Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Füvessy Anikó: Józsa Gyuri alakja a néphagyományban

Egyszer Szilvási meghívta vendégségbe. „Hát osztán Józsa Gyuri gondolta, hogy meg kéne lepni valami érdekessel. . . Tél vót, csináltatott egy nagy tortát. (Nem torta vót az kedves anyám, szólt közbe a lánya, dohányszelence, majd ő folytatja). Remekül kidolgozva, barna erezettel. Abban mindenféle szín vót, sárga, barna, remek erezetű. Fagyosan kidolgozva... Egy cigánnyal szedette ki a WC-ből az ürüléket, hát abból. Fel is vitték, de valami remekül nézett ki! Mikor állt a vacsora, hát iszonyú szagot éreztek! Mi lehet ez? A hölgyek csak fintorogtak, szagolgattak, néztek egymásra. Egyszer látta valaki, egy nagy tócsa az asztalon. Hát kiolvadt a szelence.'

0 Hát persze, ezt meg kellett torolni." Felfogadott Szilvási egy cigányt, beleültette a WC-be. „Szilvásinak divatos WC-je volt, nem olyan, mint ma, de divatos". Megparancsolta a cigánynak, ha Józsa Gyuri kimegy a WC-re, akkor egy csutakkal törölje ki, „hát mindenki tudja, hogy hol", majd ugyanazzal a ronggyal, mikor belenéz, húzza végig az arcát. „Úgy is történt. Ki lett neki szépen törölve az alfele... Hát ezt mán csak meg kell nézni, mi működik ott lent, hát mán Szilvásinak ilyen is van? Belenézett és nyomban végig lett ugyanazzal a csutakkal törölve cl SZcVJcl. Azt az arkangyalát! Ez mán igen! Ezt nevezem WC-nek, hogy az embernek kitörlik és még a száján is végighúzzák!"

71 Mások még azt is tudták, hogy a lakoma alkalmával „úgy készítették a táplálékot, hogy feltétlenül használni kelljen a WC-t", a cigánynak pedig lyukat vágtak az épület oldalába, hogy a földesúr haragja elől elmenekülhessen.

72 Szilvási sem sokáig örülhetett sikeres tréfájának, mert egy közös határjárás során ő járta meg Józsa Gyurival. „Neki le kéne ülni nagydologra, de hol, hát nincsen itt WC! Nem mondták, hogy WC, hanem reterát, budi, hajzlé, meg mi a fene nevet adtak neki.. . Tudod mit, Szilvási, lekuksolunk, oszt háttal egymásnak csinálunk egy reterátot. Jó lesz az, jó lesz, mert másképp nem lehet. Leült mind a kettő, igen ám, de Józsa Gyuri megfogta a Szilvási gatyáját, oszt maga alá húzta.. . mindketten abba intézték el."

73 A felelőtlen élet, a sok utazás, a tréfák tervezése miatt nem sok ideje maradt gazdasági helyzetével foglalkozni. Nem is érdekelte. A parasztember legnagyobb munkájából, az aratásból is viccet csinált. Felfogadta az embereket és a csupasz vásárteret kaszáltatta. De ugyanúgy kellett fenni a kaszát, mintha valóban dolgoznának. Megfizetett érte, de estére szinte mindenki megszökött.

74 A Kócson lekaszáltatott „sok jó szína egyik felét alomnak rakatta a jószág alá, a másik felével meg etette őket."

75 Rossz gazdálkodó volt — és a családi iratokban fenn* maradt jó cselekedetei ellenére — kegyetlen, kiszámíthatatlan földesúrnak tartották. „Egyik alkalommal számadója azzal a panasszal fordult hozzá, hogy az aszály miatt nagy az ínség a jobbágyok között. Erre Józsa Gyuri beszámoltatta a főpásztort, majd deresre húzatta és a hajdúval megbotoztatta." A botozás után pedig pásztorát felvilágosította, hogy ő úr, a paraszt és a pásztor dolga a szántás, vetés és a jószág nevelése, de mindenből anynyi, hogy abból neki is jusson. Hozzá hiába jönnek kérni, panaszkodni, hiszen neki is mindent ők adnak.

76 Kiterjedt birtokát, jószágait, jobbágyait nem ismerte. Egyszer Karcag környékén kérdezte az egyik pásztort, kinek a nyáját őrzi, mire azt a választ kapta, hogy a Józsa Gyuriét. Ezt se tudtam! Majd megtudná, ha eladnék belőle egy párat!

77 Cselédeinek nem fizetett bért, hanem szabad lopásra szegődtette őket. Ez azt jelentette, lopjon mindenki, amennyit tud, csak ő ne vegye észre, azaz mindenki éljen meg abból, amivel bánik. „Vót neki egy gulyása, és azt mondta, hogy nem mér, nem fizet, semmit sem, éljen meg abból, amivel bánik. És kérem szépen, gyött az idő, gyött az ősz, gyött a hideg; hát ruha kék, enni kék, ennivaló kék. Vót szép nagy csapat marhája, gulyája Józsa Gyurinak, összekapott egy pár darab szép magyar marhát, maga elébe fogta, gyött a füredi vásár, oszt hajtotta a vásárra maga előtt. Józsa Gyuri meg ment ki a tanyára, hogy minek, minek nem, hát biztosan szétnézni a birtokára. Tanálkoztak az úton. — No, hé! Hát hová mégy, hová hajtod azokat a szép tinókat! — Hajtom a vásárra. — Na, hm, be kár vóna ezt a szép jószágot elhajtani, nekem is szükségem vóna ezekre a jószágokra. — Hát kérem, uram, élni kell valamibűi. Amivel bánok, abbúl kell megélni." Miután a földesúr megkérdezte az árát, visszaküldte •' pásztort a marhákkal a gulyára, az árát pedig kifizette neki. „Megismerte a gulyását, milyen gazda az, aki nem ismeri meg a bojtárját?"

78 A pásztorok bérével máskor is igen takarékosan bánt. A nevető lovak mellett az a történet ismert legtöbb variánsban, hogy kondásának (juhászának, csikósának) tizenkét, ritkábban kilenc vagy hét évig nem veszi meg az évente beígért szűrt (szűrt és subát, szűrt és csizmát). „Ment kifele hintóval az országúton, mán ilyenkor ősszel. Vót egy kondása, nótát költött rúla. Mikor ott ment iránta a hintóval, a kondás elkezdett danolni: 228