Benedek Gyula: Kunszentmárton város oklevelei és fontosabb iratai 1333-1737 (Documentatio Historica 7., 2002.)

Bevezetés

Bevezetés A kötet Kunszentmárton középkori és kora-újkori történetének az írásos forrásait kísérelte meg összegyűjteni és magyar nyelvre fordítva közzétenni, mindazonáltal úgy, hogy az előtalált középkori okleveleket és iratokat kivétel nélkül közöljük, míg a későbbiekben válogattunk. A megtalált források időben nem szóródnak arányosan. Elegendő forrást csak a 16. század második feléből és 1711 után találtunk, így folyamatos, összefüggő történeti képet nem lehetett alkotni. Kunszentmárton mindenesetre ősi és bizonyosan honfoglalás kori település, amire azonban jelenleg nincs írásos bizonyíték.

1 A földrajzi helyzet alapján azonban - bár áttételesen - erre nagy valószínűséggel következtethetünk. Ugyanis a Tiszántúl középső részén az észak-déli irányú közlekedés legalkalmasabb vízi átkelőhelyén fekszik, ennek következtében szinte lehetetlen, hogy nem ülték volna meg már a legkorábbi időkben.

2 Az első megbízható írásos említés ehhez képest elég késői, és 1377. május 9-én kelt, viszont hiteles. Természetesen ez az időpont sem tükrözi a valóságot, de mégis jobb, mint az 1418-dik év, amelyet ifj. Dósa József jelölt meg.

3 Az elnevezés három változatban fordult elő: Szentmárton, Szentmártonszállás és Kunszentmárton, ami történeti sorrendet is mutat. A Szentmárton elnevezés arra utal, hogy a kezdetekben nem volt kun település, és a lakói keresztények voltak. A Szentmártonszállás elnevezést először 1447. XII. 27-én olvastuk, ami már biztos jele a Nagykunsághoz való tartozásnak. A Kunszentmárton névalak 1535. május 5-én fordul elő először a közölt iratokban, de az állandósulásáról csak a 18. század elejétől beszélhetünk. A település státusa történelmileg a következőképpen alakult. Az 1377. május 9-én kelt első említése kapcsán nem állapítható meg a település rangja, mert csupán vezetéknévként szerepel. A falubirtok elnevezést az 1448. január 4-én kelt oklevélben találtuk először, ilyen alakban: „possessio Zenth martonZalasiensis". Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy olyan jobbágyok lakták, akik saját maguk által választott elöljárósággal bírtak, valamint világi földbirtokosuk volt. A falubirtok szó ezen kívül több változatban is előfordult. Például 1563. június elsején ez olvasható: „Ma1 Ugyanis iíj. Dózsa Józsefhez hasonlóan mi sem látjuk bizonyító erejűnek azt a teóriát, miszerint a garamszentbenedeki apátság 1075. évi alapító oklevelében, valamint a váradi regestrum 1212-1215. évi bejegyzésében Kunszentmártonról lenne szó, (1075: KNAUZ1890. 23-32. és 1212-1215: KANDRA, 1898.132-134. p.) 2 A kunszentmártoni azért volt a legalkalmasabb átkelőhely a Körösön, mert itt vezetett a legrövidebb észak-déli irányú út, ugyanakkor az ebben az irányban haladóknak csak egy vízen kellett átkelni: a Hármas-Körösön. Keletebbre ugyanis útba esett a Berettyó, a Sebes-Körös, a Fekete-Körös és a Fehér-Körös is. 3 DÓSA, 1936. 11-12. p. 5