Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1982-83)

Bóna István: A XIX. század nagy avar leletei

sodrott arany karperece (107, 1888, 5), - a kislány 4,7 cm átmérőjű hasonló karperece ugyanis már 1871-ben múzeumba jutott (RN 275, 1871, 14). A megváltott leletek közt van a kislány sírjából származó (ld. alább) biztosan női arany fülbevalópár is (107, 1888, 6) levált „hiányzó" ékkőcsüngőkkel. Semmi kétség tehát, hogy Kennernek sikerült néhány darabot a női ékszerek közül is megszereznie. Vagy még a sír előkerülésének napján a sírból, vagy pedig később a kidobott sírföldből. Ezzel szemben az aranyozott ezüst övcsatot, a préselt arany övvereteket, a szablya két arany tartófülét és arany tokvégződését csak a férfisír földjének átkutatásakor találhatta, ezek teszik ki leleteinek többségét (RN 107, 1888, l^t, 9-10). Problematikusak csak a csüngődíszek. Az 1888. évi csüngődíszek a publikációkban másfélék s másként vannak összeszerelve, mint az 1871-ben múzeumba került aranycsüngők. Másfélék, de csak akkor, ha Hampel publikációiból indulunk ki, amelyek ezúttal is alaposan megfricskázták századunk kutatóit. A leltárnaplóban ugyanis külön tételen szerepel a 2 db arany harangocska (RN 107, 1888, 7), az 1871-ben Bisitstől ajándékozott 4 csüngődíszről lefüggő arany harangocskák (RN 275, 1871, 15) édes testvérei. A múzeumba jutáskor mindkettő külön-külön tárgy volt. Szintén külön tételen szerepel a 2 db fülecses rekeszes korongocska, az egyikről lecsüngő arany pálcával (RN 107, 1888, 8). Végül a leltár legutolsó tétele a 2 db átfúrt, cseppalakú ametiszt gyöngy (RN 107, 1888, 11). A leltározó a megjegyzés rovatban közli véleményét, hogy a 7,8 és 11. alszámok valószínűleg összetartoznak, de az 1871. évi leletek mintájára a 8. számút véli felső tagnak, a 11. számú ametiszt gyöngyöket középsőnek és - logikusan! - a 7. számú arany harangocskákat alsónak. Hampel és rajzolója azonban már a legelső publikáció előtt összeszerelték a 7. és 11. alszámú leleteket, vagyis a harangocskákba önkényesen beleerőszakolták az ametiszt gyöngyöket (Hampel 1889, 83-84, kép a 85. lapon 5-6, Hampel 1894/1905 57/268, t. 5-6) s ezáltal létrehoztak egy valójában nem létező, összetett, csüngődíszt. Amelyet kitűnően össze lehet ugyan vetni ravennai mozaikok bizánci ékszer-ábrázolásaival és még sok egyébbel, csak éppen korabeli avar leletekkel nem. Az arany harangcsüngők az avarkor ékszerein: az 1871. évi ozorai csüngődíszeken, a fentebb már említett kiskőrösvágóhíd dűlői sírokban, amelyekhez kiegészítés képpen még a XVIII. íjas-nyílcsúcsos-fegyveröves férfisír 2 db sima, díszítetlen harangocskáját is említeni kell (László 1955, X. t. 4-5), valamint perdöntő módon a ráckevei csüngőékszeren és a MNM ismeretlen lelőhelyű madaras arany függőékszer-párján (RN 5, 1852,21-22 = Hampel 1894/1905 45/281. t. 1-2, - az utóbbiak egyikét az ozorai csüngőkkel egybevetve közli László 1935, 30-35, III. t. 1; mindkét példány jó fotóját hozza a Magyarország régészeti leletei, Bp 1957, 328 fenn, - Kádár Zoltán kísérőszövegével, aki bizáncinak vélte a csüngőpárt, holott nem az!, a ráckevei csüngőről jó fénykép in: A. Riegl, Die spátrömische Kunstindustrie. Wien 1901/1927, XII. t. 4) mindenkor szabadon, ékkő-betét nélkül, mint az ékszerek legalsó csüngő-függő tagjai szerepelnek! Ennek ismeretében szinte hihetetlen, hogy kutatásunk a mai napig nemcsak elfogadta Hampel ametiszt-betétes arany harangcsüngőit, de alkotóan épített rájuk. Más magyarázat erre sincs, mint megannyi másra: nem ellenőrizték a Régiségtan Naplót. Az ozorai „fejedelemnői nyakék" - legalább is eddigi összeállításait illetően - a fentiekkel kimúltnak tekinthető. A 2 db további harang-csüngőcskét a csősz valószínűleg a férfisírban találta, tehát az ozorai fejedelem nyakékének (8. t. 4) ugyanúgy 6 harangcsüngőcskéje lehetett, mint a kiskőrös-vágóhíd-dűlői VIII. sír fejedelmi gyermekének. A 107,1888,8. aranycsüngők hovatartozását egyelőre tanácsos nyitva hagyni. Láttuk, Kenner leletei közt a női sírokból származó ékszerek is vannak, a 8. alszámú csüngődíszek más típusa és csonkasága is a feldúlt női sírokra vall. A 107, 1888, 11, ametiszt-gyöngy páros valószínűleg nem a nyakék-csüngőkhöz tartozott, hanem inkább a 107, 1888, 6. „csonka" arany fülbevalópárhoz, talán annak a levált ékkövei. A fülbevalók így előálló kissé szokatlan „túlméretezett" alakjához kitűnő párhuzam a Bácstopolya/Backi Topola-Bánkert 11. sírjában nemrég talált arany fülbevaló (Szerekes L., in: Problemi seobe naroda u Karpatskoj kotlini. Növi Sad 1978, 160-161, 5. kép), de ha lehet még annál is sokkal jobb a MNM Újvidék környékéről származó „ozorai" méretű és alakú ametiszt-csüngős kis arany fülbevaló-párja (Garam 1980, 164, 4-kép 3-4, -jó kormeghatározással).

30 Közvetlenül a nyakék után következik a leletek felsorolásában az érem. Közelebbi előkerülési helyét Bisits sajnos nem említi, de a sorrendből következtetve valahol a nyakék táján találhatták, valószínűleg a mellen. A megfigyelt korai avarkori bizánci solidus obulusok ugyan kivétel nélkül, a középavar korszaktól kezdve megjelenő pénzutánzat obulusok pedig nagy többségükben a koponyán, a koponya mellett vagy alatt (eredetileg a szájban) voltak elhelyezve (Bóna 1980, 76), azonban éppen a Tótipuszta-Igar csoporttal együtt tűnik fel egy sajátos középázsiai szokás, amikor is az obulust a mell közepére, a „szívre" helyezik. Szeged-Fehértó B. temető 82. és Szeged-Makkoserdő 24. sírjában a „mellközépen" találták a bizánci solidus hamisítványt, illetve solidust, Makkoserdő 26. (női) sírjában pedig szintén a „mellen" került elő egy „ezüst korong", valószínűleg pénzutánzat (a szokáshoz és eredetéhez Bóna 1980, 88-89, a szegedi adatokat, Móra Ferenc helyszínen készült sírrajzait és feljegyzéseit, Kürti Bélának köszönöm). (8. t. 3-3a). A következőkben említett csatok (RN 271, 1871, 25 a-b) a szablya, tegez stb. felfüggesztésénél szolgáló szokványos férfi felszerelés. Maga az aranyozott ezüst övcsat a nagy izgalomban bennemaradt a sírban s csak a sírföld utólagos átkutatásakor került elő (RN 107, 1888, 1, = Hampel 1894/1905, 55/265. t. 9-10, 57/268. t. 4). Ebből, de más alább tárgyalandó tünetekből is arra lehet következtetni, hogy az övet megoldva tették a sírba, a csat nem feküdhetett a csontvázon. (9. t. 10). A soronkövetkező gránátköves aranygyűrű (RN 275, 1871, 10) lényegesen nagyobb mint a sírlelet női gyűrűi, már méretével is megerősíti Bisits híradását, hogy a férfisírban találták (Hampel 1894/1905, 55/265. t. 3), jó fényképei: Fettich 1929, XII. 19, Alföldi 1938, 161, Bóna 1971, 23. kép) (8. t. 5-5a). 107