H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 51. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2018)
Kis magyar néprajz - Bakó Ferenc a Magyar Rádióban Összeállította: Zábrátzky Éva
pünkösdkor, kidöntés után erre áldomást adott. A kastélytól távolabb tanyán lakó summások szállásuk elé ásták be a fát, és a lányok a gazdától kapott szalagokkal, kendőkkel, pálinkás, boros üvegekkel díszítették fel. Két-három nap múlva, amikor kidöntötték, megkapták a rákötözött ajándékot. A közös májfa másik formáját az egész falu számára állították, ezért találóan nevezték ezt Párádon, „mindenki fájának”. A legények kivágtak a határban egy szép nagy fát és a falu közepére, Tarnamérán a piactérre vitték, ahol a lányok feldíszítették szalagokkal, borral teli üvegekkel, amit kidöntés után a legények kaptak meg, majd hajnalig táncoltak a téren. A fa általában mégsem az egész lakosság számára készült, hanem a lányoknak, főként azoknak, akik májfa nélkül maradtak. A társadalomnak ez az igazságos, elfogulatlan gondoskodása minden serdülő lányról, akiből családanya lehet, más formában is megnyilvánult számukra: több faluban a legények a közkutakra, gémeskutakra papírszalaggal, virággal feldíszített gallyat kötöztek. A szokás alakulását 1945 eseményei lényegesen befolyásolták. A vagyonát, tekintélyét vesztett földbirtokos helyett a falu vezetőinek vittek májfát, vagy a tanítóknak és erre töltőtollat, likőrös üveget kötöttek. A szokás azonban az egyes személyekről inkább az intézményekre, közületekre öröklődött, Hatvanban pl. úgy, hogy mozdonyokra került a májfának nevezett virágdíszítés. Néhol beépült a május elsejei politikai ünnepségekbe is, a felvonulók kisebb „májfát” vittek a kezükben, máshol az ünnepi beszéd színhelyén ástak be egy nagy, feldíszített fát, mint modern utódját, az egykori közösségi májfának. (1984) A barkókról A népi műveltség táji változatait hordozó néprajzi csoportok és vidékek számát; az utóbbi idők kutatásai némileg gyarapították, ismertető jegyeik meghatározását pedig finomították, pontosabbá tették. Ez történt a Borsod-Abaúj-Zemplén megye északnyugati szögletében fekvő Barkósággal is. Ez a földrajzi név a Sajó völgyétől és Ózd városától déli irányban elterülő tájat jelöli, melynek részei a Hangony, a Hódos patak völgye és az Erdőhát nevű dombvidék. A három kistájat a benne lakó, palócos nyelvjárást beszélő népességről nevezik együttesen Barkóságnak, s így a földrajzi tájneveket egy néprajzi fogalom, egy csoportnév foglalja egységbe. A barkó név magyarázatát többen megkísérelték és úgy tűnik, hogy személynévből alakult ki. Egyesek az Albert, vagy a régies Bartalan, ma: Bertalan becézett formájának vélték, de meggyőzőbb a legújabb elmélet, amit Paládi-Kovács Attila nemrég megjelent könyvében fogalmazott meg, miszerint az olasz Barco családnévre vezethető vissza. A 18. században ugyanis a Barco gróf tulajdonában lévő lovasezred újoncait erről a területről toborozták, és ez alakíthatta ki a barkó öntudatot, amire ma is büszkék az itt lakók. Felvetődhet a kérdés, hogy ezentúl mi indokolja a barkóság különállását a szomszédos csoportoktól, így például a palócoktól. Nyelvjárásuk ugyanis, amint említettem, közeli rokon, és szokásaikban, egész műveltségükben számos hasonlóság, sőt egyezés tűnik szembe. Hasonló a természeti környezetre épülő hagyományos gazdálkodás is, bár a barkóság jóval intenzívebben vett részt a múlt század közepétől az ipari fejlődésben. További egyezést jelentenek a vallási viszonyok, mert mind Észak-Heves palóc népessége, mind a barkók római katolikusok, továbbá az, hogy társadalmi szerkezetükben a falusi kisnemesség hajdan egyformán jelentős tényező volt. A néptörténetnek ezek a gazdasági és társadalmi faktorai hasonló eredménnyel hatottak mind a két népesség életmódjára, hagyományos műveltségére. A különbségeket keresve, nem a kultúra vagy ágazatai egészében, nagy vonalaiban lehet ezeket felismerni, hanem olyan kisebb részletekben, amelyeket csak mélyreható kutatás, aprólékos adatfeltárás hozhat felszínre. A számos lehetőség közül csupán egy példára kívánok most hivatkozni. A lakodalmi szokáskör barkók és palócok között jellegében azonos szerkezetű, összetevői úgyszintén, ami együttesen megkülönbözteti őket az alföldi, vagy a kelet-magyarországi népi csoportoktól. 194
