H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Viga Gyula: Adatok és szempontok Tokaj-hegyalja kézműiparának földrajzi és társadalmi szerkezetéhez
tó, kovács, kőműves és kővágó, lakatos, molnár tevékenység mellett frekventált volt a bodnár (és kádas) mesterség valamint a ruházati iparok (csizmadia, gombkötő, szabó, szűcs, takács) jelenléte.9 1828-ban Zemplén 19 településén 34 iparágban 3887 iparost írtak össze. A kézműipar abban az időszakban is Dél-Zemplénben, ill. Tokaj-hegyalján koncentrálódott, de a központja Sátoraljaújhely lett.10 Az iparágak egy része továbbra sem szerveződött céhes keretekbe, s nem változott a 16-17. századtól a ruházati iparok dominanciája.11 A céhrendszer megszűnése után, a polgárosodás és modernizáció korszakában, 1892- ben Tokaj-hegyalja településein az alábbi foglalkozásokat regisztrálták: asztalos, ács, bádogos, bognár, borbély és fodrász, cipész, cukrász, csizmadia, esztergályos, fazekas, fegyver- és puskaműves, fényképész, férfiszabó, fésűs, gépész, gép- és műlakatos, hentes, hímzőminta előnyomó, kádár, kalapos, kaptafa-faragó, kályhás, kárpitos, kefekötő, kereskedelmi- és műkertész, kékfestő, kéményseprő, kocsigyártó, kovács, könyvkötő, kőfaragó és kőmetsző, kőműves, kötélgyártó, kútmester, lakatos, mázoló, mészáros, mézeskalácsos és viaszgyertyaöntő, női szabó, nyerges és szíjgyártó, órás, pék, rézműves, szappanos és gyertyamártó, szikvízgyártó, szita és rostagyártó, ruhatisztító, szobafestő, szűrszabó és gubás, szűcs, takács, tímár, útépítő, üveges, vasút-építő, vésnök. 1930-ban a korábbiaknál szembetűnőbb a technikai modernizáció szerepe. Az alábbi kézműves foglalkozások szerepeltek Tokaj-hegyalja nyilvántartásában: asztalos, automobilfuvarozó (személy és teher), ács, betonozó, cipész, bádogos, bérkocsis, bognár, borbély, cipész, cipőfelsőrész-készítő, címfestő, cukrász, cséplőgép-tulajdonos, csizmadia, ecetgyártó, esernyőkészítő, esztergályos, ékszerész és órás, építési vállalkozó, építőmester, faesztergályos, fazekas, fényképész, fuvaros, fuvaros (személyautóval), fűzőkészítő, gépészkovács, géplakatos, hangszerkészítő, haris- nyakötő, hentes, hordóhitelesítő, kalapos (női és férfi), kaptafakészítő, kádár, kályhás, kárpitos, kelmefestő, kerékgyártó, kertész, kesztyűs, kéményseprő, kézimunka előnyomó (és üzlet), kocsifényező, kosárfonó, kovács, könyvkötő, kötélgyártó, köszörűs, kőfaragó és kővágó, kövező, kőműves, kúfúró, látszerész, malomépítész, malomtulajdonos, mészáros, mézeskalácsos, mozgóképszínházas, műszerész, nyomdász, olajütő, ostyasütő, órás, paplankészítő, paraffin- és gyertyagyártó, pék, rézműves, rostakészítő, sapkakészítő, szabó (női és férfi), szappanfőző, szeszfőzdés, szíjgyártó, szikvízgyártó, szitakötő, szobafestő, szűcs, tetőfedő, téglaégető (téglagyár), üveges, varrónő, villanyszerelő, virágkertész, vízvezeték szerelő.'1 A fenti adatsorok önmagukban is informatívak és árulkodnak a kézműipar változásáról, mégis szükséges hozzájuk némi értékelő magyarázat. A 16-17. századi adatsor nem teljes, ráadásul a kézművesipari ágak kialakulásának, elválásának időszakáról szolgálnak információval. Szembetűnő, hogy a forrásokban szereplő valamennyi kézműves tevékenységi formát tartalmazza, anélkül, hogy művelőjének státusáról, a tevékenység szervezetéről tájékoztatna. A felsorolt 16-17. századi foglalkozások egy része bizonyosan nem vált önálló kézműiparrá, megmaradt a háziipar szintjén {gyékényszövő, kaskötő /kasos/, szatyorkötő, stb.), s voltak olyanok is, amelyek talán soha nem voltak önálló mesterségek, vagy nagyon korán betagozódtak egy-egy iparágba {csertörő, kerékfúró, szűcsöknél a festő, stb.).13 Érdemes arra is figyelemmel lennünk, hogy a foglalkozások egy része közvetlenül a térség táji 9 Az adatok lelőhelye: Román 1966.614-622. 10 Veres 1999.588-590.; Veres 2006.13-21. 11 Szulovszky 2016.49-51. 12 Mosse 1930. Az adatokat Szulovszky Jánosnak köszönöm. 13 Román 1966.617-620. 93
