H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Kis magyar néprajz - Bakó Ferenc a Magyar Rádióban Összeállította: Zábrátzky Éva
Az eredetileg városi szervezet a később kialakult külvárosokra, a hóstyákra is kiterjedt, majd ezek megnövekedésével népi jellegű intézménnyé formálódott. 1769-ben a Belváros élén 7, a hóstyákon 8 tizedes állt, de 100 év múlva már 12-re csökkent a fertálymesterek száma, akikből 8 a külvárosokban tevékenykedett. A szervezet működésén az első két évszázadban a mezővárosi önkormányzat szelleme érződik. Erre vallanak a fertálymester kijelölésének körülményei, ennek helye ugyanis nem hivatal, hanem valamelyik borospince, neve pedig egriesen „suttogó” volt, melyen a városi magisztrátus megbízottja csak megfigyelőként vett részt. A választási eljárás a továbbiakban is tartalmaz népi elemeket, mert bizonyos szokások csak a hóstyákon éltek, illetve eredetük oda vezethető vissza. Általános szokás volt a leköszönő fertálymester búcsúzó vacsorája és az újnak ünnepélyes reggelije, de a hóstyákon még egy vacsorát adtak, ahová az új tisztségviselő meghívta a negyed kiérdemesült fertálymestereit is feleségestől, akiket „barátom uramnak”, illetve „barátné asszonyomnak” szólítottak. Ezen a vacsorán társpoharat ittak, vagyis sorban mindenki elénekelt egy nótát, majd koccintás következett. Népi jellegű az a szokáselem is, hogy a nagytemplomba és a városházára beiktatásra vonuló testület új tagjait két-két régi fertálymester kísérte, akiket keresztapának neveztek. Kötelességeiket úgy lehet röviden összefoglalni, hogy kapcsolatot tartottak fenn a város vezetősége és a hóstyák népe között. Az írástudatlanság indokolhatta azt, hogy a fontosabb rendeleteket házról-házra járva ismertették, magyarázták, de a rendre is felügyeltek azzal, hogy a legények csoportosulását és rendzavarását bizonyos helyeken, melyek a falusi „játszók” megfelelői, igyekeztek megakadályozni. Később, századunk első felében működésük formálissá vált, így igazolásokat adhattak ki és feljegyezték hóstyájuk nevezetesebbnek vélt eseményeit. Hatalmi jelvényük kezdettől fogva a bot és a köpönyeg. Előbbi a bírói pálcához hasonló bunkósbot volt, utóbbi egy fekete posztó körgallér, piros béléssel és ezüst csattal. Az egri fertálymesterség magában hordozza számos magyar város történelmi sorsát, és jelképezi azt a fejlődési folyamatot, melyet a magyarokkal együtt különböző nemzetiségek indítottak el, majd a múlt század második felében ezek az etnikai elemek egységessé formálódva, magyar köntöst öltöttek. (1984) Mi volt a pincepásztor? A föld alá épített vagy kőzetbe vájt pince és verem mindig különböző értékek tárolására, megőrzésére szolgált. A 18. században és azelőtt a két szót váltakozva használták ugyanarra az építményre valószínűleg azért, mert a borospincében verem, más szóval rejtek is volt, amiben gabonát, gyümölcsöt, húsféléket, esetleg pénzt tartottak. A legnagyobb érték természetesen a bor volt, amit nemcsak biztonsági okokból tartottak a föld alatt, hanem borászati meggondolásból is. A pince, különösen az északkeleti hegyvidék, nevezetesen Eger városa tufába vágott pincéi, egyenletes hőfokon tartva, érlelik a bort. Bár napjainkban inkább a pince borgazdálkodási előnyeit szokták méltányolni, a gyenge köz- biztonság időszakaiban - különösen a török hódoltság idején - fő funkciója az elrejtés, a védelem volt. A városban lakó szőlőtermelő úgy érezte borait biztonságban, ha pincéje a városfalon belül és háza közelében volt. A 16. és 17. században ugyanis a pincegazdák félelmetes ellenségei az úgynevezett pincevágók voltak, akik a seregekkel együtt vonultak és amíg a katonák fegyverrel küzdöttek, addig ők, feltörve a pincéket, elvitték az ott talált értékeket, mindenekelőtt a bort. A városok környékére - vagyis a falakon kívülre - csak a 18. század második negyedétől telepítettek borospincéket, de őrzésükről akkor is gondoskodni kellett. Egerben a nagyobb szőlőbirtokosok ezt úgy szervezték meg, hogy körbevágott pincéjük elejére egy barlanglakást alakítottak ki, amiben a vincellér lakott és szemmel tarthatta a rábízott értékeket. A borászok nagyobb része azonban védtelen volt a lopással, rablással szemben, ezért rendszabályok születtek a pincék biz197
