Benedek Gyula: Dévaványai oklevelek 1332-1523 (Documentatio Historica 2., 2000)

Előszó

ELŐSZÓ Dévaványa múltját tanulmányozva talán az a legfeltűnőbb, hogy a község közigazgatási besorolás tekintetében milyen különös kálváriát járt végig. Annak ellenére, hogy a megyei, illetve járási beosztások módosítgatásai egészen a közelmúltig visszatérően színesítették a község életét, ezek a változások sohasem a ványai nép érdekeit szolgálták. Dévaványa minden változás és változatosság ellenére a közigazgatás perifériáján vegetált, s bátran állíthatjuk, hogy ez a helyzet történelmi távlatokban és a napi létezés szintjén egyaránt jelentősen befolyásolta fejlődését. Ványát Zsigmond király 1422-ben akkori birtokosa, Kompolty Zsigmond kérésére Békés megyétől Heves megyéhez csatolta. Ettől kezdve évszázadokon át, mint a megyéjével területileg nem is érintkező elzárt terület (enkláve) létezett. Nem került a megyeszékhely közelebb akkor sem, amikor a török hódoltság következtében létrejött Heves és Külső-Szolnok törvényesen egyesült vármegye. A ványai jobbágyok azonban nem csak a megyét, hanem birtokos földesuraikat is hasonló távolságban tudhatták. Talán éppen ez a nagy távolság, valamint a török idők bizonytalansága kínálta ezeknek a jobbágyoknak az önmegváltás lehetőségét, majd az armális nemesség megszerzését, illetve az egész határ zálog címén való birtokba vételét. Mindenesetre a lakosság nemesi kiváltságai és a határ birtoklásából adódó nagyfokú önállóság történelmi távlatokban is meghatározóvá váltak a község fejlődésében. A 48-as szabadságharcot követő önkényuralom közigazgatási reformokat is életbe léptetett, mely Ványát rövid időre az akkor létrehozott Békés-Csanád vármegyébe kebelezte. Az alkotmányosság helyreállításával a megyék is azonnal visszaállították korábbi határaikat, ennek megfelelően községünk ismét Heves és Külső-Szolnok egyesült vármegyéhez került. 1876-ban Szolnok székhellyel megalakult Jász-Nagykun-Szolnok vármegye, ahová ettől kezdve Dévaványa is tartozott. Az ezt követő évtizedekben Békés megye sok küzdelmet folytatott a területébe ékelődő község megkaparintására, Szolnok pedig megtartására. Amikor a ványaiaknak szavazniuk kellett a hovatartozásukról, a Szolnok megyénél maradás mellett döntöttek. Bizonyos gazdasági érvek szólhattak volna ugyan az átkebelezés mellett, de a lakosság - ki önmagát amolyan kunos öntudattal büszkén kunsági magyarnak vallotta - mégis inkább a „legmagyarabb vármegye" mellett döntött, s nem kívánta a soknemzetiségű Békés megyéhez való csatolását. Az is lehet azonban, hogy előre tudták, értelmetlen a változtatás: így is, úgy is ismét a periférián maradnak. Az 1950-es közigazgatási módosítások esetében viszont már 5