Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)

Molnár Balázs: Jászkunsági betyárokról és Ambrus Sándor veszettállatorvosról

néki bugyellárisában. Ambrus Imre gazda Kökény, Legény ökre húzták 0 porait ki a temetőbe. Született: 1862, ápr. 3-án. Meghalt: 19 . . . Isten veled Csáthy László patikárius. Felesége fejfájára került sorok: Életnek, halálnak választóhatára, Mészáros Zsuzsanna korhadó sírfája. Türelem, szenvedés volt egész élete, betegsége nagy volt: férje szenvedélye. Hű leánya: Ambrus Ida és unokája, Katona József gyászolják Őt utoljára. Született: 1868. Meghalt: 19 . . . Béke legyen porai felett. A két fejfát az Ambrus család sírboltja temetőkertjében felállíttatta Sándor bácsi. Híre ment. Valóságos zarándokhelye lett Szeghalom és környéke népének. Magát az úri osztályhoz soroló Imre öccse annyira lealázónak tartotta a családra az esetet, hogy mindent elkövetett a fejfa eltávolítására. Kérésére a lelkipásztor nem szedethette ki, mivel erkölcsileg nem volt kifogásolható. A végén kaszinótársa, a járás főbírája kiásatta, bár erre törvény szabta joga neki sem volt. A két fej fát a kripta temetőkertje kerítése mellé culápnak állították le úgy, hogy az írás a közlekedési út felé esett. Nyilván nem véletlenül és mivel az érdeklődés nem csökkent, évek múlva Imre öccse bebádogoztatta a fejfát. Egyszer az iránt érdeklődtem Ambrus Sándortól, hogy hogyan lett gyógyító, kitől tanulta, mi gyógyításának titka stb. ? — „Az anyatejjel szívtam magamba, már suttyógyerek koromban felfigyeltem, ha jószág bajáról panaszkodtak. Ha rápillantottam a jószágra, láttam, hogy nincs rendben. Rongyember voltam fiam (egyik szavajárása 184 3. Ambrus Sándor Somfabotjával. Néprajzi Múzeum F. 133228. MOLNÁR B. felv. volt, különösen akkor, ha úgy magába szállt és az életére kellett visszagondolnia). Nem ismertem se Istent, se embert. Már olyan suttyólegény koromban se ismertem lehetetlent. — Szerettem a jószágot. A lovat nem adtam volna a világ minden kincséért sem." (1940-es lejegyzés Ambrus Sándortól). Amikor bevitték katonának, úgy összetörték makacssága miatt, hogy nem maradt egy ép oldalbordája se. „Amikor valamennyire megszoktam a katonaságot, gyógykovácsokhoz osztottak be. Először csak kisegítettem, majd kisebb dolgok irányítását is rám bízták — mondotta. Később látták, hogy jól csinálom, elbeszélgettek velem." Érdeklődésemre kiderült, hogy pl. a beteg paták rendbehozását bízták rá, ami azt jelentette, hogy két-három kovács munkáját irányította. A gyógykovács részlegnél akadtak szakkönyvek is, amelyekben leírták, meg-