Kaposvári Gyöngyi – Pató Mária szerk.: Dr. Balogh Béla 1890-1947 - Egy tudós tanár életútja (Szolnoki arcképcsarnok II., 2004)
Dr. Balogh Béla, a gimnáziumi tanár (Kaposvári Gyöngyi)
c^sö Q OSTD Széles látókörű, nagy munkabírású, sokoldalú személyiség volt. Tanári pályafutása során nem elégedett meg az ismeretek puszta interpretációjával, az általa írt volt az első, hazai középiskola számára készült szülőföld-ismereti tankönyv. Emellett kutatásokat végzett, s városa kulturális életében is kiemelkedő szerepet játszott. „ Tudományos munkásságomat igen erősen korlátozza nagy hivatali elfoglaltságom. A pályáját szerető gimnáziumi tanár csaknem teljes munkaerejét a tanításnak, nevelésnek és szaktárgyainak kénytelen szentelni" — írja önéletrajzában. 1941-ben a gimnáziumi katedrát az egyetemi oktatóéra cserélte. „Dr. Balogh Béla rendes tanárt, egyetemi magántanárt a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr a debreceni középiskolai tanárképző intézethez osztotta be szolgálattételre és megbízta a tudományegyetemi embertani tanszék ellátásával. Egyénisége példa arra, hogy a gyakorlati pedagógiával foglalkozás nem akadálya, inkább hajtó ereje a tudományos búvárkodásnak, hogy a kisvárosi élet nyugodt üteme nem altatja el a lélek tökéletességre törekvését. Mint annyi kartársa, ő is egyik dísze volt a magyar középiskolának. Tudományos munkássága - különösen az embertan terén - az egyetemi magántanári rangot, a tudományos szakirodalomban világviszonylatban is méltánylást biztosított számára. Nem zárkózott el a tudományosság magasabb köreibe, az igazi tudós megbecsülésével kapcsolódott tanítványaihoz és kartársaihoz, akik színvonalat jelentő egyéniségét szívesen elismerték. Pedagógiai munkájában a tiszta tudás hatalmába vetett hit, a pontos fogalom nyújtotta biztonság és rend, kartársias magatartásában az áldozatkészség és a jó kedély jellemezte. Egyéni fejlődése az egyetemi tanszék felé irányította és tanárnemzedékek nevelésére tette elhivatottá. Intézetünk, melynek közel 23 évig volt tanára, büszke öntudattal hiszi, hogy jövendő pályáján is kiváló eredményességgelfogja szolgálni a magyar művelődés ügyét. " 8 Dr. Kaposvári Gyöngyi 6 Hivatalos látogatás, kiküldetés. In: A Szolnoki M. Kir. Állami Verseghy Ferenc Gimnázium (V.-VIII. osztály Reálgimnázium) értesitője alapításának 108., államosításának 52. évében az 1938-39. tanévről. Közzéteszi: Dr. Rausch Géza a gimnázium igazgatója. Szolnok, 1939. 25. p. 7 Dr. Balogh Béla: Életrajzi adataim. Curriculum vitae. 8 Személyi változások, előléptetések, megbízatások. In: A Szolnoki M. Kir. Állami Verseghy Ferenc Gimnázium (VIII. osztályában Reálgimnázium) évkönyve alapításának 111., államosításának 55. évében az 1941-42. tanévről. Közzéteszi: Dr. Rajnavölgyi Géza gimnáziumi igazgató. Szolnok, 1942.13-14. p. <^S0 89 ^£F®