Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)
Benedek Gyula: Szolnok megye újjátelepülése a török hódoltság után
hogy telepítés más vármegyékhez képest alig volt. Külföldiek telepítésével pl. egy esetben találkoztunk Abádszalókon, ahová 1744-ben 46 német családot költöztettek be. A hazai forrásból való telepítés is elenyésző volt és abban mutatkozott meg, hogy a megyei illetve a kerületi apparátus az ellenreformáció jegyében megpróbált katolikusokat is telepíteni az artikulárisnak elismert református helységekbe. Ilyen eset fordult elő pl. Karcagon 1749-ben, de a betelepített katolikusok száma olyan kevés volt, hogy csak kuriózumként érdemes megemlíteni. AZ ÚJJÁTELEPÜLÉS BEFEJEZŐ SZAKASZA. AZ ORSZÁGOS KIEGYENLÍTŐDÉS KORSZAKA (1767-1787) A 18. század közepére az újraosztásos földközösség nemcsak termeléstechnikai szempontból vált elavulttá, hanem erre az időre végképp eltorlaszolta a jövedelmek fokozásának lehetőségét, és ami ezzel szorosan összefüggött, a jobbágygazdaságok szaporításának lehetőségét is. Mivel a feszültség országos szinten jelentkezett - különös élességgel a Dunántúlon - átfogó intézkedésre volt szükség a kibontakozás lehetőségének biztosítására. Ezt felismerte ugyan az állam is (ti. a helytartótanács), de az egyház gyorsabban cselekedett. Megyénk területén gróf Eszterházy Károly püspök-főispán a saját birtokain - Tiszapüspökiben és Nagyivánban - már 1767-ben elvégeztette a szabályos telekrendszer bevezetését. Áttérve a háromnyomásról a kétnyomásra földeket és telkeket adott a jobbágyok egyéni használatába, illetve szabadított fel új gazdák számára. Az ugyanezen évben kötött contractusban pedig szabályos telepítési szerződést kötött jobbágyaival, amelyben különböző anyagi előnyöket helyezett kilátásba, ha a jobbágyai ,,új gazdákat" toboroznak. 20 Ennek Tiszapüspökiben például úgy mutatkozott meg a hatása, hogy az 1767-1770 közötti három évben a község lélekszáma megduplázódott, 266-ról 49l-re nőtt! 21 A szaporodás kivétel nélkül a Jászságból történt, ahol a redempció változatlanul gátló hatást fejtett ki a bevándorlással szemben, ül. serkentette a kivándorlást. A megye többi részén - kivéve a Jászságot és a Nagykunságot - ugyenezeket a feltételeket, csak 1771-ben a Mária Teréziaféle úrbérrendezéssel megvalósított szabályos telekrendszer valósította meg. Ez gyakorlatilag a többi községekben is azt jelentette, hogy a jobbágyok kezén lévő „többletföldeket" maradványföldekké nyilvánították és felparcellázták az új gazdák számára. A többi föld pedig a jobbágyok örökös egyéni használatába ment át. A szabad telkek és földek természetesen nagy vonzerővel bírtak, aminek az lett a következménye, hogy 1771 és 1787 között - alig 16 év alatt - a lakosság száma megháromszorozódott, ami által megtörtént az országos szinthez való felzárkózás, illetve a rendelkezésre álló földek eltartóképességének megközelítő kimerítése. Csak az 1777-1787 közötti tíz évben 108410-ről 180 513-ra növekedett az egyesített Heves és KülsőSzolnok vármegye lakossága, ami 72 103 fős szaporulatot jelent! 22 Sajnos ebből az összevont adatból nem választható le, hogy a fenti szaporulatból mennyi esett Külső-Szolnokra, de az újjátelepülés általános tendenciáinak ismeretében bátran állíthatjuk, hogy kb. 30000 lakos! A korszak másik fő vonása az újjátelepülés szempontjából, hogy az ellenreformáció szélsőségessé válásával intenzívebbé vált a katolikusok betelepítése a színtiszta református helyekre. Ezek a betelepítések azonban nem a megyén kívülről, hanem a katolikus Jászságból történtek és elsősorban Karcagra, Mezőtúrra, valamint Túrkevére irányultak. 3. AZ ELLENREFORMÁCIÓ SZEREPE A MEGYE ÚJJÁTELEPÜLÉSÉBEN A török hódoltság alatt a protestantizmus Erdélyből kiindulva - a török hallgatólagos tudomásulvételével - hatalmába kerítette megyénk területét is. Gyors előrenyomulásához az nyújtott kedvező feltételeket, hogy a korabeli magyarság szemében nem csupán a vallást jelentette, hanem szimbólumává vált az alkotmányos szabadság és a rendiség gondolatának is. A török pedig azért támogatta a protestantizmus terjedését, mert a Béccsel való szembenállás egyik elemének tekintette. A „Tiszántúli Református-evangélikus Egyházkerület jegyzőkönyvéiből nyomon követhető az a folyamat, amelynek eredményeképpen igen erős hadállásokat épített ki főleg a megye tiszántúli részein. 1597-1679 között az egyházi zsinat rendszeresen és majdnem minden tiszántúli községbe küldött prédikátorokat, amiből arra lehet következtetni, hogy azokban rendszeres egyházi élet folyt. A protestantizmus visszaszorítását célzó ellenreformációs tevékenység Magyarországon az abszolutizmus 1671. június 6-i bevezetésével kezdődött. Szolnok megye területén természetesen csak a török hódoltság megszűnése után éreztethette hatását, és bár nem vezetett olyan atrocitásokhoz mint máshol, az újjátelepülésben alapvetően meghatározó szerepet játszott. Ezt a szerepét mindenek felett azzal tudta biztosítani, hogy az artikuláris helyek kivételével csak katolikusok betelepedését engedélyeztette a földesurakkal. Az ellenreformáció képviselői előtt - akik nemcsak egyházi személyek voltak - a kálvinizmus egyenlő volt a rebellizmus fogalmával, ezért, ha gazdasági érdekeik nem szenvedtek csorbát, minden erővel felléptek ellene. Az ellenreformációs tevékenységnek az újjátelepülés szempontjából négy szakaszát tudjuk megkülönböztetni, az 1687-1703, az 1710-1730, az 1730-1767 és végül az 1767-1787 közötti szakaszt. SZEREPE AZ ELSŐ ÚJJÁTELEPÜLÉS IDEJÉN 1687-1703 Ebben az időszakban igen mérsékelt volt a protestantizmus elleni harc hatása az újjátelepülésre. Ez következett egyrészt a részleges felszabadulásból, másrészt abból, hogy mind a megyei adminisztrációt, mind a területen illetékes egri és váci püspökséget a saját reorganizációja foglalta el. Másrészt a nagy munkaerőhiány miatt - főleg 1699 előtt - nem törekedtek következetesen arra, hogy csak katolikus lakosok települjenek. Ekkor még a nem artikuláris helynek tekintett Szolnokra és Tiszapüspökibe is visszatérhettek a reformátusok, amely két rielyre 1710 után még a lábukat sem tehették be. Az 1699. évi karlócai béke után viszont már fordultak elő atrocitások az első újjátelepülés idején is. Ilyen volt az 1701. évi jászkiséri eset, 23 amikor Sőtér Ferenc hármaskerületi alkapitány a helyi reformátusoktól elvette a templomukat, prédikátorukat elzavarta és kötelezte őket a katolikus istentisztelet vasárnaponkénti látogatására. Ugyanakkor kijelentette, hogy a jövőben csak katolikusok betelepedését engedélyezi a községbe. A Rákóczi-szabadságharc alatt az ellenreformáció természetesen nem érvényesülhetett. Ekkor viszont a katolizáció szorult vissza a hadállásaiból annak ellenére, hogy Telekessy István püspök-főispán, ha vonakodva is, de behódolt Rákóczinak. A behódolással csak a nyílt terrornak tudta az élét elvenni, mert ha a katolikus lakosságot nem is zaklatták, Jánoshidáról a premontrei rendház tagjait, Alattyánból a katolikus papot zavarták el, Kenderesen pedig elkobozták a ládi paulinusok birtokát. Ennek ellenére a protestáns egyház gerince mégis a Rákócziszabadságharc idején roppant meg azáltal, hogy a határőrvidéki katonaság a tiszántúli helységekkel együtt az igen erős protestáns gyülekezeteket is szétszórta. Ezzel hatalmas mértékben megkönnyítették az ellenreformációs tevékenységet a Rákócziszabadságharc után. 109
