Szilasi Ágota, H. (szerk.): Annales Musei Agriensis. Agria LII. (Eger, 2019)
Gutay Mónika - Gasparik Mihály: A Pes-Kő-barlang leletmentő feltárása
olyan medve lábközépcsont (mt4), ami az arányai és morfológiája alapján egyértelműen az Ursus arctos fajba sorolható, a hossza azonban még az Ursus spdaeus (barlangi medve) mt4-ek méretét is meghaladják! Valószínűleg egy hatalmas (kodiak medve méretű) barnamedve példányhoz tartozott. A disznó maradványokat csak feltételesen lehet a vaddisznóhoz sorolni, mert nincsenek az anyagban egész állkapcsok vagy koponyák, amelyek megnyúltsága alapján lehetne pontos határozást adni. A házi sertést azért zárható ki a lehetőségek közül, mert nincs más háziállat maradvány az anyagban, bár a Bovida leleteket sem lehetett pontosan meghatározni. A „Bős seu Bison- ként jelölt leleteknél sajnos nincsenek szarvcsapok vagy akár kellő nagyságú szarvcsap töredékek, ami alapján pontosan meg lehetett volna tenni a faji besorolást. A maradványok felsorolásánál megemlítendő, hogy inkább Bos, mint Bison, azaz inkább tulok vagy marha, mint bölény, de - mivel nem volt lehetőség európai bölény (Bison bonasus) csontokkal összehasonlítani a leleteket - nem kizárható az utóbbinak a lehetősége. A munkánk során amerikai bölény (Bison bison) csontok álltak rendelkezésre, illetve olyan forrásmunkák lettek használva, ami a Bős és Bison genusokat veti össze.12 Ezek alapján látszott valószínűbbnek a Bős genusba sorolás, a maradványok méretei azonban kissé ellentmondásosak. A méretek alapján a szarvasmarha (Bos taurus) és az őstulok (Bosprimigenius) közé esnek, tehát nincs kizárva, hogy egy kisméretű őstulok egyed volt. Bizonyos morfológiai hasonlóságok azonban vannak a Bison bison-nal, emiatt vethető fel annak a lehetősége, hogy esetleg a Bison bonasus besorolást sem zárhatjuk ki egyelőre. A nagytestű szarvas maradványok azonban egyértelműen a gímszarvas formakörbe tartoznak, a feltűnően nagy méret; azonban mindenképpen szükségessé teszi az alfaji szintű elkülönítést, azaz a maral szarvas alfajba való besorolást. Vörös István13 Magyarország több késő-pleisztocén lelőhelyéről is közöl eredetileg gímszarvasnak vagy Cervus elaphus forma major-nak (pl. Vértes 1965, Mottl 1944) leírt nagytestű szarvas maradványokat, amelyeket ő is a maral szarvas alfajba sorol. (Ezúton is megköszönöm Vörös Istvánnak a szóban nyújtott segítséget, illetve egy - még nem publikált - kézirata néhány részletének a rendelkezésemre bocsátását a maral szarvas kérdéskörben.) Sztratigráfiai kiértékelés Az anyagok nagy részét kevertként kell kezelni; erre leginkább a maradványok szemmel láthatóan jelentősen eltérő megtartási állapota, valamint az eltérő ökológiai igényű fajok maradványainak együttes megjelenése enged következtetni. Míg a „felszíni gyűjtés” felirattal ellátott anyagok színe világos sárgásbarna és enyhén fényes a felületük, addig a „bolygatott” és „valószínűleg bolygatatlan” felirattal ellátott anyagok színe világos (olykor sötétebb) barna-vörösbarna, a felületük pedig nem fénylik. De ezt a két megtartási típust gyakorlatilag mindegyik mintacsoportban megtaláltam, tehát valószínűleg valamilyen szintű keveredés mindhárom mintacsoportra jellemző lehet. Tény, hogy a „valószínűleg bolygatatlan” mintacsoportban mutatható ki ez a legkevésbé. A leletanyag minimum 2 sztratigráfiai szintet képvisel, az egyik körülbelül 30 000 évre tehető, ez a leletanyag az Istállóskői-barlang faunájával mutat nagy hasonlóságot. A legfon-12 Sala 1987. 13 Vörös 2000.113-186. 22
