Folia Historico-Naturalia Musei Matraensis - A Mátra Múzeum Természetrajzi Közleményei 19. (1994)

Réthy Zsigmond: Gerendás és határának természeti viszonyai

Bodnár Béla 1928-ban írta: ,A mai Kakasszéki tó környéki idős gazdáktól hallottam, hogy nagyapjaiktól, szépnagyapjaiktól fennmaradt hagyomány szerint abban az időben nagy víz idején éltes hajók jártak Vásárhely és Gyula között a Kakasszék éren." (8) Huszár Mátyás neves vízmérnök „1821. október 11-n írt jelentésében igen érdekes ősvízrajzi képet festett. Elmondja, hogy 80 év előtt a Szentes és Hódmezővásárhely közti árterületen magas vízálláskor mindkét városból hajón kellett járni Gyulára a békési puszták között." (9) Huszár megállapítása az 1740 körüli esztendőkre vonatkoznak. Ezt a dátumot közelíti a Bodnár által gyűjtött és leírt hagyomány is. Ha pedig a „békési puszták között" csónakkal lehetett járni Gyula irányában a vizesebb periódusokban, azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ekkor - az utóbbi századokban is - a gerendási határ medreiben is bőségesen volt víz. A medervonulatok rajza, a hosszan elnyúló dűnék, hátasabb helyek és halmok ma is érzékletesen jelzik az egykori táj élővilágát. A vízfolyások mentén a vízhez kötődő, a hátasabb vízmentes tájon pedig a löszpuszták növény- és állatvilága élt. A közeli környék néhány szerencsésen fennmaradt, s ma már természetvédelmi területe (Csorvás, Pusztaföldvár, Kardoskút) is ezt igazolja. A későbbiekben erre még visszatérünk. A halmok A gerendási határt változatossá tevő, igen szép tájképi elemek a halmok, melyeket - sajnos! - nagyrészt már elszántottak. Ezek a halom a következők: Csorvás halom, Kegyes halom, Keglovics domb, Csősz halom, 9l-es halom, 94-es halom és 96-os halom. Az utóbbiak nevét ezidáig nem sikerült megtudnom. A kurgán kultúra népe a magyar Alföldön a neolitikum után jelent meg. ,3izonyított dolog, hogy a kurgánok nemcsak régészetileg nagyjelentőségű kultúrtörténeti emlékek, de az Alföld botanikai és zoológiai mini rezervátumai is. Olyan fajoknak adnak utolsó menedéket kicsiny biotópjukban, amelyeket már hiába keresünk a körülötte terjengő és fojtogató monokultúrában. Kollektív génbanknak is tekinthetjük a kurgánok biocönózisát s azok együttes megőrzése kötelességünk. Másik fontos szempont, hogy a kurgánok csak úgy őrzik meg teljes épségüket, ha azokon védő gyeptakaró és vele együtt funkcionáló állatközösségek élnek. Ez a biológiai védelem óvja a korróziótól a halmokat. Megsemmisítésükkel a kurgánok eltűnése megindul, s már csak rövidebb-hosszabb idő kérdése megsemmisülésük." (10) A közeli pusztaföldvári Nagytatársánc természetvédelmi területe a legjobb példa, hogy „szelíd gazdálkodással" kis területen is milyen nagy értékek maradhatnak fenn évezredeken keresztül! A lepusztult gerendási halmokon ha nem is állíthatjuk vissza az eredeti - a tatársáncihoz hasonló - jégkorszak utáni, máig megmaradt löszgyepet; de visszagyepesítéssel olyan biológiai rekonstrukció lenne megvalósítható, amely nemcsak etikai és tájképi értékkel bírna, hanem szigetvoltával fontos szerepet töltene be újra a „modern mezőgazdasági kultúrkörnyezetben" növény- és állatfajok életének biztosításával. Nem feledhetjük, hogy a még mindig egyre növekvő monokultúrás mezőgazdálkodás milyen nehézséget jelent számos növény- és állatfaj fennmaradásában. Sokszor nem is gondoljuk, hogy a szinte végtelennek tűnő kultúrtájban ezek a halmok, kis tavak, facsoportok vagy cserjések az életbenmaradás utolsó lehetőségét adják sok kis élőlénynek. Nélkülük pedig még szegényebb is lenne a táj. A gerendási puszta A XVni. szd.-tól előforduló feljegyzések Gerendásról nemes egyszerűséggel - a legtöbb esetben - csak annyit jegyeznek meg, hogy Csabához tartozó puszta. így a pusztához tartozó adatokat elég nehéz leválasztani a csabai adatokról, mindenesetre a rendelkezésre álló egykori 212