Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1981)

Benedek Gyula: Szolnok megye újjátelepülése a török hódoltság után

AZ ELLENREFORMÁCIÓ SZEREPE 1710 ÉS 1730 KÖZÖTT A Rákóczi-szabadságharc után erőteljesen érvényesült az újjátelepülésben az ellenreformáció hatása, de atrocitások nélkül. Erre valószínűleg azért nem került sor, mert az 1705-ben végrehajtott evakuálás miatt könnyű helyzetben voltak a katolikus egyházat követő földesurak, ugyanis nem kellett a reformátusokat lakóhelyükről elzavarni. Csupán a visszatérésüket kellett megakadályozni, a/ pedig sokkal könnyebben ment. Az ellenreformáció ekkor tanúsított magatartása a települni akarók vallási szelekciójával igen hátrányosan érintette a reorganizációt, a megye közepe ezen szelekció miatt maradt hosszú ideig megszállatlanul. Katolikus települni akaró ugyanis nem volt elegendő, református viszont volt bőven, de még azokat sem engedték vissza volt lakóhelyükre, akik a Rákóczi-szabadságharc alatt Külső-Szolnokból menekültek el. így maradt hosszú ideig lakatlanul Fegyvernek és Tiszapüspöki, mely utóbbinak pedig a volt református lakosai Jászladányban vártak a visszatelepülési lehetőségre. Ugyanilyen okok miatt maradtak hosszú ideig megszállatlanul a kamara birtokait képező Törökszentmiklós, Tiszavarsány, Szanda, Alcsi, Szentivány és Szolnok egy része is. A kamara ugyanis mint az államhatalom eminens képviselője és az ellenreformáció bástyája különösen nem engedhette meg magának, hogy reformátusok települjenek birtokaira. A kamara ezen magatartásának igazolására a legékesebb bizonyíték Törökszentmiklós esete, amely kb. 1721-ig néptelen volt. Ekkor az Almássyak - akik előbb a kamarától visszakapták törökszentmiklósi birtokukat - engedélyezték Békés megyei reformátusok betelepülését és a helység olyan gyorsan pótolta az újjátelepülésben való lemaradását, hogy 1730-ban már a legnépesebb helyek közé tartozott.

24 Az ellenreformáció ezen magatartásának fényében az is megérthető, hogy a Pesti Commissio által 1721. június 23-án artikulárisnak elismert 16 helységben - Mezőtúr, Túrkeve, Kunhegyes, Karcag, Madaras, Szőllős, Szentimre, Ders, Roff, Kürt, Ványa, Kisújszállás, Nagyrév, Abád, Szalók, Füredé - 1730 előtt miért volt túlnépesedés. Nyilván azért, mert a keleten vándorlásra kész nagy tömegek protestánsok voltak és a felsorolt helyekre szabadon beköltözhettek. Az a tény, hogy a felsorolt helyeket artikulárisnak elismerték nem jelentette azonban azt, hogy ott zavartalanul gyakorolhatták a református vallásgyakorlatot. Állandó zaklatásnak voltak kitéve a nemesek kivételével, akiket csak a tisztségviselésből zártak ki. A lakosság megpróbálta magát túltenni a zaklatásokon és a tiltások ellenére folytatta az imaházak építését és javítgatását. Tiszaroffon pl. Borbély Mihály tornyot építtetett az imaházhoz, Tiszaföldváron Olasz László, majd Podmaniczky János földesurak engedélyével új imaházat építettek, a mezőtúriak a Kállayak, majd Paluska György engedélyével 1720-1725 között új alapokon építettek templomot. Törökszentmiklóson 1727-1730 között oratóriumot építettek, sőt kitették az eretnek címert is „az éj feletti kakassal a fogyóhold alakján, a hold szarvával és a török csillaggal"

26

. Ez annak ellenére, hogy a Carolina Resolutio még csak készülőben volt, kiváltotta az államhatalom dühét. 1730. február 4-én közgyűlési határozattal rendelték el a felsorolt építmények elbontását és az 1718. évi helyzet visszaállítását. A lakosság a határozatra ellenállással válaszolt, ami különösen Törökszentmiklóson és Tiszaföldváron öltött éles jelleget. E két helyen a lakosság „gazdagyűlés"-t tartott, ahol kimondták, hogy amennyiben a megye ragaszkodik a határozat végrehajtásához úgy elköltöznek a helyeikről.

27 Ez hatásos ellenválasz volt, a megye meghátrált, a lakosok nem költöztek el és minden maradt a régiben. Ez az eset is mutatja, hogy az ellenreformáció - amelynek egyik legkövetkezetesebb képviselője országos viszonylatban is gróf Erdődy Gábor ekkor Heves és Külső-Szolnok vármegyei püspökfőispán volt - nem tehetett meg mindent, amit akart. Nem valósíthatta meg gazdasági érdekek miatt Erdődy hírhedt elvét, miszerint „inkább legyen az ország puszta, mintsem eretnekek lakják."

28 A zaklatásnak egyéb formái is voltak, ezek közül legjelentősebb hogy a katolikus papok hittérítést folytathattak a protestánsok soraiban és az hogy 1730-tól a református egyházak katolikus ellenőrzés alá kerültek. A hittérítés (controversus ad fidem) már a század elején megkezdődött. Czakó János tiszapüspöki plébános és a helybeli katolikusok már 1720-1725 között rendszeresen „jártak a törökszentmiklósi kálvinisták közé".

29 Később a katolikus plébánosoknak évenként jelenteni kellett a térítettek számát. A térítés kérdése a Canonica Visitatióknak is tárgya lett. Az egri püspökség az 1746. évi Canonica Visitatio alkalmával például a Nagykunságban 20, a Jászságban 30 és Külső-Szolnokban 17 megtérített személyt írt össze. Az ellenreformációs tevékenységek végeredményben és összességükben ebben az időszakban is a benépesülés ellenében hatottak, mégis igazságtalan dolog lenne elhallgatni a pozitív momentumait. Ilyen volt például az az 1712. évi tervszerű felmérés, amelyet az egri püspökség hajtott végre a megye északi részén, amely nemcsak az egyházi állapotokra terjedt ki. Az egri püspöktől eredt 1714-ben - nem tudni, hogy még Telekessy Istvántól, vagy már Erdődy Gábortól - az a koncepciózus betelepítési terv is, amelyet a központi jószágigazgató, Tarródy István számára készített mintegy végrehajtási utasításként. Felbecsülhetetlen értékűek azok az erőfejtések is, amelyeket az egri püspökök és a református superintendensek tettek az iskolahálózat, a plébániahálózat, valamint a birtokaikon kialakított,,,mintagazdaságok" tekintetében. Az utóbbi természetesen nem vonatkozik a Hevesnagykunsági Református Egyházra, mert annak birtokai nem voltak. AZ ELLENREFORMÁCIÓ ÉS AZ ÚJJÁTELEPÜLÉS 1730-1766 KÖZÖTT A Carolina Resolutio, bár törvényesen is megfogalmazta és szigorította a protestantizmus mozgásszabadságát, Szolnok megyében mégis arról beszélhetünk, hogy előző korszakban tapasztalt - gazdasági meggondolásokon alapuló - kényszermérsékletesség tovább érvényesült. Egy-két helyen azonban mégis előfordult olyan adminisztratív intézkedés, amely alkalmas volt az újjátelepülés visszafogására. Ezek közül kiemelkedik a taskonyi és a tiszaigari eset. Az 1720 óta létezett Taskony például 1736-ban azért szűnt meg községként létezni, mert szeleczki boczonádi Szeleczky Márton helytartósági tanácsos, többek között taskonyi birtokos elűzte jobbágyait református vallásuk miatt. A megye hiába kérte magatartása mérséklését, kitartott álláspontja mellett, emiatt a taskonyiak Tiszadersre települtek át, ahová a harangjukat is magukkal vitték.30 Hasonló adminisztratív fellépésre került sor Tiszaigaron, ahol 1746. február 5-én Szentgyörgyi István főszolgabíró Barkóczy István püspökfőispán utasítására a református tanítót és prédikátort elzavarta, a református templomot lepecsételtette. A lakosság azonban ennek ellenére helyben maradt,-*

1 amit bizonyít az is, hogy pl. 1772-ben 126 családban 556 református lakott Tiszaigaron. Az adminisztratív intézkedések másik formája a katolikusok tervszerű betelepítése volt a református helységekben. Ilyen esetről Törökszentmiklós és Karcag esetében van hiteles tudomásunk. Törökszentmiklósra már 1725-1730 között történt ilyen telepítés, 1730-ban már saját kápolnát is építettek és önálló egyházat alapítottak. Karcagra 1749-ben érkeztek először felülről történő kezdeményezéssel katolikusok, számuk azonban igen csekély volt. Olyan telepítési akciók, mint az ország más területein - pl. Pest megyében Grassalkovich Antal, Szatmár megyében Károlyi Sándor vezetésével - Szolnok megyében nem történtek. 110