H. Szilasi Ágota - Várkonyi Péter - Bujdosné Pap Györgyi - Császi Irén (szerk.): Agria 50. (Az egri Dobó István Vármúzeum Évkönyve - Annales Musei Agriensis, 2017)

PapJózsef: Szolgabírók és főszolgabírók a dualizmus kori Heves vármegyében

Kiemelendő Kaszap Bertalan és Majzik Viktor esete, akik előbb főszolgabírók voltak, majd képviselővé választották őket, és végül, a képviselőházból hazatérve, az alispáni posztot is betöltötték. Alispántársaik általában egy-egy központi hivatal élére kerültek a járási szolgálat és az alispáni pozíció között. A fennmaradó 16 fő számára, az előző csoporttal szemben, a karrier csúcsát jelentette a szolgabírói vagy főszolgabírói poszt. Ez a csoport két alcsoportra osztható: 1. az 1870-es években szolgabírói tisztet betöltők, akik nem tudtak főszolgabíróvá válni a hivatali átszervezést követően, 2. az 1890-es évek közepétől főszolgabírói hivatalba kerültek, akik számára a kedvező karrier lehetőségei a dualista állam bukásával együtt ele­nyésztek. Az 1918-ban hivatalban lévő hat főszolgabíró addig töretlen életpályája látványo­san megrekedt. Úgy tűnik tehát, hogy a két fő karriertípus kialakulását leginkább a kor adta lehetőségek befolyásolták. Akik az 1890-es évek elejéig be tudták futni az 1870-es években elkezdett pályaívüket, hasonló karrierutat jártak be: számukra ugródeszkát jelentett a járási szolgálat. Az 1870-es években idős korban szolgabíróvá lettek, valamint az 1890-es években hivatalba kerültek számára pedig általában végső állomást jelentett a külső vármegyei szolgálat. A főszolgabírókkal foglakozó kutatás fontos célja volt a rokoni kapcsolatok feltérképe­zése, melyet jelen esetben csupán röviden tudok összefoglalni. Eredetileg azt terveztem, hogy a főszolgabírók közvetlen felmenőit, házastársait, hivatalviselő gyermekeit tárom fel. A családfákat vizsgálva azonban szükségesnek láttam a kört tovább bővíteni, és megkísérelni a felmenők házassági viszonyainak, hivatalviselésének, képviselői karrierjének a feldolgo­zását is.25 A vizsgált 37 személy családfáját a lehetőségekhez mérten összeállítottam, majd rögzítettem a házastársakat és ezek családi kapcsolatait, családfáit. A nőági kapcsolatok be­emelésével több ún. közvetítő nemzetség26 került a vizsgált sokaságba. Teljes, minden tagra kiterjedő adatgyűjtést nem sikerült végeznem, aminek az oka elsősorban a kiterjedt házas­sági viszonyokban keresendő. Az adatgyűjtés során 1565 személy került a vizsgált mintába. Összesen 1176 férfit, 389 nőt, köztük 178 megyei hivatalnokot, 295 képviselőt és 1092 csa­ládtagot sikerült azonosítanom és a 37 elemzett személlyel összefüggésbe hoznom. A csa­ládi kapcsolathálózat feldolgozására pedig a nyílt forráskódú Gephi szoftvert használtam. Az adatfelvételnél egyéb kapcsolódási lehetőségekre (keresztszülőség, barátság, üzlettársi szerep) jelenleg nem voltam tekintettel, erre nézve ugyanis még nem gyűjtöttem adatokat. A 1565 személyből és a felvett 2520 kapcsolatból álló sokaságból több hálózat kelet­kezik, mely közül a legnagyobb összefüggő kapcsolati rendszerbe 1273 személy került. A teljes minta természetesen tartalmazza a 37 főszolgabírót, a legnagyobb hálózatba pedig 29 fő tartozik. Már ebből is arra következtethetünk, hogy a vizsgált csoport domináns részét rokoni kapcsolatok fűzték egymáshoz. Egy kisebbség kívül volt ezen a körön, az ő kapcso­latai hálójuk - eddigi ismereteink szerint - nem fonódott össze a nagyobb közösségével. A figyelembe vett kapcsolatokat azonban tovább kell szűkíteni, hiszen a létező kapcso­latok akár azt is jelenthetik, hogy a két személy között több évszázadnyi távolságra helyez­kedik el a közös ős. Ebben az esetben azonban felmerül egy módszertani probléma: milyen rokonsági fokokat vettek figyelembe az adott korban, és miket vehetünk mi annak? Jobban számított-e az évszázados fiági leszármazási közösség, mint az évtizedes nőági kapcsolat? 25 Részletesen lásd Pap 2016.479-481. 26 Hasonló vizsgálatra példaként lásd Gyapay http://szijarto.web.elte.hu/GYM.html [utolsó letöltés: 2017.04.15.] 468

Next

/
Thumbnails
Contents