Kaposvári Gyula szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1978)

Szabó László: A redempció hatása a Jászság kultúrájára

kisér címerében a csillag utal a református vallásra is, ám a benne levő török félhold éppen azt jelképezi, hogy a vitézség mint szimbólum éppen nem a redempcióval keletkezett, hanem a redempció előtt is hivatkozási alap volt, s a török elleni küzdelmet is kifejezésre juttatták, felhasználták a redempcióért folytatott harcban. Hasonló szimbólum a már említett korona a jászberényi Ferences templom gombja helyett, s a hatalomhoz való viszonyukat testesíti meg. Igaz ez nem vált ilyen egyetemesen a jász lényeg vagy a redempció kifejezőjévé. Az egyes községek komoly áldozatokat hoztak a korukban díszes és költséges községházak és templomok megépítéséhez, melyek közül természetesen kiemelkedik a jászberényi Kerületi Székház és a jászapáti templom. Ezek az objektumok és a községben emelt épületek emlékeztetnek a kiváltságos időkre, az önálló közigazgatásra, a Jászság hősi múltjára. Nem felejtették el sem a tanácsjegyzőkönyvek, sem a História Domusok rögzíteni, hogy az ilyen középítkezésekre mely családok mennyit adakoztak. De ezekből az írásokból kimásolták az egyes családok is azt hogy kik és mennyit adtak a templom vagy községháza építésére, s több helyen is őrzik ezeket az iratokat. Hasonló szimbóluma az északi Jászságnak a Csörszárok, s a hozzáfűződő monda, amely régtől fogva e területre való jogukat is bizonyítja, s a mondai Csörsz királyban hajdani ősüket látják. A történetet tanították az iskolákban, s az idősebbek emlékezete alapján megállapítható, hogy hasonló ideológiai célja volt, mint a jászkürt mondája vagy a kunmiatyánk tanításának. Ugyancsak a régi községi élet emléke és egyben kifejezője, bár nem általános szimbólum az, hogy a jászsági községek belterületét városnak nevezik. „Hol voltál?" — kérdik Jászladányban a város közepéből, a templom környékéről érkezőt. „A városba" — hangzik rá a felelet. S mindenki tudja, hogy a város mit jelent. Ez sem független természetesen a községek vezetőinek tudatos propagandájától, akik előszeretettel titulálták magukat „Az Ns Város Tanácsá"-nak, kifejezésre juttatván ezzel kiváltságos, nemes mivoltukat és egyben azt, hogy városokhoz hasonló joggal bír még a kis Jászfelsőszentgyörgy és Jásztelek is. Sorolhatnánk még apróbb jellemzőket, mint pl. 1900as évek elején a Névtani Bizottság befolyásolását, hogy valamennyi volt jász község megkaphassa a Jász előtagot, még akkor is, ha olyan végeláthatalan nevet kell leírniok, mint Jászalsószentgyörgy, ám szükségtelennek ítéljük. Az eddigiekből is kiviláglik, hogy a redempció után a községek intézkedései, megnyilvánulásai, de magának a 152 jászsági népnek a szemlélete is egyaránt azt tükrözték, hogy minden erővel bizonyítsák, tudatosítsák mind kifelé, mind a maguk számára kiváltságos helyzetüket, nehogy esetleg még egy eladatás bekövetkezzék, vagy megszerzett és pénzen vett eredményeiket kisebbíteni próbálják. A felfokozott öntudat olykor már nevetséges torzulásokra vezetett, anakronisztikus és kivihetetlen akciókra mozgósította a vezetőséget és a jászok egyetemét (1876-ban megyeközponttá válás; 1919-ben a redempciós összeg visszakövetelése a Tanácskormánytól), de éppen ezért összeforrasztotta és egységesítette bizonyos vonatkozásaiban még a társadalmilag kettészakadt jász népet is. Ez az öntudat, a szabadság tudata, amely általában jellemzi a polgárt, a jászoknál sajátos, kiváltságokat védő és szabad voltukat kínosan bizonyító tudattá vált. És épp e tudat ilyen jellege mutatja, hogy milyen sajátos és különös környezetben jöhetett létre a polgári szabadság a jászok és kunok esetében. Mennyire szorító volt a feudális környezet légköre, s mennyire erős korlátokat is szabott a teljes polgári kibontakozásnak. De mégis polgári fejlődést teremthetett meg ez a szabadság, mégis megnyitotta a lehetőséget arra, hogy a polgárság többi jellemvonásai — ha kicsit nehezen és eltérő formában is — kibontakozhassanak. A szabad, kiváltságos voltuk bizonyítása azonban nem volt céltalan. Mögötte az állott, hogy ezzel jogosan megszerzett tulajdonukat bizonyítsák. S míg kifelé szabad voltukat hangsúlyozták egyetemesen, addig befelé e szabadság a szabad tulajdonjogot jelentette, mind a községek számára, mind az egyes családok vonatkozásában. A Jászságban és a jászsági pusztákon végzett közös munkák, a község állandó intézkedései a közös földekre vonatkozóan, a közös földekre költött pénzek, amelyek kivetett adók formájában érintették a lakosságot, maradandóan emlékezetébe véste minden polgárnak, hogy milyen jogú, milyen területű közös tulajdonaik vannak. E közös tulajdon ismerete egyúttal reális lehetőséget is jelentett bizonyos feltörekvő, vagyonszerző törekvéseknek, hiszen a közös földek, ha kiosztásra kerülnek, megművelhetők jogosan és így könnyen megszerezhetők. Nemcsak az országnak tett szolgálatok és közadók emléke él még pontosan ma is, hanem a legtöbb jászsági lakos fel tudja sorolni, mely puszták tartoztak a községhez, melyik mikor szakadt el, sőt családokat is megneveznek sokan, akik odakerültek és ma is ott laknak. Ennek számontartása azért is lényeges volt, mert esetleges jogi kapcsolat volt közöttük, azon a rokonsági ágon örö-