Balassa Iván – Kaposvári Gyula – Selmeczi László szerk.: Szolnok Megyei Múzeumi Évkönyv (1973)
Molnár Balázs: Jászkunsági betyárokról és Ambrus Sándor veszettállatorvosról
Vajon mennyi igazság rejlik abban, amit a protokollumok számba vettek, arról nem szóltak sem a büntetőperek, sem a károsultak panaszai. Annyi bizonyos, hogy annak a betyárbandának, amelyik a Mátra aljától Csongrád megyéig megválogatta a szemrevaló csikókat, nem 67 db ló íródott a számlájára. Az áristomba került betyárbanda bizonyosan nemcsak a Törteli P. Mihály bácsinál fogyasztottak el két tehenet, hiszen ők látták el a Gondolta, Kucorgó csárdását is állandóan friss hússal. Mátra-alji látogatásuk alkalmával napokig az Encs csárda vendégei voltak; számlájukat mindig a hatvani vásárról hazatérő, lovat eladó parasztokkal egyenlíttették ki. 12 Beszélték, hogy a két Kucorgó csárda (21, 22) egy csárda volt, mert a Tisza medre alatt hatalmas alagút kötötte össze a két csárdát. 13 Sem a Tótfalusi, sem a Szaránki csikós számadónak nem okozott gondot a „megszalajtott csikó", a számadásnál mindketten arra ügyeltek csak, hogy többletük ne legyen. Öreg pásztorok még az elmúlt évtizedekben is sokat tudtak a tarnavölgyi, jászsági betyárok életéről, de nem akadt, aki megvallatta volna őket. Rövid beszélgetésünk alkalmával a jászapáti tanyai parasztok emlegették, hogy mit hallottak nagyapjuktól a betyárokról. Meghallgattam őket, de nem bogoztam a homályba borult emlékeket. A sárguló protokollumok szórványos adatai még ma is nyomra vezetik az érdeklődőt. — Hogyan ? Akit érdekel, olvassa el Szűcs SÁNDOR oknyomozó publikációit. Még a múlt század második felében is jól ismert csárdák Szolnok környékén, a Tisza mentén és a megyehatárok közelében helyezkedtek el, arra törekedtek, hogy egyformán megfeleljenek a betyároknak és a közbiztonságnak. 14 Szűcs SÁNDOR írja 1 ", hogy a tiszántúli helységeink valamikor csak hírből hallottak orvosról. Ha valakinek baja támadt bábaasszonyhoz, kommendáló asszonyokhoz, kuruzslókhoz, javasokhoz fordult, akik nemcsak a betegséget ismerték fel, de gyógyító szert is készítettek arra. „Ezelőtt a rétségekben és partokon, szikeseken a hatalmas erejű gyógyfüveknek megszámlálhatatlan fajtája tenyészett. A pákászok, rótjárók mindegyiknek jó ismerősei voltak. Gyűjtögették levelét, virágát, szárát, termését, gyökerét (melyiknek milyen részében rejlett a gyógyerő), megszárították ós kis csomóba kötve ott árulgatták rétszéli községeink vásárain." 16 Akadt olyan idősebb pásztorviselt útonjáró tapasztalt ember is, aki a férfiak mindenféle panaszának volt a gyógyítója. Az ilyeneket kanbábának hívták. 17 182 „A gyógyítók közül hírnév és megbecsülés tekintetében mindenkor magasan kiemelkedtek a veszettséget gyógyító specialisták, az ún. veszettorvosok. Ennek oka elsősorban az, hogy nagy tudományú javas, hasznos kezű kenőasszony, ügyes csontrakó, foghúzó meg gyógykovács némelyik nagyobb faluban több is található, veszettorvos azonban az egész vidéken alig akadt egy-kettő, egész emberöltőnyi idő alatt. Ennek viszont a sárréti öregek azt adják okául, hogy a gyógyítás tudományát rátermett ember vagy fehércseléd is elsajátíthatja, a veszettség ellen való tudományt azonban csakis örökölni lehet." 18 Ilyen volt Ambrus Sándor parasztember (1862—1942) Szeghalmon. Szeghalmon, Péter András birtokos parasztember úgy rendelkezett, hogy vagyonából az egyház olyan intézetet létesítsen, ahol a környező helységek parasztgyerekei nevelődhessenek. 19 1927 szeptemberében parasztszekéren egy szál ruhában érkeztem Szeghalomra, hogy a gimnáziumban megkezdjem tanulmányaimat. Egy osztálytársamtól, aki közelben lakott, többször érdeklődtem Sándor bácsi után: milyen ember, hogyan él, stb. Elmondott sok rossz és jó tulajdonságát. Italszerető, káromkodós természetű, durva ember, de jólelkű. Egyik vasárnap osztálytársam vendége voltam. Titokban nagy izgalommal vártam, hogy láthassam Sándor bácsit. A tornácon játszottunk, amikor összekulcsolt kézre dobott vászonkötővel a lakásból kilépett Ambrus néni és az udvar hátsó vége felé tartott. — Jön Sándor bácsi! — Mondotta Ottó. Rohantunk az utcára: a kapuból láttuk, hogy az első ház előtt az úton kesely lábú, pejsárga kancán érkezik Sándor bácsi. A ló a bejárati kiskapu elé fordult, — megállt. Sándor bácsi jobbra (pedig lóra fel és le balról szállnak!) — kötőfékszárral a kezében — lecsúszott a lóról, a ló elé lépdelt, derűs, belső tekintettel a lóra nézett, s a kézben tartott kötőfékszárat gyakorlott mozdulattal úgy dobta el, hogy az két-három körívben a ló nyakára tekeredett. A ló azon pillanatban balra fordult, fejét kissé felcsapta —, még a farkával is kanyarított néhányat és trappolt visszafelé az úton. Sándor bácsi fogát csikorgatva megfordult, s ahogy betért a kiskapun, ősi magyar nyelven mondta istenigazából. Egy ideig még a házból kihallatszott Sándor bácsi hangja, majd elcsendesedett. "Szűcs S., 1969, 64 kk., Virág Károly betyár furfangját szellemesen írja le. 1! SzŰCS S., 1969, 125 kk., a karcagi Morgó és Ágota csárdát részletesen leírja. 14 Szűcs S., 1969. és egyéb munkáiból is beszámol a csárdaépítés technikai feltételeliről. A betyár kérdésről sokszor és többet írtak, de mint fontos történeti kérdést Szűcs Sándor közelítette meg a legjobban. ]5 Szűcs S., (1942), 134 kk. "Szűcs S., (1942), 136. "Szűcs S.,(1942), 140. 18 SzŰCS S., (1942), 148. "ZSILA Gy., 1965, 191—206.
