Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Diószegi Vilmos: A táltos alakjának földrajzi elterjedéséhez

A TÁLTOS ALAKJÁNAK FÖLDRAJZI ELTERJEDÉSÉHEZ DIÓSZEGI VILMOS (1923—1972) gyűjtés közben. Kossuth Múzeum Cegléd Fényképgyűjteménye. IKVAI N. felv. DIÓSZEGI VILMOS nagy szeretettel készítette az itt közölt munkáját Szűcs Sándor 70. születésnapjára és most ezzel a posthumus megjelenésű tanulmánnyal tiszteleg az élő előtt, akitől annyi indíttatást, annyi kiváló leírást, elemzést kapott. DIÓSZEGI VILMOS (1923. V. 2.—1972. VII. 22) a magyar táltoshitkutatás legkiemelkedőbb kutatója, rendszerezője és a sámánizmus kérdésének világhírű szakembere, eredetileg nyelvésznek indult. Mikor egyetemi tanulmányait, mint orientalista bevégezte a Belsőázsiai, maji a Keletázsiai Intézetben lett gyakornok, de csakhamar, már 1947-ben, a Néprajzi Múzeum kötelékébe lépett önkéntes gyakornokként, ahol mint muzeológus 1963-ig tevékenykedett. Ettől kezdve haláláig a Magyar Tudományos Akadémia Néprajzi Kutató Csoportjának osztályvezetője, tudományos főmunkatársa. Kiváló néprajzi terepgyűjtőként Szolnok megyében is gyakran megfordult és amikor egyre jobban megbizonyosodott arról, hogy a magyar táltos alakjának megfelelőit keleten kell keresnie, több kutatóidat tett a Szovjetunióban. Nemcsak a hatalmas múzeumok kimeríthetetlen raktárait, a feljegyzések, fényképek, hangszalagok ezreit tanulmányozta, hanem hosszú szibériai utazásai során felkereste a tajgák lakóit, akik még sokat tudtak vallani a sámánok életéről. Egyes szálak Mongóliába vezettek, ahol ugyancsak sok mindent feljegyzett a sámánokról, hitükről és eljárásmódjukról. Mindezt kiegészítette Közép- és Észak-Európa múzeumainak Szibériából származó gyűjteményeivel. így jött létre munkája nyomán a sok tízezer feljegyzésből, fényképből, hangszalagból álló, az egész világon páratlan: Samán-archívum. Olyan érték ez, amit felbecsülni aligha lehet, s ez most a derékbatört életmű emlékeztetőjéül várja, hogy valaki egyszer megszólaltassa, de soha nem olyan fokon, mint azt az alkotó tehette volna. A magyar néprajztudomány minden munkájába bekapcsolódott. A Magyar Néprajzi Atlasz egyik munkatársa és hihetetlen energiával egyik mozgatója. Idejéből arra is jutott, hogy a Szolnok megyei Néprajzi Atlasz munkájában is segítsen, amikor arra szükség mutatkozott. Az egész országra kiterjedő gyűjtőhálózatot alakított, a gyűjtésben tanácsot adott, irányított, levelezett. Feldolgozott és szerkesztett, tanulmányai öt világnyelven jelentek meg és ezek mindig legfontosabb forrásai lesznek a táltos-samán hit kutatói számára. Könyveit (A Nyírfa-fiúcska. Mesék az Amur partjáról Bp. 1957; A sámánhit emlékei a magyar népi műveltségben. Bp. 1958; Sámánok nyomában Szibéria földjén. Bp. 1960; Sámánizmus. Bp. 1962; A pogány magyarok hitvilága Bp. 1967; Az ősi magyar hitvilág. Bp. 1971; Sebestyén Gyula. A magyar múlt tudósai. Bp. 1971) nemcsak a szakemberek forgatják, hanem mindazok, akik a magyar múlt, a magyar ősi hitvilág iránt érdeklődnek. A Magyar Néprajzi Társaság 1972-ben, közvetlenül halála előtt, a Györffy István Emlékéremmel tüntette ki. Nehéz elhinni, hogy nincs már köztünk, mindig vidám, hihetetlenül nagy munkabírású, kedves alakja, akinek emlékét, mint a magyar néprajztudomány kiemelkedő tudósáét szeretettel őrizzük. Balassa Iván 189