H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Viga Gyula: Adatok és szempontok Tokaj-hegyalja kézműiparának földrajzi és társadalmi szerkezetéhez
potenciáljára, főképp nyersanyagaira épült (kőműves és kőfaragó, fazekas, téglavető, stb.), más részük pedig inkább a mezővárosi igényeket, urbánus elvárásokat szolgálja ki, jórészt nem helyben előállított nyersanyagok felhasználásával (szabók, kalaposok, csizmadiák, különféle fémiparok, stb.). Nem automatizmus azonban a helyben fellelhető nyersanyagok hasznosítása sem: a hegyaljai bodnárok/kádárok mai utódaitól tudjuk, hogy a térségben rendelkezésre álló (mocsári) tölgyek fájának szövete laza, s a valóban jó minőségű hordókhoz hegyvidéki erdőkből szerezték be a sűrű szövetű tölgyfát. Megkülönböztetett figyelmet érdemel természetesen a foglalkozások változásának történeti időrendje is - a javító, szerelő szolgáltatóipar ugyancsak urbánus tevékenység elsősorban -, s az is, hogy egyes iparágak miként sorvadnak el, s miként számolódikfel tömeges, telepszerű alkalmazásuk (példáulfazekasság főként Sárospatak fazekasai). A lokális központok korábban feltételezhető jelentősége fokozatosan a mezővárosokban koncentrálódott. Ezzel együtt, lényegében nincs olyan tevékenység, aminek művelői valamennyi mezővárosban jelen lennének, s a kézművesség struktúrája egészében körvonalazza a hegyaljai oppidumok iparűzőinek szakosodását. Az egyes tevékenységek működésének kapitalizmus kori átalakulását, a hagyományos tevékenységi ágak üzemszerű koncentrálódását, s persze újfajta „iparok” megjelenését jelzi a lajstromban például az építőmester és építési vállalkozó, a tégla és cserép gyáros, a halász és halászati jogbérlő, a vízi-, száraz- ill. szélmalom tulajdonos valamint a gőz- és műmalom tulajdonos, az ecet gyáros, a szeszgyáros, a túró-gyáros, a gyufagyáros, cognac-gyár(os), a cukorgyárkor), a gépgyáros, könyvnyomdák és a cséplőgép tulajdonos,14 A három adatsor azonban elsősorban a maga korszakáról hordoz információkat, még akkor is, ha szembetűnő egy-egy kézműves iparág több időmetszetben való tömbösödése, s feltehető vagy látszólagos kontinuitása. Az egész történeti folyamat bemutatása rendkívül nehéz feladat, egészében szinte lehetetlen. Bár alkalmanként régészeti leletek, szerencsés esetben történeti források tájékoztatnak egy-egy kézműves mesterség eszközeiről és termékeiről, az adatok jellemzően nem elégségesek teljes folyamatrajz elkészítésére. A nagyobb mennyiségben ránk maradt tárgytípusok, azok formája és főként díszítménye többségében nem alkalmas azok középkori - kora újkori előzményeinek megismerésére. Különösen jól kidolgozott ez a problematika a fazekasság emlékanyagának vonatkozásában. Csupor István és Lajkó Orsolya szerint a közelmúlt „néprajzi” ismeretei nem mindig vetíthetők vissza a múltba, s a hasonló formák és díszítmények nem feltétlenül genetikus kapcsolatok nyomjelzői. Egy-egy tárgytípus vagy tárgycsoport hasonló megfogalmazása és stílusjellege a technika függvényében sokszor - nagyjából azonos időszakban - megjelenhet egymástól távoli területeken is.15 Megítélésem szerint, hagy kétségeket az egyes tevékenységek kontinuitásának kérdése is: nem zárható ki az időbeli szakadás, szünet az iparűzés egyes tevékenységeiben, ami után az adott foglalkozás - látszólag folyamatosan - újra kezdhető. Önmagában ugyanis nem az adott termékek előállításának folytonosságáról van szó, hanem az annak jellegét, minőségét, típusát érő változások/változtatások jellegéről és hatásáról. A nyersanyag minőségétől a technikai innovációkon át a tárgyhasználók divat(ok) által befolyásolt igényeiig alakulhat részleteiben ez a folyamat. Vagyis egy-egy kézműves iparág tevékeny14 Jekelfalussy 1885.;Jekelfalussy 1892. Az adatokért Szulovszky Jánosnak tartozom köszönettel. 15 Különösen jól kidolgozott ez a problematika a fazekasság emlékanyagának vonatkozásában. Csupor 2006. 198.; Lajkó 2015.17. 94
