Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Endes Mihály: A Nagykunság gerinces faunájáról

Endes Mihály: A NAGYKUNSÁG GERINCES FAUNÁJÁRÓL 1975-ben vetődött fel bennem a gondolat: mit tartogathat az állattani kutató számára a szinte ismeretlen, fehér foltnak számító Nagykunság? E táj fekvésénél és természeti adottságainál fogva a régi időkben sem vonta magára kellőképpen a figyelmet. A szakemberek sokkal inkább a keletre fekvő hatalmas hortobágyi szikes pusztákat, a délebbre elterülő Nagysárrét egykor mesébe illő vízivilágát vagy a tőle nyugatra kanyargó Tisza ártéri erdőit, morotváit látogatták, tanulmányozták. Eközben a vidékünkön található jobb minőségű talajok ősi löszpusztarétjein a legeltetés, majd a gyorsan kialakuló mezőgazdasági hasznosítás a Nagykunságot az ország egyik éléskamrájává tette. A szikeseken, mocsárréteken a rizs terem és halastavak vize hullámzik. A százados tölgyóriásokat a fejsze tüntette el, helyükön ma itt-ott fiatal, ültetett erdők sarjadnak. A szinte végeláthatatlan szántók láttán felmerül a kérdés, milyen lehetett az ősi élővilág? Vajon végleg eltűntek a jellegzetes növény és állatfajok? Ami más hazai tájak esetében értékes segítséget nyújthat a területtel ismerkedőnek - azaz a régmúlt írásos dokumentumaiban található adatok - számomra nem adatott meg, miután ilyenek nem is készültek. Ily módon feladatomul csakis a mai viszonyok feltárását választhattam, ami számokban kifejezve azt jelenti, hogy e munka elkészítéséhez az 1975 és 1980 között eltelt hat év alatt 194 kutató utat tettem meg a területen. Tikkasztó nyári meleg, sártengeres őszi eső, jeges téli hófúvás és persze az évről évre annyira várt virágos tavasz mind osztályrészüljutott. Ám csakis ily módon nyerhettem kellő bepillantást a természet örökké változó világába. Nem maradt rejtve előttem sem a tavak titokzatos víz alatti világa, sem az alig járható mocsarak vagy a puszták szinte észrevehetetlen állatvilága. Megismerkedtem a homályos padlások és tornyok denevértanyáival. A hálóban megpillantott különleges halfajok, a csapdában talált érdekes kisemlősök mind azt bizonyították, hogy érdemes e tájjal törődni és munkám nem lesz hiábavaló. A talajelemzések, növényállomány-felvételek, a sokezernyi bagolyköpet kivallatása, a készített feljegyzések és fényképek végül feldolgozásra kerültek. Ahhoz azonban, hogy idáig jutottam, sokak nélkülözhetetlen segítsége volt szükséges. Segítettek a terület gazdái, az ott élő és dolgozó, erdőt-mezőt járó pásztorok, halászok, vadőrök, parasztemberek és vezetőik. Külön kell megemlékeznem Dr. Bellon Tibor múzeumigazgatóról (Karcag), aki figyelmemet a Nagykunságra irányította és a terület bejárásában, megismerésében elévülhetetlen érdemeket szerzett, valamint Dr. Harka Ákos tanárról (Tiszafüred), aki a halak és emlősök vizsgálatában nyújtott hathatós és önzetlen segítséget. Fogadják e helyről is mindannyian leghálásabb köszönetemet! * * * TERMÉSZETFÖLDRAJZI VONATKOZÁSOK A Nagykunság az Alföldnek csaknem a közepén fekszik. Nyugaton a Tisza, Kelet felé az Egyektől Nagyivánhoz húzható vonalat, valamint a Hortobágy-főcsatorna alsó szakaszát tekinthetjük határnak. Délen egészen a Hármas Körösig nyúlik. Délnyugatra Öcsöd-Martfű vonalában különíthető el a Tiszazugtól. Kiterjedése kb. 2800 km2. A Közép-Tiszavidék és a Nagykunság jelenlegi képének minden vonását a folyók építőmunkájának köszönheti. A Tisza egykori nyomait őrzik a löszös homok, homokos lösz, vagy iszapos-agyagos lösz borította mai felszínek. A buckákat viszont a Mátra és a Bükk lábától lefutó vizek hordalékkúpja alakította ki, ám ezt a futóhomokot is lösz fedi. Berekfürdő-Fegyvernek vonalától északra változatos a felszín: buckás területeket találunk, zömmel Egyek-Tiszafüred-Kunmadaras-Nagyiván; Tiszaszentimre-Kunmadaras-Kunhegyes-AbádszalókTiszaderzs, illetve Tiszabura-Tiszaroff-Tiszagyenda között. Sokukon kunhalmok épültek. A buckák között szél által kifújt deflációs mélyedések yannak, amelyek olykor 3 km hosszúak és 400-1000 m szélesek is lehetnek. Egy-egy laposon belül több kisebb mélyedés is lehet, amelyeket 1-3 m magas hátak választa.nak el. A mélyedésekben réti-lápi képződmények találhatók. E területek közé iszapos-agyagos lösszel és réti agyaggal fedett egyhangú felszínek ékelődnek. A Tisza hajdani járását jelzi a számos elhagyott meder (pl. Kakát) és morotva (pl. Tiszaőrsi Nagy tó) is. A Nagykunság déli részére az utóbb leírt felszíni kép a jellemző, tehát kevésbé változatos. Tájunk éghajlata a meleg, száraz, mérsékelten forró nyarú körzetbe esik, a júliusi középhőmérséklet 21,5-22 +C között van. Országunk legszárazabb vidéke, az évi csapadék sehol sem haladja meg az 550 mm-t. Á szabályozások előtt a Tisza által rendszeresen megjárt, sokhelyütt állandóan vagy időszakosan vízborította területen a vízrendezéseket követően a nagyfokú vízszegénység lett a jellemző, jóllehet nagy áradások alkalmával a hajdani folyásokon át ismét megtalálta a víz a mélyebb területeket (pl. Gyócs fenék, Kara János mocsár) egészen a Nagysárrétig. Ma mégis azt mondhatjuk, hogy a hazai öntözött vidékek között egy sincs olyan, amely akár az öntözés volumenében, akár fejlődésének ütemében felülmúlná az itt látható képet. Mert bár a Nagykunságnak természetes vízfolyása nincs, de hatalmas főcsatornák (Tiszafüredi, Nagykunsági) hozzák be a Tisza vizét, amely számos kisebb-nagyobb csatornán át (legjelentősebbek a Kakát, Villogó) végül a Hortobágy-Berettyó vizébe jut. Eközben azonban számos halastó, rizsföldi és belvízi csatorna is részt vesz a vízrajz kialakításában. Az eddigiekben leírt vízrendszer mellett számtalan kis, időszakos vagy állandó vizű belvízlecsapoló csatornát is találunk a területen, amelyek nem függenek össze egymással. A déli részeken pedig a Hortobágy-Berettyó főcsatornából is jut víz a területre. Az időszakos, helyi folyások általában csak hóolvadás után áradnak meg. A talajvíz átlagos mélysége 3-6 m között van, feltörésétől még a legjobban veszélyeztetett rész Tiszaszentimre és Karcag között van ma is. Az uralkodó talajtípus az igen termékeny réti csernozjom. szikesek szolonyec szikesek is kevésbé szoloncsákos tulajdonságúak, mint a Hortobágyon. A talajjavító munkák során mélyebbre süllyedő talajvíz-szint is a szikes talajok megjavulását mozdította elő. A Nagykunság növényzete az Alföld flóravidékének (Eupannonicum) tiszántúli flórajárásához (Crisicum) tartozik. Zömét az európai-eurázsiai flóraelemcsoport képviselői teszik, de elég jelentős a kontinentális és pontusi elemek szereplése is. 285