Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Dr. Balogh Béla 1890-1947 - Egy tudós tanár életútja (Szolnoki arcképcsarnok II., 2004)

Dr. Balogh Béla, a gimnáziumi tanár (Kaposvári Gyöngyi)

C^SÖ Hl QőTÖ Andor János, Horváth Gyula, dr. Erdélyi László, Besse Qyukt.Binzig Mifilós, Valent Islván.pusdier A'dnáer.dr.NagyJános JárossyGyula x BefkovMJemldr.Balog/;Bcia : drA f őrósUtván,úr.SaUa)iGéi&,^ A Verseghy Ferenc Gimnázium tanári kara az 1936—37-es tanévben A gimnázium évkönyveiben tanévről tanévre rendre végigkövethető ta­nárainak - így Balogh Béla - munkássága is: mely tantárgyakat tanította, melyik osztályokban, hány órában; feltüntetik, milyen tudományos és iskolán kívüli, közéleti tevékenységet végzett; a tanév során mely fontosabb ese­mények köthetők nevéhez, s olvashatjuk tanulmányát. Az 1936-37-es tanévben a vallás- és közoktatásügyi miniszter megbízta a természetrajz tanulmányi felügyeletével a debreceni tankerületben. 5 E minő­ségében a következő tanévben Debrecenben a református kollégium gim­náziumát és a Fazekas Mihály Gimnáziumot látogatta meg. 6 4 Adatok az iskolai év történetéhez. Az intézet működése. In: A Szolnoki M. Kir. Állami Főgimnázium értesítője az 1920-21. tanévről. Közzéteszi: Dr. Ferencsik Lajos igazgató. Szolnok, 1921.1. p. 5 Az 1936-37. tanév lefolyása. In: A Szolnoki M. Kir. Állami Verseghy Ferenc Gimnázium (Ill-Vm. osztály Reálgimnázium) értesítője alapításának 106., államosításának 50. évében az 1936-37. tanévről. Közzéteszi: Dr. Sallay Géza gimnáziumi igazgató. Szolnok, 1937. 57. p. <3*S£> 88 QfflQ

Next

/
Thumbnails
Contents