H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)
Berecz Anita: Az egri képviselőtestület társadalmi összetétele a dualizmus korában
zott; 30 éves kor alatt azonban nem volt jellemző a bekerülés, a felső korhatár pedig, egy-két kivételtől eltekintve 65 év körül mozgott. A virilis tagoknál azonban kiugróan magas az ötvenes éveikben járók száma, és a korszak folyamán folyamatosan tolódott el az idősebb korosztály, 60-as, 70-es éveikben járók irányába. A szélsőséges eseteket leszámítva 30 éves kor alatt szinte lehetetlen volt bekerülni legnagyobb adózóként a testületbe, így nagyobb eséllyel inkább a 40-es éveik derekán járó személyek tudtak helyi társadalmi befolyást is szerezni, gazdasági pozícióik mellett. A képviselők életkora is alátámasztja tehát, hogy a bekerüléshez szükséges volt a társadalmi elismertség és a presztízs, amit idősebb korukra szereztek meg. Az elemzés során vizsgálati szempontként vettem fel a születés helyét is. A mintában szereplő képviselőket így két csoportba soroltam annak alapján, hogy tősgyökeres egri családból származott-e, vagy bevándorlóként telepedett le tartósan a városban. A vizsgált korszakban 160 (37%) választott képviselő és 85 (26%) virilis születési helye került beazonosításra. A korszak egészében az egri születésű személyek száma 119 fő volt (74%) a képviselőtestületi tagok között, bevándorlóként csupán az egynegyedük (42 fő) jelent meg. A származási helyek azt mutatják, hogy a nem helyben született személyek aránya 1872-ben volt a legalacsonyabb, a beazonosított születési helyű képviselők alig 13%-át alkották (36 fő közül 5 bevándorló). Az 1887 és 1905 közötti időszakban azonban ez az arány megnövekedett, és a nyolcvanas évektől kezdve minden évtizedben meghaladta az 30%-ot a bevándorlók aránya (37 főből 13 bevándorló). A bevándorlók származási helyét illetően nem tapasztalunk egységes rekrutációt, sem megyei sem település szinten. A betelepülők az ország különböző pontjairól érkeztek, de zömmel a környező városokból és falvakból (Kompolt, Gyöngyös, Heves, Kisnána, Mezőkeresztes, Kápolna, Makiár, Poroszló). A virilis egri születésűek száma ugyan itt is meghaladta az 50 %-ot, de a betelepülők származási helye náluk nagyobb mértékű szóródást mutatott. Az eddigi adatokból tehát nem lehet a képviselőtestület zártságára következtetni. A kis elemszám óvatosságra int, azonban amennyiben az 1910-es városi népesség immobil lakosságának vizsgálati eredményeit is figyelembe vesszük, ezek az adatok már nem tűnnek annyira megtévesztőnek.17 A lakosság 66,4%-a helyben született és élete folyamán egyszer sem hagyta el szülőhelyét. Ezzel szemben a mobil, más megyéből bevándorló népesség aránya az 5 és 49% közt terjedő listán 21,7% volt, középtájon elhelyezkedve ezzel az alacsonyabb mobilitású alföldi mezővárosok és a felvidéki városok között. A kvázi mobilitás18 inkább a választott képviselők esetében mutatott nagyobb arányokat, náluk volt a legmagasabb (16 fő) az azonos megye területéről érkezők száma. A településeket városi jogállás alapján csoportosítva megállapítható, hogy leginkább falvakból települtek be, a szintén rendezett tanácsú Gyöngyösről csupán 4 személy származott. Ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a századfordulóra Eger szerepe a településhálózati hierarchiában jelentősen csökkent, ugyanis azok a városfejlesztő tényezők, amelyek versenyképessé tehették volna a várost (gyáripar, jelentős vasúthálózati pozíció), nem tudtak kibontakozni. Annak ellenére, hogy a városi funkciók sűrűsége a városi átlag felett volt, „tradicionális” városként a 22. helyen szerepelt a városok között.19 Mindez kihatással volt a népességkoncentrációra és a foglalkozásszerkezeti összetételre is. A következő lépésben így az eddigi eredményeket 17 DAnyi 2000.21-121. 18 Élete során egyszer vagy többször vándorolt a szülőmegye határain belül. 19 Beluszky-Györi 2005.152.; Beluszky 2006.283. 480
