Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - Supplementum 1. - Sár-hegy tanulmányok (1985)

Székely, A.: A Sár-hegy kialakulása és felszíni formái

oldalon pl. kb. 250 m alatt erősen s egyre gyorsabban csökken a lejtésük, s közben tölcsérszerűen kitágulnak. A legjellegzetesebbek, legnagyobbak és legmélyebbek a Ny-i oldalon, ahol a réteglapok kedveztek kialakulásuknak. A DK-i meredek lejtőn a rétegfejeken kevésbé fejlettek, laposabbak, nem olyan határozottak és igen nagy esésűek (12-15°). A martvölgyek legmélyebb részén, tengelyükben a középső meredek szakaszon, de ahol már kellő mennyiségű víz gyűlik össze, néhány méter (2-4 m) mély vízmosások, az alsó laposabb szakaszon viszont 0,5-1 m mély medrek vágódtak be. Felső szakaszán, ahol a lefolyó víz még kevesebb, a völgy szintén ellaposodik, a vízmosás fölfelé is egyre sekélyebb mederré korcsosul, majd a völgyfőben, a páholyban megszűnik. Ezek a vízmosások csak időszakosan - közvetlenül a nagy esőzések ill. a gyors hóolvadás után - vezetik le a vizet a meredek lejtőn gyorsan. Az állandó vízfolyások hiányoznak, minthogy vízgyűjtőterületük kicsi és nagy csésfí. A kőfejtők és formák elemzése, valamint összevetése, összefoglaló értékelése egyértelműen igazolja azt a korábbi felismerésemet, hogy a tűzhányók domborzatfordulatok (geomorfológiai inverziók) sorával épülnek, magasodnak, majd ugyancsak morgológiai inverziókkal pusztulnak. Ez alapvető és általános tulajdonságuk, melyről a Sár-hegyen a kellő számú és nagyságú, kedvező helyzetű, nagyszerű feltárások sora, valamint a hozzájuk kapcsolódó formák meggyőznek. Láttuk, hogy a lávaárak mindig a mélyedések, völgyek felé folytak. Amikor ezeket fel- majd túltöltötték, vagyis a mélyedésekből magaslatok, a völgyekből lávahátak lettek, akkor a következő lávaárak az újabb mélyedések - többnyire éppen az egykori viszonylagos magaslatok - felé folytak. Ilyen sorozatos fordulatokkal épült a tűzhányó, majd a lepusztulás során a keményebb, ellenállóbb lávaárak maradtak meg, fokozatosan hátakká preparálódtak ki, vagyis az egykori mélyedések, völgyek magaslatokká, gerincekké váltak. Tehát a lepusztulás ismét domborzatfordulatok sorozatával ment végbe, s igy alakultak ki a Sár-hegy jelenlegi formái. Korábban ezeket a fordulásos (inverziók) formákat ilyen világosan csak fiatal tűzhányókon tapasztaltam. Olaszországban 1970-ben Siennától DDK-re a 600 ezer éves, sűrű erdővel fedett Monte Amiatán (1734 m), melynek kupola formájú tetejéről futnak le a kifelé tartó és egyre alacsonyodó hátak, oldalgerincek. Ezek az egykori kitörési központból lefolyó lávaárak maradványai, melyek eredetileg a fekü pliocén tengeri üledékek völgyeiben folytak le, majd a laza üledékekből fokozatosan kipreparálódtak, egyre magasabb hátakká váltak. Még világosabban láttam magát a folyamatot az Etnán az 1971 áprilisi, vagyis az utolsó nagy kitörés során ill. után. A központi kúp lábánál 5 nyilasból kiömlő láva természetesen a mélyedések felé folyt, először a csupán 1-2 m-es hajlatokon, majd a 10-20 m mély vízmosásokban. Ezeket teljesen kitöltötte, majd továbbfolyva magaslatokat, gerinceket épitett. Az egykori vulkanológiai obszervatórium alatt a sekélyebb (1-2 m mély), szélesebb hajlatokban 1-2 m magas, szélesebb, lapos hátakat, lejjebb, a mélyebb vízmosásokban, völgyecskékben 10-15 m magas hátakat, gerinceket halmozott föl ( 8. kép). A legkisebb - néhány méteres - magaslat is elegendő volt ahhoz, hogy a lávát eltérítse folyásirányából. így mentette meg a faluszéli dombocska a már kiürített Fornazzót a biztos pusztulástól. Talán még világosabban látszik ez a folyamat a Paricutin tűzhányón Dél-Mexikóban, amelyik 1943-52 között 9 év alatt épült fel. így biztos megfigyeléseink, hiteles följegyzéseink vannak róla. A láva a kúp lábától itt is a 10-40 m mély völgyek felé folyt ezért pusztította el mindjárt a völgyi településeket - majd kitöltötte ezeket, s a völgyek helyén hasonló magasságú hátakat, gerinceket alakított ki. A következő lávaárak azután már az egykori völgyek közötti hátakon - melyek igy alacsonyabbakká, gyakran völgyekké váltak - folytak, s azokat töltötték fel. Ez többször ismétlődött. Az újabb lávafolyások mindig a mélyedések felé folytak. Érdekes azonban, hogy ugyanaz a lávafolyás rendszerint nem hagyta el eredeti völgyét, pályáját még akkor sem, ha már 10-20 méterrel környezete fölé magasodott, ilyenkor legfeljebb kissé szélesedett. 1982-ben a Paricutinon az egymás utáni, különböző nagyságú - hosszúságú, szélességű és magasságú, - egymás melletti 3 fő lávaár nemzedéket figyeltem meg, melyek a hamukúp körüli lávamezőt fokozatosan kialakították ( 9. kép), tehát ez is inverziók sorával épült. Többmillió éves, erősen lepusztult tüzhányóroncsokon ilyen szépen még sehol sem tudtam követni és bizonyítani egy jelentősen átformált tűzhányókúp fejlődését - épülését és pusztulását - mint éppen a Sár-hegyen. Ez a - már említett - viszonylagos jól fel24