H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)

Császi Irén: Bakó Ferenc a népszokások kutatója

11. kép Vőfélybot, fokos-buzogány, Felsőtárkány, 1954 13. kép Nyoszolyóasszonyok „ál-buzogánnyal”, azaz,

(fotó: Bakó Ferenc - D1V F 2497.) díszített csalánbokorral, Felsőtárkány, 1954

(fotó: Bakó Ferenc - D1V F 2820.)

12. kép Vőfély, bot-buzogány típusú vőfélybottal a kezében, Gyöngyöspata, 1958 (fotó: Bakó Ferenc - DIV F 6894.).

amit énekszó, zene és tánc kísért. A palóckutatás során használt Felderítő kérdőív révén 219 településről kaptak a szokás ismeretét tanúsító válaszokat.24 A szokás elterjedése Hevesben és Borsod északnyugati részén a leggyakoribb, Gömörben szórványos és Nógrád megyében csak a keleti széleken mutatható ki. A szokás magva a menyasszony átugratása a tűzön, a por- kolás, ami állhatott csak abból, hogy átemelték a tűzön, de más nem ugrott, más változatokban viszont minden résztvevő ugrott. A szokás a lakodalom rendszerében két helyen szokott szerepelni, vagy az elhálás után, vagy előtte. A „menyasszonyporkolás” céljában többféle társadalomtörténeti korszak emlékeinek egymásra rétegződése figyelhető meg. Az adatgyűjtések idején a menyasszony frissességét, fürgeségét kívánták előmozdítani a rítussal. Az egykor megtisztító bajelhárító rendeltetésű szokás kereszténység előtt keletkezett vonásokra vezethető vissza. Bakó Ferenc távolabbi következtetések szerint Vámbéry Ármin adataira utalt, misze92

24

Bakó 1989.229-236.