H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Zábrátzky Éva: Bakó Ferenc a kézművesség és népi háziipar kutatója
gatója volt. A múzeumszervező tevékenység mellett időt szakított a néprajzi gyűjtésekre, publikálásra is. Ebben az időben írta meg az Erdőhorváti perecsütő asszonyokról szóló cikkét az Ethnographia hasábjain.n A karika alakú jellegzetes perecfélét háziiparszerűen állították elő Erdőhorvátiban, vásárokon, piacokon értékesítették. Módosabb polgárok, gazdák a saját házuknál süttették meg a hozzá értő asszonyokkal a háztartásuk számára szükséges mennyiséget. A gyűjtés szerint a Sárospataki Református Kollégium számára heti 1 mázsa perecet sütöttek a diákok étkeztetésére. A perecek előállításáról, a családi munkamegosztásról, a piacozás megszervezéséről, a sütőkemence típusairól olvashatunk ebben a tanulmányban, amely a Bakótól megszokott, minden részletre kiterjedő alapossággal íródott. Népi építészet, háziipar Bakó Ferenc elsősorban a népi építészet kutatója volt, legtöbb publikációja ebben a témában jelent meg. Heves megye valamennyi települését bejárta a Heves megye műemlékei I—III. népi építészeti, település-néprajzi adatainak feltárása során.13 14 15 Kandidátusi disszertációjának témája: az anyag, szerkezet és forma történeti változása a népi építészetben. A népi lakóházak kutatása során szükségszerű a kapcsolódó háziiparosok, specialisták tevékenységének vizsgálata is, mint amilyenek a fafaragók, ácsok, kőfaragók, kővágók, kőművesek. Heves megye faépítkezésének egy kései reliktumának tekintette a gerendavázas, zsilipéit technikával készülő hidasólak készítését, melyek szerkezete a fennmaradt fából épült lakóházakéhoz teljesen hasonló. Az ól alsó részeit, a talpfákat és az oszlopszerű lábfákat tölgyfából, az oszlopokba csúsztatott oldalakat alkotó pallókat bükkfából faragták. Két készítőközpontot emelt ki a témát érintő publikációjában: Váraszót és Gyöngyössolymost. A 20. század közepéig mindkét településen jól értettek a fához, számos eszközt faragtak eladásra: kocsi-alkatrészeket, a kenderfeldolgozás eszközeit, vályút, lapátot, háztartási eszközöket. Gyöngyössolymo- son a hidast szántalpakkal építették, amiről Bakó arra következtetett, hogy a faháznak is lehetett ezen a vidéken egy vontatható, szántalpakkal ellátott típusa. Valószínűsítette, hogy a mai faragó központok egykor a faépületek készítésének központjai lehettek, ahol háziiparszerűen foglalkoztak az egyes épületelemek elkészítésével.14 A Bükk és a Mátra vidékén a természeti környezet adta lehetőségeknek megfelelően a kő a népi építkezés fontos alapanyaga. Bakó Ferenc feltárta a kőfaragó központok múltját, a kővel foglalkozó iparosok tevékenységét. Sírok kőépítkezésének leírásában ismerteti a kővágás eszközeit, technikáját, a siroki kőfaragók jellegzetes termékének, a faragott tornácoszlopok elterjedésének hátterét. Az Eger környékének jellegzetes barlanglakásait, pincéit a kővágók tevékenységének köszönhetjük. A sziklafal függőlegesre alakítása után kijelölték az ajtók, ablakok helyét, majd két hegyű csá13 Bakó 1952. 14 Bakó 1978b. 15 Bakó 1967.168-171. 80 6. „Hasítás". A fúrt lukban „nagy ék” a bányásznál „bunkó”, Gyöngyössolymos, 1957 (fotó: Bakó Ferenc - Dl V F 6464.)
