Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Szabó László: A redempció hatása a Jászság kultúrájára

red környéki vagy tiszazugi vesszőfonásokat jellemzik. A vesszőfonásnak ez a jellege — noha télen és ráérős időben készítették — mutatja, hogy lényegében az általában vett igényesség, a művészi megformálás szemlélete hiányzik az itteni népből. Az ugyanis, hogy valaki háziipari tevékenységébe ilyen szemléletet vigyen, eleve feltételezi, hogy más területeket is így műveljen, hasonlóan szemléljen. Ez pedig itt általában véve hiányzott. A jászságiak nagy része tanyán élt, legalábbis életének egy jelentős részében. A tanya, mint munkahely a végletekig igénybe vette a munkaerőt, s mint láttuk a kíméletlen vagyongyarapítási módszer sem engedte, hogy hosszabb időt eltöltsenek ilyen aprólékos figyelmet igénylő munkákkal. A tanya különben is az a hely, ami leginkább nélkülözi a népművészetet Alföld szerte. Hiszen a magános településen, távol a közösségtől senki sem igényli, hogy művészi megnyilatkozásai legyenek az ott élőknek. A népművészet virágzása eleve feltételezi a közösség állandó jelenlétét, egy kollektíva mércéjét és igényét, amely szükségszerűen kényszeríti az egyént, hogy ilyen alkotásokkal vegye körül magát, meglevő használati tárgyait esztétikai tulajdonsággal is felruházna, VI. Természetesen nem akarjuk azt mondani, hogy a Jászságban mindennemű művészet hiányzik, csupán azt, hogy az alkotó és használó egysége bomlott meg. A faluban élők áldoztak arra, hogy pénzen specialistáktól vett művészi termékekkel vegyék körül magukat. Ám ezt csak azok engedhették meg maguknak, akik megfelelő vagyonnal rendelkeztek, s éppen az volt a céljuk az ilyen jellegű tárgyakkal, hogy kifejezésre juttassák vagyoni állapotukat, amely egyben a már kifejtettek miatt ezen a területen erkölcsmérő is volt. Az így vásárolt tárgyak jó részéről már szóltunk. Foglalkoztunk az építkezéssel, a férfi és női ünnepi viselettel, a viselet egyes darabjaival, s ezekről megállapítottuk, hogy nagyobb részük lényegében a nemesi lakóházak, viseletdarabok visszfénye. Nem önálló kultúra tehát, hanem egy fölöttük álló kiváltságokban méginkább bővelkedő, születési arisztokrácia kultúrájának másolata. Mint ilyen tőlük meglehetősen távol áll és idegen, hiszen funkciótlan elemeket is átvesznek, sőt a maguk szemléletének megfelelően tovább fejlesztenek (tornác, gazdagos beszéd, nagyvonalú magatartás.) Hogy ez a nemesi kultúrát másoló művészeti igény milyen erőteljes volt, s mennyire gyökértelen művészetet teremtett, azt jól mutatja, hogy a század végén, amikor a nemesség társadalmunkban már nem volt meghatározó, s a polgár, így a jász polgár számára is a vagyonos, szabad polgár jelentette az eszményképet, azonnal fordulatot vesz ízlésük, s mind építkezésben, mind ruházatban a városi polgárt másolják, annak életmódját követik, s természetesen annak művészi ízlését is teszik magukévá. Leginkább lemérhető ez az építkezésen és a ruházaton kívül a lakásbelsőben és a népzene területén. Annak ellenére, hogy a Jászságban Jászjákóhalmán nagyhírű asztalosság fejlődött ki, a gazdagabbak nem vásároltak már puhafából készített bútorokat, csupán a szegényebbek, s ezért a jákóhalmi asztalosság számára nem is jelentett a Jászság piacot. Helyette a dívány, vagy a magashátú, keményfa vázú, színes bársony huzatú kanapé, keményfából készült, szecessziós faragású szekrények figyelhetők meg, s már ekkor kikerül a szobából nagyon sok helyen a sejtes (sublót). A szoba berendezése felemássá válik. A magashátú, kárpitozott kanapé még gyakran a régi helyén az ablak között áll, de ahol erre mód van, mert utcára oldalával forduló polgári házat építettek, már sarokra kerül. A helyét kettős, egymás mellé helyezett családi ágyak foglalják el, holott az általános ebben az időben az egy ágyban hálás volt, illetve a férfi munkahelyen való alvása. A kettős ágyak fölé hatalmas keretbe, aranyozott szélű gipszdíszítéses keretbe az esküvői képek kerülnek, s ugyancsak megjelenik a nagy tükör, sok helyen a tükörasztal. Megjegyezzük, hogy ezt a szobát egyáltalán nem használták, vagy csak alkalmilag tartózkodtak itt, s nippjei, csipke horgolásai, gyárilag szőtt bordó alapú perzsamintás ágyterítői, romantikus tájat, vagy vadászjelenetet ábrázoló falvédői, hajlított hátú székei csak a rang kifejezésére szolgáltak. De régi bútorokkal kevert, volt nemesi és polgári elemeket egyesítő, illetve egy szobába összehozó ízlésük a teljes tájékozatlanságot mutatják, s azt jelzik, az önálló alkotásnak az elmaradása ennél a rétegnél megbosszulta magát. Kialakulatlan művészi ízlése, amely lényegében mások követésében nyilvánult meg eddig is, most teljesen megbomlott, s egyetlen értékmérővé a divat és a pénzben meghatározó üzleti érték vált minden művészinek ítélt megnyilatkozással szemben. Hasonló képet tükröz a gazdagabb rétegek zenei ízlése is. A jászsági községek közé nem sorolható Jánoshida zenei anyaga pl. merőben más. Itt nagymennyiségű és szép változatú népdalanyag gyűjthető még ma is, elevenen él a népzene. Ugyanakkor a Jászságban már a századfordulón háttérbe szorul a népzene, s uralkodóvá válik a magyarnóta, sőt a kupié is. Jászdózsán Gyurkó János, aki cigány banda élén muzsikált, de maga magyar volt, századeleji repertoárjának nagy részét, 163