Tolnay Gábor: Dél-Alföldi haszonbérleti szerződések 1906-1945 (Documentatio Historica 12., 2007)

Tolnay Gábor: A haszonbérlet

lejáratú szerződéseket kössenek, hiszen így gyakrabban emelhetik a bérleti díj összegét.

45 Sándor Pál szerint: „A földjáradék süllyedésének hazai problematikája még megoldatlan. A magunk részéről csupán kísérletezünk a megoldással, hiszen az egyetlen biztos támpont itt sem lehet más, mint az egykorú földbérleti díjak mozgásának statisztikai pontosságú vizsgálata, amely feladat elvégzésével adósak maradtunk az olvasónak. Ennek a hiánynak, részben forrásnehézség az oka, mivel az irodalom - különböző időszakra vonatkozó - elszórt és sokszor ellentmondó utalásain túl - a levéltárak - éppen időszakunkra vonatkozólag - nem őriztek meg olyan anyagot, amelyből statisztikailag pontos képet kaphatnánk a kérdéses problémára. Addig is, míg a kutatások e téren előrehaladnak, utalunk egy-két jellemzőnek tartott számszerű példára, hangsúlyozva azonban, hogy végleges választ kérdésünkre csak a fentebb jelzett munkálatok elvégzése után adhatunk. A bácskai viszonyokról szóló egyik tudósítás például kiemeli, hogy a föld „értékcsökkenése" a gabona árának „az utolsó 4-5 évben" (188l-l 882-ben) bekövetkezett süllyedése következtében ment végbe.

46 Szepes megye monográfusa

47 szintén azt hangsúlyozta, hogy a 80-as évektől a városi szántók bérleti díja alászállott. Amíg ugyanis a 60-70-es években - tehát a kedvezőbb értékesítési viszonyok idején - a városi szántók holdankénti bére igen magas: 20-30 Ft-ra is felszökött, addig a 80-as évek legvégére már a fenti összeg 60%-ára apadt le. A szerző ehhez még hozzáteszi, hogy a bérleti szerződések időtartama is megnyúlt, mintegy 10-12 évre.

48 Sándor Pál elemzése szerint „biztonságosabbnak és előnyösebbnek látszik a nagybirtokos osztály szemében a kis bérlet-alakítás. Ez alkalmas a munkaerő lekötésére, a földéhség lecsillapítására, ugyanakkor érintetlenül hagyja és nem csorbítja a földtulajdon-megoszlás feudális eredetű rendszerét; tulajdonképpen a nagybirtok uralmát.

49 A kisbérleti rendszer nemcsak a telepítéssel és parcellázással „teljes egyenrangú birtokpolitikai eszköz", hanem az egyik legerősebb védőeszköz is maradt a nagybirtokos osztály szemében. Ezért propagálták erőteljesen a kisbérleti rendszer alkalmazását és elterjesztését, ennek is tulajdonítható egyre növekvő térhódítása az 1880-as, 1890-es esztendőkben.

50 A földbirtokos a bérbeadott birtokrésze után járadékot húzott, miközben meglévő tőkéjét kisebb földterületre koncentrálta. Hangsúlyoznom kell, hogy a kisbérleteket határozottan meg kell különböztetni az ún. tőkés bérletektől, hiszen a kétfajta bérlet között a lényeget tekintve is jelentős különbség van. A kisbérletek többségénél szó sincs arról, hogy a földet tőkés módon művelik meg, hogy a bérlő kisparaszt csak akkor veszi bérbe a földet, ha az számára kellő hasznot hoz, mint a tőkés bérleti rendszer esetében a tőkés bérlő. A kisbérleti rendszernél a kisparaszt éppen szegénysége miatt volt kénytelen a kisbérleteket igénybe venni, amelynek kiszabott bérleti díját el kellett fogadnia. Ez a kényszerítő körülmény az egyik emelője a kisparcellák bérleti díjának. Vele ellentétben a tőkés bérlőnek a bérlet elnyerése nem létkérdés, csak a számára előnyös szerződés mellett fogadja azt el. Ezért az ilyen bérletekkel kapcsolatos holdankénti díjak alatta maradnak a kisbérleti díjaknak. Sándor Pál e megállapítását gazdag bizonyító anyag kíséretében tette nyilvánvalóvá és elfogadhatóvá.

51 45 SÁNDOR 1958. 47-48. p. 46 FÖLDES Béla: Parasztjólét. Bp., 1886. 444. p. 47 SVÁBY Frigyes: Szepes-megye. I. kötet 143. p. 48 SÁNDOR i. m. 69-70. p. 20. számú jegyzet. 49 SÁNDOR i. m. 188. p. 50 CZETTLER Jenő: Magyar mezőgazdasági szociálpolitika. Bp. 1914. 457. p. 18