Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Endes Mihály: A Nagykunság gerinces faunájáról

Az eredeti növénytakaró a löszön kialakult sztyeprétek, füves puszták voltak. A régi árterek és a löszös hátak érintkezési zónájában, vele mozaikosan a szikes pusztarét (Artemisio-Festucetum pseudovinae) is eredeti, tehát nem mindenkor másodlagos növény társulás. Egyetlen, jellegzetesen szép ilyen padkás, vakszikes terület a Kecskeri pusztán található. Löszháti tatárjuharos tölgyest (Galatello-Quercetum roboris) csak a déli részen tételezhetünk fel kis foltokban és potenciálisan, míg a pusztai cserjések egykor kiterjedtek lehettek. A magas ártéri kőris-tölgy ligeteket (Fraxino pannoniae-Ulmetum) ma már csak egykori morotvák zugában képviselik maradvány állományok, pl. Tiszaigaron, Kunmadarason. A mai képre a feltört löszpusztarétek helyén a végeláthatatlan gabonaföldek, lucerna és kapáskultúrák táblái a jellemzőek. A vizes rétek átadták helyüket a hatalmas rizsföldeknek. A pusztagyepek ma is folyó meliorációja magasfüvű kaszálók kialakulását eredményezi. Korosabb erdőt szinte egyáltalán nem találunk vidékünkön, de a fiatal, ültetett akácosok, tölgyesek, nyárfások is állandóan változnak a ritkítás, tarvágás és az aljbokrozat irtása miatt. Napjainkban is sorra dőlnek ki a tájképileg is szép, mezsgyéket őrző öreg fűzfasorok. A kevésbé szikes talajok miatt csak kevés helyen találkozhatunk zsombékosokkal, vizes laposokkal. A buckák közötti deflációs mélyedésekben található sásrétek, mocsárrétek az ősi képet idézik. > A NAGYKUNSÁG GERINCES FAUNÁJÁNAK JELLEMZÉSE AZ ÖKOLÓGIAI VISZONYOK TÜKRÉBEN Amint arról már szó esett, a táj arculata az elmúlt évszázadok alatt nagy változásokon ment át. A természetközeli környezeti rendszerek eredeti növény- és állatvilágukkal együtt csaknem teljesen átadták "helyüket a mesterséges formáknak. Az agrárterületek között elszórtan, egymástól függetlenül helyezkednek el a kisebb-nagyobb méretű, botanikai, zoológiai és természetesen tájképileg is értékes részek. Ezek azonban kis terjedelműek és izoláltságuk miatt nem csak felfedezésük és tanulmányozásuk járt nehézségekkel, de élőviláguk nyugalma és fennmaradása szempontjából is rendkívül kedvezőtlen ez a helyzet. Ha az egyes élőhely-típusokat és élővilágukat szemügyre vesszük, megállapíthatjuk, hogy ezek zömmel másodlagosan, emberi tevékenység hatására jöttek létre. A puszták és rétek a vízrendezéseket követően alakultak ki (elszikesedés). Az épített halastavakba - kivételt némiképpen a Kecskeri tó jelent, amely hajdani Tisza-meder helyén létesült - és csatornákba e folyó vizét juttatják el. Az erdők mind ültetett, túlnyomóan fiatal állományok. A „löszfalak" a homokbányászás céljából megbontott buckákban találhatók. Ősi, eredeti formának csupán a buckák - bár ezeket is szántják - közötti mélyedésekben kialakult mocsarakat, lápokat tekinthetjük. Az is kétségtelen azonban, hogy a hatalmas mezőgazdasági területek (gabona, kukorica, napraforgó, rizs), az ivadéknevelő halastavak igen jelentős táplálkozóterületet jelentenek nemcsak a Nagykunság, de a szomszédos Tisza-ártér, Hortobágy és Körösvidék állatvilága számára is. Itt elsősorban a mozgékony madarakra kell gondolnunk, akár a fészkelőkről, átvonulókról vagy éppen a téli vendégekről legyen szó, de az emlősök közül is több faj említést érdemel, pl. vidra, gímszarvas. A Tisza II. tározó kialakítása - a hatalmas, tószerű vízfelület létrejötte, az erdők szinte teljes kiirtása és a meredek folyópartok megszűnése - szintén hatást gyakorolt a faunára. Egyes fajok eltűntek vagy számuk jelentősen megcsappant a vidéken, pl. átvonuló madarak, denevérek, mások nemegyszer hirtelen megjelentek, illetve felszaporodtak, így a jégmadár, gyurgyóka, partifecske fészkelések. Állatföldrajzi tekintetben a Nagykunság az Alföld faunakörzetének (Pannonicum) Nagyalföldi faunajárásához (Eupannonicum) sorolható. Kutatásaim során megállapíthattam, hogy e területhez tartozó olyan kistájak, mint pl. a Hortobágy vagy a Nyírség, illetve vidékünk gerinces faunájában is találhatók eltérések, különlegességek, amelyek a környező területektől megkülönböztetik. E tény okaiként számos egyéb mellett a táj kialakulásának folyamatát, a talaj típusait, a klímát és vízrajzot egyaránt megemlíthetjük. Jó.példa erre az a tény, hogy a Tiszához közel eső részek gerinces faunája némiképpen eltér a távolabbi területekétől: változatosabb, gazdagabb annál. (Ez jellemzi magát Tiszafüredet is). Ezt a változatos, fás, vizes környezet és a Tisza, mint vonulási útvonal egyaránt magyarázza. A következőkben az egyes élőhely-típusok rövid jellemzését adom, megemlítve a reájuk leginkább jellemző és a legtömegesebben előforduló állatfajokat. Nem könnyű feladat ez, hiszen az egyes környezeti rendszerek gyakran egymásba ágyazva jöttek létre. Tudnunk kell azonban, hogy az összefüggések növény és állat között sokkal szorosabbak lehetnek, mint állat és állat között. Jóllehet, e munka keretei meghaladja, röviden rávilágítok ezeknek az összefüggéseknek a jelentőségére. Ha az egyes környezeti rendszerekben (ökoszisztémákban) - ilyenek pl. a tavak, rétek, erdők, stb. - megfigyelhető élőlények, esetünkben a gerinces állatok ott játszott szerepét és funkcióját vizsgáljuk, az alábbiakat mondhatjuk. Amíg a kevéssé mozgékony, illetve életmódjuk miatt helyhez kötött halak, kétéltűek, hüllők és számos kisemlősfaj táplálékláncba való beilleszkedése aránylag könnyen meghatározható, a mozgékony és nagy területet bejáró madarak esetében - kevésszámú fajt kivéve - ez távolról sem egyszerű. E probléma súlyát pedig mi sem jellemzi jobban, mint az a tény, hogy a Nagykunság gerinces faunájának mintegy 70%-át éppen a madarak adják! így azután érthetővé válik, hogy az anyag- és energiaforgalom szempontjából milyen fontos a kapcsolat pl. egy erdőben kialakult vetési varjútelep vagy egy kék vércse kolónia és a környező puszta között, ahol a madártömegek táplálkoznak. A székicsérek fészkelőterülete gazdag rovarvilágot fenntartó tavak, rizsföldek közelében elterülő gyepen található. A tavakon költő gémfajok, valamint a dankasirályok és szerkők szintén a rizsföldek vizében és a mezőgazdasági táblák felett gyűjtik zsákmányukat. Lényeges gondolnunk arra is, hogy az élővilág évszakonként is nagy változásokat mutált. Ez nemcsak a madarak jó részének közismert őszi-tavaszi vonulására, nyaralására és telelésére vonatkozik, hiszen pl. a denevérek zöme is téli szállásra költözik, a kétéltű és hüllő fauna tagjai, valamint a rágcsáló kisemlősök némelyike pedig elrejtőzve téli álomba merülnek. De télen szegényedik el a csatornák halfaunája is. Ugyancsak főként télen jelennek meg a vaddisznók, a vidra, emberi települések körül a cickány és egérfajok. Ezek azonban csak kiragadott példák, amelyek az ilyen természetű munkák nehézségeit és ugyanakkor szépségeit is felvillantják. A gerinces fauna jelen felmérése azonban csupán ökofaunisztikai vonatkozásban hozhatott eredményeket, de a kezdeti lépéseket remélhetőleg további, mélyreható kutatások követik majd! Buckás területek és deflációs laposaik A Nagykunságban ez a tájtípus őrizte meg leginkább eredeti arculatát, bár a löszös homokbuckák ősi növénytakarója napjainkra nyomtalanul eltűnt és a jó termőképességű talajon mindenütt mezőgazdasági művelés folyik. Szél által kifújt, lefolyástalan mélyedéseikben azonban még többfelé megtaláljuk nád- és gyékényállományok közé ékelten a szép sásréteket, széleiken vizes magasrétekkel. Jellemző rájuk, hogy vizük még a legszárazabb nyáron sem tűnik el teljesen. Gerincesfaunisztikai kutatásaim során halakat e területeken nem észleltem. Ugyanakkor itt találkozhatunk legsűrűbben az egyébként errefelé sem gyakori ásóbékával, amely a laza homokos talajt kedveli. Az itt élő madárfajok száma nem nagy: bölömbika, cigányréce, guvat, nádi sármány a legjellemzőbbek. De itt él vidékünk és hazánk egyik legértékesebb, féltveőrzött ritkasága a hamvas rétihéja is! Mindössze egyetlen helyen észleljük évről évre rendszeres költé286