Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - Supplementum 1. - Sár-hegy tanulmányok (1985)

Székely, A.: A Sár-hegy kialakulása és felszíni formái

2. ábra . összefoglaló, szintetizált keresztszelvény a Központi-Mátrán át (szerk. : Dr. Székely András) Jelmagyarázat: 1. középső-miocén apóka (slir), 2. felsooligocén (alsókatti) apóka (slir), 3. felsooligocén (kemény homokkő), 4. felsooligocén (felső katti) laza apóka (slir), 5. alsómiocén üledék (tarka agyag, laza homokkő, alsó riolittufa, barna széntelepes réteg), 6. kárpáti slir, 7. kipreparált szubvulkáni képződmények (telérek, lakkolitok), ül. idősebb miocén lávatakaró maradványok, 8. alsó andezitösszlet a kárpáti emelet végéről, 9. középső-riolittufa, 10. a bádeni vulkáni kőzetek (andezit, andezitagglomerátum és -tufa), 11. szarmata üledékek (agyag, márga, áttelepitett tufa stb.), 12, felsőpannon homok és agyag, 13. pleisztocén üledékek (hordalék- és törmelékkúp, lejtőüledékek), 14. törésvonal. Hf: hegylábfelszin, L: lakkolit. A: alsómiocén lávatakaró maradvány, F: felsőkatti homokkőlépcső, K: kipusztult medencék a Mátraalján 1964, 1968, 1977). Durvább lepusztulástermékek a 3. felsöszarmata—alsópannon, majd meginkább az utolsó negyedidoszaki szakaszt jellemezték, vagyis amikor a hegység emelkedése következtében a letárolást ill. a felszabdalás jelentősen megerősödött. A lepusztulás szakaszait a hegységben különböző módszerekkel kimutatott lepusztulás felszinekkel párhuzamosítottam. A Mátrát két felszín uralja: a 700-830 m-es magasfelszín (a Keleti-Mátrában csak 550-650 m), melyből a tetőfelszín kis maradványai emelkednek ki (850-1000 m), és a még jellegzetesebb 200-350 m magas hegylábfelszín. A kettő között még - főleg a nyugati és a keleti peremen - a középső peremszint maradványai ismerhetők fel 400-500 m magasságban. E négy szint közül azonban csak a legalacsonyabb és legfiatalabb, leg- • szebben fejlett hegylábfelszín-rendszer valódi elegyengetett felszín, amely a különböző korú és anyagú rétegeket metszi: sziklahegylábfelszínek (pedimentek) és lazább üledéken kialakult hegylábfelszínek (glacis-k). Ezek a néhány fokkal (2-6°) kifelé lejtő félsíkok körülveszik a hegységet, de a helyi adottságoktól függően nagyon eltérő szélességben, magasságban és formában. Helyenként több km-re kiszélesednek, mélyen benyomulnak a nagy kaidéra maradványba is. A legszebben fejlettek - s így a legszélesebbek is - délen a Mátraalján az Alföld felé (3. ábra), leggyengébben, legkeskenyebben pedig északon, a Mátralábán formálódtak ki (SZÉKELY A., 1960, 1964, 1968, 1970, 1977). Kialakulásuk a pannon tenger visszahúzódásakor kezdődött kb. 5, 5 millió évvel ezelőtt, s ezt követően a felsőpliocén meleg, félig száraz éghajlatú szakaszában (5,4-3,3 millió éve) volt a legerősebb (SZÉKELY A., 1960, 1964, 1968, 1977). Ezt éppen a visontai külszíni fejtés nyújtotta nagyszerű feltárás sokoldalú elemzésével lehet olyan részletesen és pontosan igazolni, ami a maga nemében egyedülálló (KRETZOI M. - MÁRTON P. - PÉCSI M. stb. 1982). Ez az uralkodó hegylábfelszín tehát a pliocén végére kialakult. A negyedidőszak folyamán azonban a Mátra további emelkedésének ill. az alföldi előtér továbbsüllyedésének hatására az ismétlődő jelentős éghajlatváltozások következtében jelentősen továbbfejlődött, átalakult. A periglaciálisokban - főleg a völgykapuk előtt és a völgyek mentén - keskenyebb, alacsonyabb hegylábfelszínek alakultak ki periglaciális folyamatokkal, kifagyásos elegyengetéssel (krioplanációval). Ezek a kifagyásos hegy10