Bagi Gábor: Gorove László 1780-1839. Szolnok város első történetírója - Szolnoki arcképcsarnok 4. (Szolnok, 2016)
Tudományos Gyűjtemény, 1820. IX. füzet
tágas várakat második Lajos Király az előtte igen kedves, és vélle egygyütt neveltetett Battyáni Ferentznek ajándékozta, a’ ki-is azután 1566-ba nyótzvan esztendős Korában halálozott meg, úgymint Illíriának Praefectussa, jószágait pedig közéiről való rokonainak Battyani Boldizsárnak hagyta örökségül. De ha Forgáts Ferentznek ezen álitásával az 1537-ik esztendei 27-ik törvény tzikkelyt egybe fogjuk vetni világos lészen hogy Battyáni Ferentznek ne a) Hogy Zolnick alatt nem Szálát, minteggy régi írónak tettzet, hanem Zolnokat kellessen érteni kitettzik abból, hogy Pray György 5-ik Könyvének 290-ik lapja szerént Munkátsot, Debretzent, Tokajt, Böszörményt ‘s több a’ Tisza mellett feküdt heljeket Bulkovitzi György Fejedelemnek által adott Sigmond Király. Már pedig Zolnok, Debretzen, Tokaj, és Böszörménytől se lévén messze azonfelül a’ Tisza parton fekszik Túr, és Tisza Varsány sintsenek meszsze Szolnoktól, tehát, hogy keressnénk Szálába Zolnikat. Másodszor az ock syllábát ichnek is írhatták akkor a ’ Rátzok, tudniillik a’ magok nyelvek Dikaleclussáboz alkalmaztatva, sőt a’ szónak vég ki-ejtését majd minden nemzet más más rámára huzza, így igen könnyen megeshetett hogy noha Zolnokat nyerte Zsigmond Királytól a' Despota, még-is a’ be valláskor Zolnikat adott-fel - Eggy jó barátom ezen homálynak hívebb meg világosítására, meg azt ada toliam elé, hogy Szol annyit tenne tótul mint só; a ’ nick végezet pedig annyit, mint lerakás, öszve garmadázás, igy Szolnik, só le-rakó heljet tenne. Szolnokba pedig nagy so lerakás van, midőn tehát Bulkovitzi György se lerakó helyet akart Zolnickkal ki fejezni, Zolnokat óhajtya vala ki írattatni, a ’ mit helyesen sem tuda ki mondani,40 lucem produentes, laudati scriptoris Alexius Horányi. Posonii et Cassoviae, 1788. 40 Brankovics György 1425-ben nagybátyja, Lazarevics István magyarországi birtokait kapta meg. Tekintettel arra, hogy a korábban Szolnoknak azonosított névalak boszniai helyekkel, és bányákkal együtt fordul elő, az nagy valószínűséggel Zvomik lehetett. Pesty Frigyes: Brankovics György rácz despota birtokviszonyai Magyarországon és a rácz despota czím. Értekezések a történelmi tudományok köréből. Budapest, 1877. 19-20. G^2£> 49