Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)
Balassa Iván: Szűcs Sándor az etnográfus
ebből az alkalmatlan, nyomorúságo3.környezetből a maga helyére átköltöztethetik. Ha majd felépül a kórház." Ma már ez is megtörtént és a Szűcs Sándor által gyűjtött nagyszerű néprajzi tárgyak, újakkal kiegészülve, elfoglalhatták méltó helyüket. Az egy évtized nemesik a múzeum kiterebélyesedését jelentette, hanem a múzeum megszerettetését is. Múzeumi szakkörében nemcsak olyanok nőttek fel, akik egész életükben megőrzik majd a múlt, a néprajz iránti érdeklődésüket, hanem olyanok is, akik egész életükre a tudomány szolgálatában állottak vagy kívánnak állni. Nem lenne azonban Szűcs Sándor munkásságáról alkotott képünk teljes, ha csak a múltra szorítkoznánk. Mint minden vérbeli tudóst a jelen problémái is érdekelték és érdeklik manapság is. Tudom, hogy a mostani nagy átalakulás kérdéseit egy készülő könyve számára jegyezgeti. Arra is emlékszünk, hogy a karcagi termelőszövetkezetek munkájáról kiállításokat is készített még akkor is, ha az 0 buzgalma nagyobb volt e kérdésben, mint azoké, akikről szólott, hiszen magam voltam a tanúja, hogy a vezetőség el sem jött a megnyitóra. Tízéves múzeumi szolgálat után 1903-ban végre nyugalomba vonult. A „végre" nem a munkára, hanem a folytonos utazás ideg- és testőrlő nehézségére utal. Ismét bajomi remete lett, aki csak nagy ritkán mozdul ki a maga gondozta hatalmas kert övezte házból. Ha a betegségek és nehézségek erősen vámolják is az idejét, de egy jeles könyve (Betyárok, pandúrok és más hírességek, 1969) csak megjelent. Az érdeklődést munkája iránt mi sem jellemzi jobban, hogy egy pár nappal a megjelenés után sem a fővárosban, sem vidéken nem tudtam egyetlen példányt sem megvásárolni és a központi könyvraktárban is azt közölték, hogy már nincs belőle. Ez azt jelenti, hogy szeretik, olvassák és szükség van rá, de egyben azt is jelenti, hogy a kiadó nem jól mérte fel a szükségletet. Éppen ez Szűcs Sándor egyik legnagyobb érdeme. A néprajz a köztudatban alig ismert tudomány. Ha ismerik is ténylegesen megvolt vagy csak képzelt, esetleg felnagyított hiányosságait jobban számontartják, mint eredményeit. A tudománj r os kiadványok, jegyzeteikkel, sokszor túlságosan is elszürkült nyelvükkel nem alkalmasak arra, hogy az eredményeket vonzó formában megismertessék. Annál megkapóbbak Szűcs Sándor könyvei kristálytiszta élvezetes stílusukkal, mély és hiteles tartalmukkal és a régi paraszti életet a maga valóságában bemutató egyszerűségükkel. Ilyen szempontból könyvei még a legszigorúbb kritikát: az adatközlők ellenőrzését is kiállítják. 1947-ben Bihartorda Szikfolyás felőli részén járkálva, ketten egy kapu 2* 6. SZŰCS SÁNDOR új könyvén gondolkodik. előtti kispadon egy öregember mellé telepedtünk beszélgetésre, tanyázásra, anélkül, hogy tudta volna, kik ültek mellé. Csakhamar a réti világra terelődött a szó és beszélgető társunk igen járatosnak bizonyult a múlt dolgaiban. Már nagyon belemelegedtünk az eszmecserébe, amikor egy kérdésre ezt válaszolta: — Ha még többet akarnak tudni, olvassák el Szűcs Sándor: Régi Sárrét világa című könyvét, mert ott olyan jól meg van írva minden, hogy annál többet még én sem tudok. Mi az, ami Szűcs Sándornak a magyar néprajztudományban különleges helyet biztosít ? Elsősorban is az, 19
