H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Paládi-Kovács Attila: Bakó Ferenc, a népi építészet kutatója
házak létezését. Már 1967-ben arra a következtetésre jutott, hogy a Felföldön a faépítkezés soha nem volt kizárólagos, mindig álltak ott sövényfalú és földfalú házak is. A váz nélküli, csupán oszlopok köré font sövényház Heves megye síksági tájain az egykor domináns építésmóddal készült. Örökösen jelen volt a megye északi, erdős vidékein is, mint a szegényebb rétegek életlehetősége. Bél Mátyás Notitiap az 1730-as években hasonló megkülönböztetést tett: „Vannak, akik sövénnyel kerített kunyhókban laknak.” A sövény és a vereti fal, Bakó adatai szerint a fában szegényebb vidékek és a zsellérek építőtechnikája volt. A Palócföld a házkultúra tekintetében sem volt tisztán faépítkezésű terület, hanem átmeneti zóna, ahol a különböző falanyagok és falszerkezetek éltek egymás mellett, akár az egyes településeken is.' Sajnos nincs terünk arra, hogy pontról pontra kövessük Bakó eredményeit a hagyományos házfalak kutatása terén, csupán néhány példát emelhetünk ki közülük. Ilyen a vályogfal elterjedését, kronológiáját dokumentáló fejtegetése is. Megállapítja, hogy a 18. század első felében álltak már Heves megyében vályogból épített templomok és plébániák, de paraszti használata ekkor még nem mutatható ki. Az 1770-es évektől fogva kiadott helytartótanácsi rendeletek, megyei határozatok szorgalmazták a vályog elterjesztését, az egri püspöki uradalom telepítési utasítása pedig előírta a „mór tégla” alkalmazását is.'8 Terepkutatásai idején a nád- és sövényfalazatok emlékeit már nyomokban is alig találta, de levéltári forrásaiból kiderült a jelentőségük. Hiszen Tiszanánán 1728-ban még az összes lakások több mint fele nádház volt, s 1774-ben sem találtak a katonák beszállásolására alkalmas házat, csak „nádfalas, bogárhátú viskókat.”'9 Bakó Ferenc önálló tanulmányt szentelt a föld- és téglafalazat kérdéskörének is. A kérdés jelentőségét az 1910-es országos felmérés adataival világította meg. Akkoriban Magyarország lakóházainak 50,5%-a épült föld falazattal, de Szolnok megyében 97%, Hevesben 76%, Nógrádban 65% részarányt ért el. Heves déli járásaiban még 1970-ben is 50% fölött volt a „földfalú” házak részaránya. Ezen belül a vályogfalból volt a legtöbb, a sárból rakott fal (fecskerakás, rakott sárfal, göngyöleg, csömpölyeg), illetve a vert- vagy verett fal (a deszkák közé döngölt fal), mint a megmunkált föld- falak korábbi fajtái, már kiszorulóban lehettek. Bakó megjegyzi, hogy a 19. században a Jászság és Heves megye településein (pl. Egerbocs, Bélapátfalva) főként a döngölt földfal váltotta fel a faépítkezést, a vályogfal csak később került túlsúlyba. A vályog történeti elődjének tekinti a gyeptéglát, az Alföld egyes részein a 20. századig fennmaradt hantházat, melyre a 16. század óta vannak adataink. A fennálló falakkal épül földházak előzményeként áttekintette a veremlakás, a gödörlakás, a tetőkunyhó, a putrilakás és a partlakás (partoldalba vágott odú) földfalait, és horogfás, szelemenes fedélszékét, tetőszerkezeteit is.57 58 59 60 Ezeknek az időszakos kunyhóknak, tuguriumokmk a pusztai állattartásban már 1514-ben és az elkövetkező hódoltság századaiban is fontos szerepét jelzik az archív források. A kezdetleges hajlékok Bakó érdeklődését a mészégető erdei ipar tanulmányozása idején keltették fel először; a bükki mészégetők kunyhóit aztán önálló tanulmányban örökítette meg.61 A Mátra-vidéki parasztházakról szóló könyvében is figyelmet szentelt az ipari eredetű építőanyagok, a tégla, a tetőcserép, a mész, a cement és a kohósalak megjelenésének, szerepének a népi építkezésben. Ezeket - és említhetnénk az üveget is - Bakó Ferenc előtt a néprajzi kutatás kevés figyelemre méltatta. Szólt a vándor téglaégetőkről, így a balatoni és a csernelyi cigány téglások működéséről, a tiszafüredi, a mátraderecskei téglaégetésről és Heves megyei későbbi téglagyárairól is.62 Megálla57 Bakó 1967.188., 192.; Bakó 1989.111.711., Bakó 1989. IV 842.; Balassa 1994.110.; Juhász 1994.25. 58 Bakó 1978.38. 59 Bakó 1978.46. 60 Bakó 1972.250-259., 260-267,273. 61 Bakó 1968.67. skk. 62 Bakó 1972. 268-269. A Palócföld gömöri, borsodi, nógrádi téglagyárairól Balassa 1994. 136. szólt. Említést érdemel Nagy Jenő úttörő dolgozata: Népi téglaégetés a zilahi Mice-völgyben. Erdélyi Múzeum 1945 és Solymos Ede: Bajaszentistváni téglásélet. Baja, 1965. 59
