H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Paládi-Kovács Attila: Bakó Ferenc, a népi építészet kutatója
építkezés Abaúj, Zemplén magyar fálvait is jellemezte, de az északi Felföld földrajzilag determinált, regionálisan jellemző vonásának valóban tekinthetjük. A faépítkezésnek Európában és a Kárpát-medencében két alaptípusa van. Az egyik az egymásra fektetett gerendákból ácsolt boronafal, a másik a gerendavázas fal, amelynek vázszerkezetét faragott „ravásfával”, vagy - a német „Fachwerk” esetében - vályoggal, téglával töltötték ki. A boronafal a tűlevelű fanemek, a gerendavázas építkezés a lombos fák elterjedtségével függ össze. Utóbbi a kevésbé faigényes szerkezet, minthogy lehetőséget nyújt arra, hogy a vázat nem fával, hanem egyéb anyaggal töltsék ki (lehet az sárral tapasztott patics, sövényfal is). Bakónak is feltűnt, hogy Vidal de la Blache 1921 -ben az építőanyagok európai elterjedését felvázoló térképén csupán a Magas Kárpátok keskeny sávját, fenyőövezetét tüntette fel a faépítkezés területeként.'2 A mai Magyarország domb- és hegyvidékein a boronafal ritka, noha Szeder Fábián 1819-ben Ipolyság vidékéről csak azt említette, Gönyey Sándor pedig Pusztafalun, az abaúji Hegyközben mind a boronafalat, mind a zsilipéit házfalat megfigyelhette. A „palóc házról” közölt néprajzi dolgozatok, Pápai Károly, Istvánffy Gyula, Lajos Árpád és mások közleményei mind a gerendavázas, a zsilipéit faltechnikával épült faházat írták le. Bakó Ferenc Bátkyval egybehangzóan állapíthatta meg, hogy a Dunántúlon és a Palócföldön a zsilipelés, a „ravásfa” a házfal meghatározó eleme.'5 A faházak történetét, elterjedtségét főként szakirodalmi adalékokkal érzékelteti. Demkó Kálmán: A felső-magyarországi városok életéből a XV-XV1I. században (1890) című művéből vett adattal jelzi, hogy Lőcsén 1696-ban az összes lakóházaknak csupán 7%-a épült kőből, a többi részben, vagy teljes egészében faépület volt. Findura Imre nyomán írja, hogy Rimaszombaton Tompa Mihály korában, az 1850-60-as években a régi mesteremberek negyedében egész utcákat lehetett látni fából épült házakkal. Saját levéltári adataiból is azt szűrte le, hogy Egerben a lakóházak igen jelentős hányada, még a 19. században is faház volt.'4 A faépítkezés témájára későbbi munkáiban is visszatér. Parasztházak és udvarok a Mátra vidékén címen kiadott monográfiájában a faházakról szólva különösen a házkészítő központokról (Váraszó, Gyöngyössolymos), az ácsok falvairól szóló sorok ragadják meg a figyelmünket." Heves megye északi felében a 18. század folyamán még a faházak gerendavázas, zsilipéit falszerkezetű formája volt túlsúlyban. A faépítkezést a hatósági korlátozások szorították vissza az 1770-es évektől kezdődően. Bakó Ferenc több munkájában, így a Palócok III. és IV. kötetében is foglalkozott a faépítkezést tiltó rendeletek szerepével és azok időben elnyúló érvényesülésével. Mária Terézia 1772. évi uralkodó leiratát és a Helytartótanács országos utasítását követően a megyék is kiadták a maguk tiltó rendelkezéseit. Ezeknek a tiltásoknak döntő szerepe lehetett a boronafalak visszaszorulásában. Nógrádban a 18. században már csak a megye északi részén voltak „uglyára épített házak”, Heves megyében pedig csupán a Mátra északi lábainál (Párád, Recsk, Mátraderecske, Ivád) maradt fenn az emlékezetük. Zólyomi József szerint az uralkodói leirat Nógrádban gyorsan véget vetett a faépítkezésnek. Bakó viszont levéltári források alapján azt emelte ki, hogy a tiltásnak csak hosszú idő múltán lehetett érvényt szerezni. 1808-ban az országgyűlés újból megtiltotta a faépítkezést, Egerben a püspök-földesúrnak is meg kellett ismételnie a tilalmat. Az erdővédő tilalmak egyaránt vonatkoztak a boronaépítkezésre és a talpas-vázas, zsilipeléssel készült házfalakra. Kimondták, hogy a földesurak épületfát csak a háztetők és az ajtók, ablakok elkészítésére engedélyezzenek.52 53 54 55 56 Bakó Ferenc Heves megye egész területéről kimutatta a vázszerkezetes, tapasztott sövényfalú 52 Bakó 1967. 161., 176. Richard Weiss és Vidal de la Blache munkáinak ismerete, idézése Bakó Ferenc kutatói igényességét is jelzi. 53 Bakó 1967.176. 54 Bakó 1967.163. 55 Bakó 1978.49. 56 Ju HÁsz 1994.25.; Balassa 1994.104., 121. 58
