H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Viga Gyula: Adatok és szempontok Tokaj-hegyalja kézműiparának földrajzi és társadalmi szerkezetéhez
sége nem egyvonalú változásként/fejlődésként értelmezhető, hanem multilineáris folyamatként, amiben az egyes meghatározók - önmagukban vagy több ható tényezőt érintve- változhatnak. A sárospataki fazekasság példájánál maradva: az 1572-ben már céhlevelet szerző kézművesek még másfél-két évszázadig egy sor más település — közte valamennyi hegyaljai mezőváros - korongosaival együtt látták el a piacot. (Bizonyos, hogy a térség sütő-főző edényeinek jelentős beszállítója volt Gömör vármegye is.) A pataki kerámia a 19. századi virágkoráig nem csupán számos formai és díszítménybeli változáson megy át, hanem az új formákat és színeket hordozó, betelepülő kézműves csoportok hatása is szervesül a kézművességben (és az egész lokális társadalomban). A virágkora az egész népművészet virágkorával esik egybe, aminek jelentős meghajtója a paraszti társadalom lassú gazdasági felemelkedése és ízlésváltozása. Vagyis a pataki kerámia - hasonlóan a Kárpát-medence más fazekas központjaihoz - a kora újkori edényművességből sokféle hatás következtében halad a magyar népi kerámia karakteres regionális központjának szerepe felé, s stíluskorszakai nem csupán a Bodrog parti Athén társadalmának változásait tükrözik, de a felvevő piac, a tárgyhasználók ízlésváltozásait is.16 Hasonló problémákat vet fel a kézműves iparágak többségének históriája is.17 Amennyire bizonyosak vagyunk abban, hogy a hegyaljai kézműiparok felvevő körzeteiben a környező tájak népessége is beletartozott, éppen úgy tudhatjuk azt is, hogy más vidékek kézművesei rendre megjelentek a hegyaljai városokon és piacokon, hozzájárulva a bortermelő mezővárosok ellátásához. Beleérthetjük ebbe azokat a vándoriparosokat, szolgáltatókat (service nomads) is, akik legfeljebb elvétve szerepelnek a táj mesterséglajstromaiban (drótosok, üvegesek, vándorköszörűsök, gyógyítók, gyógyfuvesek, piócások, vásári mutatványosok és egyéb látványosságok, stb.). A 19. század végi és a 20. századi lajstromok — a technikai fejlődés mellett - jelzik a társadalmi igények megváltozását is: például egyes kézműves tevékenységek koncentrálódását településenként, valamint vállalkozók kezén. Aránylag kevés specifikus vonást fedezhetünk fel a különféle kézműves szakágakban, azok jellege és aránya a 19. század végén és a 20. század első harmadában már a hasonló jellegű vidékekére hasonlít. Ez elsősorban a gyáripari termelés következménye, de figyelmeztet arra, hogy nem volt különösebb törekvés a helyi kézműves tradíció megőrzésére és átörökítésére. Erre talán az elmúlt emberöltő során lehet felismerni a szándékot, kérdés, hogy a történeti előzményekből mi az, ami rentábilis módon folytatható.18 16 Román 1955.; Lajkó 2015.; K.Csilléry 1977.14-31. 17 A régészeti, történeti és „néprajzi" emlékanyagot történeti folyamatában elemző vizsgálatokról: Holló- Szulovszky 2006.; Gömöri 2007.; Nagy-Szulovszky 2009, Gömöri-Kőrösi 2010, Szulovszky 2014. 18 VIGA-OROSZ2015. 95
