Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Szabó László: A jász öntudat alakváltozásai

Ennek az eredetmagyarázatnak éppúgy a jogvédelem a célja, mint a jászkürthöz fűződő ideológiának. Ám ez nem a jászok, hanem a. jászkunok önvédelmét szolgálja, a jász és kun nép azonosságát, testvériségét van hivatva igazolni. Lényege az, hogy a jászok és kunok azonosak vagy legalábbis testvérek, s Magyarországra több hullámban érkeztek. A jászok jöttek legelőször, s őket Szt. László telepítette be hazánkba, ő keresztelte meg e népet, adott hazát nekik azon a helyen, ahol már a magyarok bejövetele előtt is éltek a jászok ősei, az úgynevezett metanasta vagy határőr jászok. A kiskunok ugyanabból a néptömbből származnak, s őket II. István idején fogadták be, míg a nagykunok e nép utolsó hullámaként IV. Béla idején kaptak ezek szomszédságában hazát.

90 Kétségtelen, hogy ennek az ideológiának egyik alapja a Szt. László legenda, a másik Bonfini elmélkedése a metanasta jászokról, jazygokról. Kiegészül még mindez későbbi történetírói munkákkal, az őrzött oklevelekben foglalt ismeretekkel, s bizonyos önkényes elképzelésekkel.

91 Ajászok és kunok között eszerint csak időbeli eltérés van beköltözésüket illetően, illetve bizonyos fegyvernemi különbség, amennyiben a filiszteusok vagy magyarul „ijjászok" a kunok egy speciális tudású katonai alakulatai lettek volna.

92 Hogy mikor bukkan fel e magyarázat először, pontosan nem tudhatjuk. De nem tartjuk véletlennek, hogy a török kiűzése után visszatérő ferencesek első felépített kápolnájukat Jászberényben Szt. László királynak szentelik, s itt már régóta állt egy középkori, valószínű szintén Szt. Lászlónak szentelt templom.

93 Elképzelhető, hogy a jászok között addig is gyakran megforduló ferencesek ismerték ezt a beköltözésüket magyarázó mondát, mint jászok között élő elképzelést. Nyitva áll annak a lehetősége is, hogy későbbi, a jász és kun érdekeket a redempcióért folytatott harcban támogató ideológia első felbukkanásáról van szó. Ennek a gondolatnak első „tudományos" kifejtése Pálma Károly Ferenc jezsuita szerzetestől való, aki 1767-ben Molnár Ferenc kiskun kapitányhoz intézett levelében tesz említést erről a jász kürt kapcsán.

94 Az 1790-es országgyűlésen - amikor a jászok és kunok jogaik visszaszerzéséért harcolnak - már maguk ajászok és kunok érvelnek így; s hivatkoznak mind Szt. Lászlóra, mind arra, hogy királyaink a metanaszta jászok örökébe ültették a kun népet.

95 1790-ben Bedekovich Lőrinc már határozottan írja: „Jászság vagy Jászkerület, Districtus Jazygum nevezetét vette a' Kunoknak azon felekezetétül, kik Szent László Király alatt itt letelepedtek, és a' következő Királyoknak idejében, mivel a' kézíjjal hartzolni legtudósabbak voltak, a' hadakban kézíjjal szolgáltak, és így íjjászoknak vagy lágyabban Jászoknak, Deákul Jazones Pharetrarii hívattak.. ."

96 1790-ben így kerül be Vályi András közvéleményt formáló lexikonaba, majd 1801-ben Horváth Péter jászokról és kunokról szóló értekezésébe is.

97 Ha ezek között a munkák között van is némi eltérés, s nem teljesen egyformák az érvek, a lényeg egyezik: a jász és kun nép azonos, több hullámban érkezett, s mind itt már korábban élt őseik jogán, mind szolgálataik fejében jogosultak arra, hogy ezt a területet birtokolják, s kiváltságokat élvezzenek. Érthető, hogy a jászok honfoglaló magyarokhoz való kapcsolódása a Lehel-kürtje révén, a metanaszta jászokra való hivatkozás, illetve a jász-kun testvériséget és jogazonosságot bizonyító Szt. László alatti bejövetel, s a jászok íjjász minősége a kun népen belül nehezen egyeztethető össze és egymás hatását rontó történeti elképzelés. Ehhez még hozzá kell vennünk azokat a magyarázatokat, amelyeket a kis- és nagykunok a maguk jogainak igazolására hasonló módon külön-külön megteremtettek, s teljes a zavar történeti téren. A magyarázatok, az eredeztetés egymást gátolják, s nem alakulhat ki egységes elképzelés. Segíti mindezt az, hogy a jászok és a két Kunság lakossága csak kifelé fog össze ennyire. Kerületi gyűléseiken élesen megkülönböztetik a három kerület népét, büszkén vallják magukat jásznak, vagy kunnak, s e tartás mögött a Kerületeken belüli eltérő érdekek, a más-más gazdasági berendezkedés, a Kerületeken belüli hegemóniáért folytatott harc áll. Egymás mellett élő, időlegesen összekapcsolódó, gyakran tudományos vitákat felidéző történeti magyarázatok ezek, amelynek csak céljuk közös: megvédeni a feudális kiváltságot, minél régebbi igazolást produkálni a privilégium levelek mellé. Nem csoda tehát, ha végig él valamennyi elképzelés, s az állandó ismételgetések átviszik a köztudatba, iskolai oktatási gyakorlatba valamennyit. Ezeknek az elképzeléseknek két létformája alakul ki: az egyik tudományos irodalomban való továbbélés, a másik a mondai forma, amely a szélesebb rétegek tulajdonává teszi ezeket az elképzeléseket. A kor jászsági, kunsági vonatkozású tudományos irodalmának szintjén (inkább helytörténetnek neveznénk mai szóval) a mondai forma, illetve a tudományos irodalomban való továbbélés szerkezetileg nem mond egymásnak ellent. A monda reális elemeket kever irreálisakkal, s lényegében a logikai vonalvezetés minden további nélkül csorbát szenvedhet, az elemek kapcsolódhatnak illogikusan is össze. A korabeli történeti és nyelvészeti irodalom is reális, igazolható adatokkal dolgozott. Ám ezeknek az adatoknak a hitelességét nem vizsgálták felül a kutatók, a leírtat elfogadták, mint egykorú adatot, ritkán kritizáltak. A nyelvészetben általános volt az alaki összehasonlítás, formai azonosítás. S mindenek fölött a tekintélyekre való hivatkozás, a tekintélyekkel való érvelés kapott szerepet. Az okleveleken kívül Strabon, Bonfini, Istvánfy, Thuróczi, számos egykorú, főként katolikus történetíró munkája szolgáltat megfellebbezhetetlen adatokat. Az adatok felülvizsgálása, szembesítése pedig elmarad, csakis a túlságosan nagy logikai töréseket iktatják ki. Ez pedig illogikus összekapcsoláshoz vezetett, de elősegítette valamennyi elképzelés együttes továbbélését. A XVII. század első harmadától datálhatóan kialakulóban van tehát a jászkürttel szimbolizálható új etnikai tudat, amely ha történetileg és logikailag ellent is mond a XVIII. században létrejött jászkun tudatot támogató új etnikai tudatnak, mégis összekapcsolódik a kettő, s a jászok, illetve a jászok és kunok közös ideológiai támaszává válik. Nemcsak etnikai magyarázat ez, hanem egyúttal egy új történeti tudat is, amelyben a fő súly nem a középkorban tett szolgálatokra (hadi érdemek és királyi adó) esik már, hanem a korai magyarokhoz való kötődéshez szolgáltat adatokat, s ezzel igazolja az ősi, eredendő kiváltságokat. Ahhoz, hogy a jászkun közjogi és közigazgatási tudat kialakulhasson, s eredményesen állhasson a jogvédelem szolgálatába, szükség volt erre az új etnikai és történeti tudatra is.

98 4. AZ EGYSÉGES JÁSZ TUDAT BELSŐ SZAKADÁSÁNAK KORA (REDEMPTUS, IRREDEMPTUS TUDAT) Ajászok és kunok 1702 óta tartó közös akciója szabadságuk visszaszerzéséért 1745-ben kedvező eredménnyel lezárulhatott. A három kerület lakói maguk ajánlották fel a helytartótanácsnak, s a királynőnek, hogy ha visszahelyezik őket régi szabadságaikba, a pesti invalidus háznak maguk fizetik ki az 500000 Ft-ot. Ezen felül 1000 lovas katonát állítanak, s tartanak fenn, rendezik az invalidusokkal egyéb, kb. 15000 Ft-nyi ingatlanokba és ingóságokba fektetett költségeiket. A királynő a három kerület részéről megbízott teljhatalmú követekkel 1745. április 20-án nyilatkozatot íratott alá, s benne - még nem véglegesen - megfogalmazták a visszaváltás feltételeit. Ezt a Capitulátió-nak nevezett okmányt 1745. május 6-án követte a végleges megszövegezés: Mária Terézia jászokra és kunokra vonatkozó privilégiális levele. A privilégium levél lehetővé teszi szabadságuk visszaváltását, örökre biztosítván szabad állapotukat, s tartalmazza jogaikat, kötelességeiket. Ettől kezdve ez a redempciós okmány lett a jászok és kunok kiváltságainak fő biztosítéka. A korábbi okirataiknak jelentősége lényegében elveszett, illetve valamennyi korábbi kiváltságot ez az új okirat foglalt magába. A redempció így a jászok és kunok egész jogrend137