Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Szabó László: A redempció hatása a Jászság kultúrájára

kölhettek. Jellemző példája ennek egy Kerekegyházára kitelepedett jászdózsai lakos, aki örökösök nélkül halt el, s dózsai rokonai örökölték vagyonát. Oldalakat tesz ki az örökösök névlistája, de közülük mégis mindenki tudta, hogy örökség vár rá, számon tartották az idegenbe szakadtat. De itt kell megemlékeznünk a búcsúk és nagyobb ünnepek alkalmával megvalósuló családi összejövetelekre (lakodalom, húsvét, karácsony, haláleset), amely bevallottan is azt a célt szolgálja a Jászságban, hogy a családi kapcsolatokat erősítse, kimutassa az összetartozást, s emlékeztesse a rokonokat arra, hogy majdani végrendelet készítésénél megemlékezzenek róluk. A gyermekestől való kivonulás, a rokonok előtti illedelmes viselkedés, mint mondják, sokat jelenthet ilyenkor. Eötvös K. hasonló funkciót tulajdonít a nemességnél az ún. atyafilátogatásnak, amely még családjukban is megvolt a múlt században.

19 Meg kell jegyeznünk, hogy a közös terhek, munkák, az örökrész számontartása, a terjeszkedés, gazdasági expanzió mellett igen jelentős volt a régi puszták emlékének, birtoklási tudatának eleven megőrzésében a különböző betyár történeteknek, balladáknak is. Különösen a népszerű Bogár Imre alakja, valamint a helyi betyárok: Fazekas Dávid, Borsos Sándor történetei segítették az emlékezetet. Ezek a betyárok megfordultak a kiskunsági pusztákon és a Jászságban egyaránt, sokan ismerték őket, beszéltek velük, s működési területük is és az esetleges személyes kapcsolatok az ősökkel, akik legeltettek a pusztákon vagy befogadták őket a tanyára, akár a Kiskunságban, akár otthon, már maguk is összekapcsolják a területet, erősítik a régi Jászsághoz tartozás tudatát. Megfigyelhető, hogy a kiskunsági betyártörténetek, balladák mindig pontos helyszínrajzot tartalmaznak, mutatják, hogy ismerik a területet, s nem ritka a konkrét személyekhez kötött, családtagok élményeként előadott történet sem. Ezek a Bogár Imre balladák, Boros Sándor, Fazekas Dávid történetek ezért előadásuk körülményei miatt különböznek pl. a Fehér László vagy újabb históriás balladáktól. Azok csak művészi értékűek, emezek históriai értékűek is. De nemcsak a távoli területek birtoklási joga az, amelyik elevenen él, hanem a község határterületén fekvő tulajdoné is. Ha a földrajzi neveket vizsgáljuk, megfigyelhetjük, hogy itt korábban — éppen a közös használatú földek miatt és az újraosztásos rendszer miatt — nem találunk egyéni birtoklásra utaló neveket. Nagyobb határrészeket neveznek meg, s rendszerint ezeket egy-egy kiemelkedő földrajzi sajátosságról (Nagyszék, Tóhát, Hegyeshalom, Árvaharaszt, stb.). Ám a földek egyéni kiosztása után e nagy egységek apróbbra tagolódnak, s megjelennek már a XVIII. század második felében azok a nevek, amelyeket családnévből képeznek. (Bolyagyep, Simonfertő, Ócsai fertő, stb.) Nem akarjuk azt mondani, hogy ez jászsági specialitás, hiszen ez mindenütt így volt. Itt azonban már nagyobb számban tűnnek fel a birtokos nevéből képzett, nagyobb területeket tagoló nevek a XVIII. század közepétől, mint jobbágyi településeken. S számunkra nem is ez az érdekes elsősorban, hanem az, hogy a nevek egyben erősítették a birtoklás tudatát, a földhöz való jogot, amely a polgári szemlélet, vagyongyarapítás alapja. Ez tehát nemcsak következmény, de állandóan ható és tudatot erősítő ok is. A helyi birtoklásnak azonban volt egy sokkal kézenfekvőbb és jelentősebb számontartása. S ez a családi irattárak létesítése, az adásvételi szerződések megőrzése. Nagy számban volt még ilyen irattár a jászsági településeken az utóbbi években is, és ezek legalább a XIX. század elejéig tartalmaztak iratokat, főként a birtok jogra vonatkozóan, de egyéb, a család szempontjából lényeges feljegyzések is vannak benne. Ezek közül feldolgoztuk a jászdózsai Kiss család irattárát, amely a család Szabó I. által megírt történetével együtt jól mutatja, hogy mind az emlékezet, mind a megőrzött iratok fontos szerepet töltöttek be a család birtoklási tudatában, s hozzásegítették a családot ahhoz, hogy alkalom adtán a legkisebb örökségből vagy őt illető földvételből se maradjon ki. Mint már írtuk, ugyanis a rokonok elővásárlási joggal rendelkeztek bizonyos földekre, ingatlanokra.

20 II. A szabadság emlékének ébrentartása, a birtokjog elevensége mind a falvak határán túl, mind azon belül egyben azt szolgálta, hogy e biztosnak látszó és szilárd talajon a jász nép minden rétege hatalmas munkát vállaljon önként magára, s elsőrendű kötelességének tekintse azt, hogy minél nagyobb vagyont gyűjtsön. A lehetőség azonban nem volt mindenki számára egyformán adott. Bár aki a Jászságon belül, mint befogadott és legális lakos élt, az lényegében előnyben volt a feudális viszonyok között élőkkel szemben, s nem is igyekezett innen elmenni, sőt máshonnan is idekívánkoztak, még akkor is, ha itt szolgaállapotúakká lettek. Az egyes községi tanácsok azonban jól tudták szabadságuk korlátait és már az 1740—50-es évek fordulóján igyekeztek kizárni minden idegent erről a területről. Jól látták, hogy a most megszerzett szabadság csak addig előny, amíg ezen a megszerzett területen nincsenek nagyon sokan, minél kevesebben élvezik a még elegendő, sőt nagy területet. Intézkedések légióját hozták az idegenek kizárására, s arra, ha már idejöttek, akkor itt, az itteni gazdák153