Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Dr. Balogh Béla 1890-1947 - Egy tudós tanár életútja (Szolnoki arcképcsarnok II., 2004)
Emlékezés Balogh Béta tanár úrra (Szurmay Ernő, Lengyel Bertalan, Verebélyi József, Bedey (Endre)
0^0 H QŐ7Ö Ifjúságom Boüfog %prsza%a... Ifjúságom boldog korszaka volt a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium diákjaként eltöltött nyolc esztendőm. Ez idő alatt sok, nagy műveltségű, kiváló tanárom fáradozott azon, hogy testem-lelkem a jó irányába fejlődjön, és a tudásom is kellően gyarapodjon. Közülük példaként csak néhányat említek most is őszinte tisztelettel: Dr. Balogh Béla, Betkowsky Jenő, Horváth Gyula, Dr. Mészáros Vendel, Dr. Pápay Antal, Dr. Vörös István és még mások is. E nagyra becsült tanáregyéniségek közül most Dr. Balogh Béla tanár úrról kívánok néhány gondolattal megemlékezni. Első osztályos koromban, a gimnáziumi „pályafutásom" első feleletét a tanár úr által vezetett földrajzórán produkáltam. A földrajztudomány alapismereteinek az elsajátítása volt az első feladatunk és városunk közvetlen megismerése. 8 Össze-összeakadó, remegő lábbal vonultam a falitérkép elé. Ismertetnem kellett egy folyó deltatorkolatának jellemzőit, valamint egy tölcsértorkolatáét is. Végezetül: „ Hol van egy folyónak a felső, ül az alsó szakasza? " - kérdezte a tanár úr. Eddig ment is különösebb baj nélkül a gimnáziumi „székfoglaló előadásom", de utána a tanár úr rámutatott a Nílusra, és feltette az előbbi kérdést. Nos, én a Nílus deltáját neveztem „felső" szakasznak! Mire Balogh tanár úr imígyen reagált „határozott" válaszomra: „Ha neked hiszünk, Domine, akkor a Nílus forrása a tanterem plafonján eredne!" Halálos csend után a tanár úr még tovább faggatott. Azonban ekkor már szabatosan és pontosan válaszolgattam. Csak ezek után kaptam meg a gimnáziumi első jeles érdemjegyemet. Balogh tanár úr igényessége, magas követelményrendszere akkor és utána is az egész életemre megtanított, hogy a képességeink szerint: csak pontosan, igényesen és becsületesen szabad dolgoznunk. Múlhatatlan nagy élményem maradt a tanár úr által vezetett budapesti tanulmányi kirándulásunk 5. osztályos koromban. Ez alkalommal is igazolódott a tudós tanár mivolta, széles érdeklődési köre, a más szaktudományokban is példamutató jártassága. A városnézésünkkor szinte főhivatású művészettörténészként ismertette a nevezetes épületek átadási esztendejét, stílusjegyeit, a tervező nevét stb. Sikerült ekkor megtekintenünk az európai hírű Feszty8 Dr. Balogh Béla: Szolnok város és környékének földrajza. Szolnok közép- és középfokú iskoláinak I. osztálya számára. Budapest, 1931. 055*9 96 Q27Ö