a vassal együtt bajosan felbecsülhető aranylemezeket leszaggatták a kardról, de az is, hogy az aranyak hiánytalanul fennmaradtak. Az arany értékének felbecsültetése végett a következő hét elején a leletet a legközelebbi városba, Aradra szállították. Kísérői közt a találónak is ott kellett lennie, mivel ő volt a másik érdekelt, akinek az akkori törvények értelmében a kincsnek szintén fele értéke járt. Útjuk Battonyán keresztül vezetett, ahol a leleteket megmutatták Ferenczy Sándor földbirtokosnak, a találó pedig röviden elmesélte neki, hogyan s miként akadt rá a sírra. Ferenczy Sándor a látottadon és hallottakon fellelkesülve tollat ragadott s a következő levelet írta a Délibáb című, vasárnaponként megjelenő népszerű társasági hetilap szerkesztőségének (DÉLIBÁB 7. szám, Pest, Február 15, 1857, 88. lap, „Levelek a lapban" rovat): Batonya, január 27-kén Tisztelt szerkesztő úr! Remélem, hogy köztetszésű lapjainak egyik hasábján helyet fog engedni ezen régiséget tárgyazó közlésemnek. Járásunkban Kunágota nevű kertész faluban egy dohánykertész, háza előtt gödröt ásván, ásásközben kantárszíjra akadt, tovább zabolára, mik fölfelé álló lófej fogaiba voltak szorítva. Az ásás folytatására két ló és egy ember csontváza bontakozott ki a földből. Az ember csontváza fölött 2 sor aranylemez, kéz-fejék és ezekhez illesztett hármas ezüst-gombok találtattak, mik hihető, hogy az ember elporhadt öltönye kapcsai lehettek. Találtatott továbbá többféle aranylemezen kívül, melyek részint a fövegen, részint a fegyverzeten lehettek, egy arany pénz Justinián császár idejéből, egy több görög főt ábrázoló 3" négyszegű aranylemez, egy 2 itcze nagyságú ezüst kancsó, egy kehelyalakú messzelyes ezüst billikom, és egy egyenes 2" széles kard, melyek azonban az aranyokat kivéve, az idő által nagyon töredékennyé tétettek. Találtatott végre 7 db arany gyűrű, és egypár függő, melyek az e nemben most uralkodó csíntői oly hátra vannak, mint a mily régen a földben nyugosznak. E körülmények mutatják, mikép a fényűzés a régieknél is a kor betegsége volt. Ferenczy Sándor „Függő" alatt Ferenczy biztosan fülbevalót értett. Kiderül ez levelének itt nem közölt - témánk szempontjából érdektelen - befejező passzusából, amelyben szokatlan eréllyel ostorozza a női hiúságot s gondolatait azzal zárja, hogy még fülcimpájukat sem átallották s átallják kifúratni. Bármily meglepőnek is tűnjön a januári „ásatás", kétségtelen tény. A Nemzeti Múzeum naplója is 1857-et jelöli meg a találás éveként. Ferenczy Sándor levelében háromféle adatcsoport maradt ránk: amit a lelet előkerüléséről hallott s feljegyzett, mindazon leletek felismerhető leírása, amelyeket módja volt megtekinteni s alaposabban megjegyzett magának, végül - szerencsére ez a legkevesebb - amit saját képzelőereje fűzött az előző kettőhöz. Mivel a Nemzeti Múzeum 69,1858. naplótétele feljegyezte a találó nevét, tudjuk, hogy Balázs János dohánykertészről van a levélben szó, aki saját háza (vagy az adott időpontban általa lakott ház) előtt bukkant a lókoponyára. A ház és lakója vagy tulajdonosa ismerete azt jelenti, hogy utánajárással és szerencsével a korabeli belterületi kataszteri térkép és a házak helyrajzi számait mindenkor tartalmazó adóívek összevetésével a lelőhely néhány négyzetméternyi pontossággal ma is meghatározható lenne. Ha ez sikerülne, fontos volna a sírgödröt újra feltárni, mivel irányáról, mélységéről, az emberi és lócsontvázak viszonyáról továbbra sincs adatunk. A sír nem lehetett nagyon mélyen, januárban valóban nehéz háztáji földmunkának tűnő - több méter mély gödör ásással számolni. Bár Ferenczy szövegéből nem olvasható ki egyértelműen, mégis, úgy tűnik, Kunágotán széles gödörben egymás mellett feküdtek a férfi és lócsontvázak, - a 4 méternél is hosszabb, egymástól némileg elkülönülő gödör részekből álló Szegvár-Csóka típusú ember-ló sírok (Bóna 1979, 10-12, 22-23) felismerése és megtalálása még századunk régész ásatóinak is komoly problémákat okozott. Egyébként két vagy több ló sírba helyezése esetében is az egymás mellé fektetés az eredeti és gyakori ázsiai rítus (Bóna 1979, 18 és 21, - az ott felsorolt példák kiegészítendők a mongóliai Dzargalanty 2. kurgánjából közölt remek kettős lótemetkezéses női sírral, Evtjuhova, L. A., SovArh 1957, 205-217, 2. kép, sírrajz), míg a Szegvár-Csóka formára máig sincs jó, nagyjából egykorú kelet-európai vagy ázsiai párhuzam. Bármily örömteli - igaz ma már nem túlságosan meglepő - az az első kézből származó értesülés, hogy a kunágotai avar méltóságot két lóval indították a másvilágra, tisztázatlan maradt e „kettősség" mibenléte. A híradás csak az egyik ló felszerszámozásáról szól, leletek is csak egyetlen lóról maradtak ránk, azokat is hiányosan szedték össze és szolgáltatták be. Zabláról csak a felszerszámozott lóval kapcsolatban esik szó. Itt lobban fel először Ferenczy fantáziája, alig hihető, hogy legfelül „kantárszíjra" akadtak volna. Balázs János ugyanarra talált rá, amire 95 évvel később a szegvári silógödör ásók: 88