Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - Supplementum 1. - Sár-hegy tanulmányok (1985)

Székely, A.: A Sár-hegy kialakulása és felszíni formái

3. ábra A Mátra középső részének tömbszelvénye D-ről a hegylábfelszínekkel (szerk. : Dr. Székely András) Jelmagyarázat: KP: a fogerinc meredek DK-i oldala (a feltételezett kalderaroncsbol erodálva), K: középső felszín. Hegylábfelszínek: P: felsöpliocén sziklahegylábfelszín (pediment), G: felsöpliocén glacis, Q: pleisztocén krioglacis és akkumulációs glacis, R: Rókus-hegy lábfelszínek (kriopedimentek és krioglacis-k). Ez az átformálás olyan mérvű volt, hogy jelenleg már a kifagyásos hegylábfelszínek kiterjedése jóval nagyobb, mint az eredeti felsó'pliocén hegylábfelszíneké. Az utolsó, a negyedidó'szaki felszínfejlődési szakasz időtartama sokkal rövidebb volt az előzőeknél (kb. 2 millió év), mégis a jelenlegi felszínformák kialakítása szempontjából döntő jelentőségű. E szakaszt a jelentó's emelkedés, illetve az előtér süllyedése következtében elsősorban a nagymérvű völgyképződés jellemzi. így a harmadidőszaki felszínek erősen felszabdalódtak s új, változatos, gazdagon tagolt domborzat alakult ki. A csapadékosabb szakaszokban (pre- és interglaciálisok) erős völgybevágódás, a száraz, hűvös periglaciális korszakokban jelentős völgyszélesítés, a völgyoldalak hátrálása és a völgytalpak feltöltése (legszebben éppen Gyöngyöstől ÉK-re a Csatorna-völgyben vagy keletebbre a Tekerés- és a Boros-patak völgyében tanulmányozható), talajfolyásos (szoliflukciós) jelenségek, kifagyásos aprózódás (kriofrakció), lösz és löszszerű üledékek, a völgykapuk előtt pedig vastag hordalékkúpok felhalmozódása e szakasz sajátos jellemzői. E szakasz alapvető sajátosságai tehát a ritmikus éghajlatváltozások voltak, Ezek alakították ki minden korábbi szakasztól különböző jellegzetes formakincsét, amely egészen napjainkig feltűnő és meghatározó. A periglaciális körülmények között tehát a domborzat jelentősen átalakult, módosult, s új, sajátos formák keletkeztek. Ez határozottan megnyilvánul az eddigieknél durvább korrelativ üledékekben is, amelyek legnagyobb mennyiségben a délre futó nagyobb völgyek kapujában halmozódtak fel. Legszebb a markazi Tatár-mező szabályos legyező alakú hordalékkúpja, amelyet a visontai külszíni fejtés az utóbbi két évtizedben nagyszerűen feltárt. A magasabb, idősebb felszínek a rétegvulkáni szerkezettel előrejelzett felszínek, nem pedig olyan tönkök, mint korábban gondolták (LÁNG S., 1955). Vagyis újharmadidőszaki vulkáni hegységeink nem pusztultak le olyan tönkökké és nem alakulhattak ki olyan elegyengetett felszínek vagy kivált felszínrendszerek, mint az idősebb óidéi (paleozoikunii) röghegységekben (pl. Velencei hegység), vagy kivált a középidei (mezozoikumi) Dunántúli Középhegység vonulatában (Bakony, Vértes stb.). 1 11