Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Fodor István: A magyarság baltikumi és skandináviai kapcsolatai a IX-XI. században a régészeti leletek alapján

Fodor István: A MAGYARSÁG BALTIKUMI ES SKANDINÁVIAI KAPCSOLATAI A IX-XI. SZAZADBAN (A RÉGÉSZETI LELETEK ALAPJÁN)* A IX. század végén Európa közepén új hazát talált magyarság a IX-XI. században rendkívül viharos 300 évet élt át. Sok száz kilométeres vándorutat tettek meg, előbb a Don-vidéktől a Dnyeper-Dnyeszter-Prut tájékára, majd 895 és 900 között elfoglalták új hazájuk, a Kárpát-medence területét, később hadjárataikkal rettegésben tartották új szomszédaikat, a 955-ös augsburgi vereséget követően pedig az egész nép létét tekintve is végveszélybe került. Vezetőik józan politikai felismerése révén azonban beilleszkedtek az európai népek családjába. A X-XI. század fordulóján Közép-Európa egyik legjelentősebb keresztény királysága jött létre Magyarországon, amely már a XI. század legelején fontos gazdasági, politikai és katonai szerepet játszott a térségben. Történelmének ebben a rendkívül fordulatos időszakában a magyarság természetesen Európa majd minden népével hoszszabb-rövidebb ideig tartó kapcsolatba került, így Kelet-Európa északi régióinak, a Baltikumnak és Skandináviának a népeivel is. Mivel a magyar történelemnek ez a korszaka írott forrásokban rendkívül szegény, e kapcsolatokat elsősorban a régészeti emlékanyag szemlélteti. A Magyarország területén előkerült viking eredetű vagy skandináv hatásról tanúskodó X-XI. századi leleteket 1933-ban Péter Paulsen összegezte a „Magyarországi viking leletek" című könyvében.

1 A Duna medréből Budapestnél előkerült, aranylemezzel és niellóval díszített lándzsát, a magyarországi kétélű kardokat, a prágai dóm kincstárának sisakját és kardját, valamint a szintén Prágában őrzött Szent István-kardot elemezte. A magyar régészek közül különösen Fettich Nándor szentelt nagy figyelmet a hazai viking leleteknek, s ő mutatta ki először meggyőző erővel, hogy már a Kelet-Európában (Levédiában és Etelközben) tartózkodó magyarság is élénk kereskedelmi kapcsolatot tartott fenn a vikingekkel.

2 E rövid dolgozat keretében azokról az eredményekről kísérlek meg tallózó áttekintést adni, amelyeket a magyar régészeti kutatás az utóbbi két-három évtizedben ezen északi kapcsolatok kutatásában elért. Ha a magyar-baltikumi (és skandináv) kapcsolatok kezdetéről szólunk, a magyar őstörténet számos megoldatlan kérdésével találjuk magunkat szemben. Mindenekelőtt azzal, hogy hol volt pontosan a IX. századi magyarság lakóhelye KeletEurópában. Úgy vélem, legvalószínűbb válasz az, hogy a VIII. század elejétől a 830-as évekig a Volga-Don-Donyec vidék környékén, a szaltovói kultúra szomszédságában (esetleg részben annak területén), későbben pedig a 895-ös honfoglalásig e területtől nyugatra, a Dnyeper-Dnyeszter vidékén. A magyarság északi kapcsolatairól szóló legkorábbi régészeti adataink ez utóbbi területek szomszédságából származnak. Fettich Nándor még úgy vélte, hogy a X. századi magyar sírokból előkerült szép ötvösművészeti emlékek (tarsolylemezek, korongok, szablyák) szinte kivétel nélkül még a honfoglalás előtt, a IX. században készültek, részben a Kijev környéki norman-szláv műhelyekben. 3 Elgondolását azóta alapvetően módosította a kutatás. Ma már nem kétséges, hogy ezek a tárgyak zömmel már az új hazában készültek a X. században.

4 * A VI. Baltisztikai Konferencián, Stockholmban 1981. június 6-án elhangzott előadás jelentősen bővített jegyzetekkel ellátott szövege. A tarsolylemezek közül talán egyedül a bezdédi készült még keleten. Dienes István igazolta be, hogy a tarsolyfedelek lemezzel való borításának divatja csak a honfoglalás után terjedt el a magyarságnál, korábban a tarsolyok fedőlapját általában még veretekkel díszítették.

5 Ugyancsak ő gyűjtötte össze alapos tanulmányában a Magyarországon már ritka verettípusok kelet- és észak-európai párhuzamait.

6 Ezek a darabok főként a Kijev, Csernyigov, Szmolenszk környéki X. századi gazdag keleti szláv - normán druzsina tagok (tehát a kijevi állam fegyvereseinek) sírjaiból kerültek elő. De a dnyeperi víziút mentén messze északra is elterjedtek: megtaláljuk e véreteket a normanok által is lakott Ladoga-vidéken, valamint Skandináviában is, elsősorban Birka temetőjében. (Itt nem csak tarsolyvereteket, hanem tarsolylemezt is leltek.

7

) Különösen fontos a Ladoga-vidéki csemihinói temetőben eredeti helyzetében előkerült veretes tarsoly,* amely kétségtelenné teszi, hogy ezek az északi példányok ugyanolyan szerkezetűek voltak, mint a magyarországiak. (Ujabb jó párhuzamot közöltek nemrég a Csernyigov környéki Sesztoviciból.

9

) Dienes István vizsgálatait folytatva nemrég az egyik csernyigovi veretes tarsolyt rekonstruáltam az ásatási jelentés, a csemihinói és a magyarországi micskepusztai tarsoly alapján.

10 A magyar tarsolydíszek kelet-európai elterjedése alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a kialakuló kijevi keleti szláv állam szláv és normán előkelőinél a magyaroktól terjedt el a tarsolydíszítésnek ez a szokása, s a normanok révén került el északra, a Baltikum és Skandinávia egyes vidékeire is. (Ugyanakkor arra is rámutattam, hogy a volgai bolgároknál másfajta veretes tarsolyok voltak divatban,' • s a birkái temetőben ennek is nyomára akadtak.

12

) Feltehető, hogy a fenti tárgyak jelentős részét magyar mesterek készítették, mint ahogyan az ő munkájuk lehet a Kijevben előkerült ún. Hojnovszkij-szablya, valamint ugyanott az Aranykapu mellett előkerült kard markolatát borító palmettadíszes ezüstlemez is.'

3 Az is nagyon valószínűnek látszik, hogy a X. század elejére (vagy a IX. század végére) keltezhető niellós benepusztai szíjvég és a bezdédi tarsoly niellós veretei pedig keleti szláv területen készültek, ahogyan azt Fettich Nándor is vélte.

14 A régészeti leletek tanúsága szerint a magyarság kapcsolatai a Baltikummal és Skandináviával a honfoglalás után sem szakadtak meg. Amint arra kutatásunk már rég felfigyelt, elsősorban a magyar fegyverművességet kötik erős szálak ezen északi vidékekhez. Az újabb magyar régészeti kutatás azonban számos új vonással gazdagította e kapcsolatok történetét. A budapesti lándzsát Kovács László vizsgálta meg újólag alapos dolgozatban, a régészeti és történeti források széles körének bevonásával. Vizsgálatai a lándzsa készítési idejét és helyét illetően megerősítették P. Paulsen korábbi eredményeit: a fegyver Götlandon készült a XI. század elején. Kétséget eloszlatóan igazolta, hogy az nem lehetett I. Istváné vagy Aba Sámuelé, amint azt a korábbi kutatás felvetette, sokkal valószínűbb, hogy a magyar királyi testőrség talán varég-orosz származású vezéréé lehetett.

15 (A magyar királylándzsa - a hatalom jelképe ugyanis frank típusú szárnyas lándzsa volt, amint az a legkorábbi magyar pénzen és az 1031-ben készült koronázási paláston Szent István kezében látható.

16

) 85